Alaszka Horgásztó – Erdőtelek, 2021.05.04-05.

A budapesti horgászok jelentős része, ha egy egy órán belül elérhető nagyhalas tóra kíván látogatni, akkor a Délegyháza környéki ezer tó egyikét veszi célba. Budapest északi kerületeiből ez igénybe is vesz egy órát (a péntek délutáni csúcsban legalább másfelet), mert át kell bumlizni a városon. Kicsit messzebb van ugyan, de az M3-ason alig több, mint egy óra alatt elérhetőek a Heves megyei tiszta vizű bányatavak, amelyek között több nagyhalas horgásztó is van. Ezek egyikére, az Alaszka Horgásztóra látogattunk el Spreiczer Zsolt barátommal egy 36 órás pecára.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

Budapestről az M3-ason kényelmesen autózhatsz Kál-ig, majd az utolsó 6km-t kell csak egy kissé zötyögős, de aszfaltozott úton megtenned a tó kapujáig.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó egykori sóderbánya – mint errefelé mindegyik. Nagyjából trapézt formáz. A halőrház felőli vége keskenyebb, itt mindössze 60-90 méterre van a túlpart. A hátsó részén pedig kb. 200 méter széles a tó. A hossza 430 méter. A vízfelülete 9,4 hektár.

Ezúttal vittem magammal radart, így legalábbis az előttünk lévő medret fel tudtam mérni. Nagyon hirtelen mélyül, de nem túl mély: 3,5-4 méter volt az előttünk lévő vízterület. A meder sóderes, nem iszapos.

Autóval minden horgászhely megközelíthető, és ott is parkolhatsz a horgászhely mellett. Legalább minden második horgászhely mellett van egy szaletli, ahová lepakolhatsz, és elbújhatsz az eső elől. A horgászhelyek 2-3 méterrel az út szintje alatt vannak. Ennek megvan az a kellemes tulajdonsága, hogy árnyékolja a szelet. A fák pedig a naptól árnyékolnak, de nem minden napszakban. Ernyő, horgászkalap jól jöhet.

A tó csak az egyik oldalról horgászható. Kivétel a 12-es sátras hely, ami szemben van az összes többivel. Itt azonban 200 méter a tó szélessége, nem zavaró tehát a szemközti horgászat, csak nem szabad túlhúzni a közepén. A többi horgászhely horgászható zónáit a túloldalon a fákra kötött láthatósági mellényekkel határolták a keresztbe húzások elkerülése végett.

Mindegyik faház és sátras hely online foglalható, ez nekem nagyon szimpatikus. A tó egyetlen hiányossága szerintem a horgászhelyek kialakítása. Csak a 12-es helyen van stég, a többi helyet a partoldalból alakították ki, nem mind kényelmes. De folyamatosan fejlesztik a tavat, előbb-utóbb a stégek kialakítására is sor kerül.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

A tavon 5 faház található, és 7 horgászhely mellett sátorozhatsz. A 11-es és a 12-es hely mellett lakókocsit is bérelhetsz. A faházak vadonatújak, hűtővel és mikróval vannak felszerelve.

A tó körül nincsenek vécék, a halőrház melletti közös vizesblokkig kell visszasétálnod. Ez viszont rendkívül kulturált és tiszta. A tusoló használata is benne van a horgászjegy árában.

SZOLGÁLTATÁSOK

Valamennyi horgászállás mellett van áram, kábeldobot vigyél magaddal. A tavon körbe vannak LED lámpák. Ezek azonban leginkább az út megvilágítását biztosítják, a horgászhely megvilágításáról magadnak kell gondoskodnod.

Van egy büfé is a halőrház mellett, ami sajnos most a járványügyi intézkedések miatt zárva van. Rendelni viszont tudsz meleg ételt és italokat is. A halőrházban kérd el a kiszállító cég menüjét.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó elvileg 0-24 óráig nyitva van. Éjszaka azonban jelenleg csak védettségi igazolvány birtokában lehet horgászni.

A jegyárak:
Horgászjegy árak
12 óra / 2 bot 3.000.- Ft. 3 bot 4.500.- Ft
24 óra / 2 bot 6.000.- Ft. 3 bot 9.000.- Ft
Lakókocsi bérlés 24 óra 5000.- Ft
Áramvétel (max 800W) 12 óra / 500.- Ft
A tó honlapja: https://www.alaszkahorgaszto.hu/ Facebook oldala: https://www.facebook.com/alaszkahorgaszto/

HALÁLLOMÁNY

Termetes, és igen jó erőben lévő pontyok, amurok lakják a tavat. Előfordulnak 25 kg feletti potyok is. Rengeteg az apróhal is, method módszerrel tehát nemigen érdemes kísérletezni, szelektálni kell. Harcsa, csuka, süllő is lakik a tóban. Kizárólag C&R horgászat megengedett, halat elvinni tilos.

A HORGÁSZAT

Gyönyörű idő ígérkezett, de a második napra betörő hidegfront miatt gyorsan eső légnyomás nem ígért sok jót a halak kapókedve szempontjából. Ráadásul ismeretlen a víz, szóval úgy indultunk el, hogy ha egy vagy két halat fogunk, akkor már boldogok leszünk.

Igyekeztünk azért tudományosan felkészülni. Zsolt egy ismerőse azt mondta, hogy a lefoglalt 7-es számú helyünk előtt úgy 120 méterre van egy törés, azt kell megtalálni. Ezért aztán vittem radart is. Első dolgom volt, szerelék nélkül beküldtem a hajót, hogy megkeressem a törést. Na, az a törés, az nem törés, hanem csak egy enyhe púp, és nem a 7-es hely előtt van, hanem a 8-as előtt. Viszont tényleg jelzett ott néhány halat a radar. Mivel a 8-ason nem volt senki, ezért Zsolt szerelékeit (mivel ő volt hozzá közelebb) oda húztuk. Az enyémet egyenesen előre, ahol sajnos egyetlen árva halat sem jelzett a radar. Csak reménykedtem, hogy majd talán arra tévednek. Az esély megvolt rá, mert már 17 fokos volt a víz, ilyenkor már jobban mozognak. 11 óráig kellett várni, mire megjött az első kapás, természetesen Zsolt botjára. Komoly küzdelem vette kezdetét, mert bivalyerősek a halak. A part hirtelen mélyül, és egyszerűen nem hajlandóak feljönni a megakasztott pontyok, törnek lefelé a mélybe. Végül persze csak megadta magát, és egy szép, 12,50kg-s pontyot sikerült bölcsőbe fektetnünk.

Ezután jó hosszú szünet következett. Este 7 körül görbült ismét, természetesen Zsolt feederbotja. Ezúttal egy 9 kilós amur tette tiszteletét nálunk.

Sötétedés után újra megszólalt a kapásjelző, de most sem az enyém, hanem Zsolt feederes csipogója. Egy kisebb, halászlébe való ponty jelentkezett, de természetesen megúszta, hisz ez egy C&R tó sok év óta. Fél 11 körül már eléggé el voltam kenődve, hogy nekem semmi sem jön. Az egyik botomon többféle csalit is kipróbáltam, azokat is, ami Zsoltnak halat adott, de semmi. Épp azon voltam, hogy elmegyek inkább aludni, amikor végre kellemes, mély hangú csipogást hallottam, majd azonnal a nyeletőfék is elkezdett kerregni. Végre felvette valami azt a csalimat, ami mellett reggel óta kitartottam, mert eddig szinte mindenhol bevált: az Ébredő Erőt. Ráadásul jó halnak is ígérkezett. Szépen, komótosan mozgott. A partig viszonylag hamar kijött, ott azonban még megmutatni sem volt hajlandó magát. Ha egy kicsit is feljebb imádkoztam, azonnal megfordult, és tört vissza a mélybe. Legalább fél óra telt el, mire sikerült megmeríteni. 10,90kg-t nyomott.

Ha a hatóság képviselője olvassa ezt a posztot, akkor a tógazda védelmében sietve leszögezem, hogy mégha nem is értünk 100%-ig egyet vele, teljes mértékben a jelenlegi szabályok értelmében jártunk el: védettségi igazolvány birtokában vetemedtünk éjszakai horgászatra.

Ezután én lefeküdtem a sátorban, mert másnap vezetnem kellett. Zsolt viszont végighorgászta az éjszakát is, de a halak sajnos nem zavarták meg a nyugalmát. Pirkadatkor felkeltem, és folytattuk, de továbbra sem kellett kapkodnunk a botok után. Zsolt minden bizonnyal azért eredményesebb horgász nálam, mert nem törődik bele abba, hogy nem esznek a halak. Nem magyarázza azzal, hogy esik a légnyomás, fúj a szél, a szomszédok sem fognak semmit, stb., hanem folyamatosan próbálkozik, variál. És ha már semmi nem jut eszébe, akkor felhív valakit. Most is ez történt. Azt a tippet kaptuk, hogy dobjuk le a nagy bojlikat, és tegyünk fel 2 szem tigrismogyorót, egy szem pop-uppal kikönnyítve. És láss csodát, a dolog működött: ez a csalikombináció mindkettőnknek adott egy-egy halat. Nekem, egy 5,90 kg-s pontyot.

De az igazi csoda az volt, ami Zsolt oldalán történt. Egy hatalmas amurt akasztott. A bölcsőbe alig fért bele. És mihelyt beletettük, ismét megszólalt a nyeletőféke. Felajánlottam volna, hogy átveszem a fárasztást, amíg ő lefotózza vele magát, és visszaengedi, de kivitelezhetetlen volt, mert ezúttal nem volt nálunk a szelfiállvány, egymást fotóztuk. Az történt, hogy Zsolt folytatta a fáraztást, én meg közben locsolgattam és takargattam a bölcsőben lévő amurt. A merítés után pedig egymás mellé tettük a kettőt.

Egyenként lemérni esélytelen lett volna őket, Zsolt egyszerre mérte. 26,50kg-t mutatott a mérleg!!! Hát ez pestiesen szólva nem semmi!

Hogy végül a tigrismogyoró hozta-e meg a kapásokat, azt nyilván sose tudjuk meg. Az egyik amur ugyanis bojlira jött. És a két nagy amur valamint az én 5,90-es pontyom kb. fél órán belül jöttek. Lehet, hogy csak volt egy jó félóránk. Utána ugyanis nem történt egyetlen mozdítás sem. De már nem is akartuk erőltetni, fél négykor elkezdtünk pakolni.

ÖSSZEFOGLALVA

Ez a tó nem a rapid pecák tava. Beszélgettem több horgásszal, akik visszatérő vendégek itt. Azt mondják, igen rapszodikus. Lelke van a tónak. Van, hogy 48 órát ott ücsöröghetsz egyetlen mozdítás nélkül, máskor meg egy délelőtt megfoghatsz 50kg halat. És amit megfogsz, azt rendkívül élvezetes fárasztani, mert eszméletlen sportosak ezek a halak. Hál’ Istennek, ezt nekünk is sikerült megtapasztalnunk. Biztos, hogy visszatérünk még ide.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Oszd meg barátaiddal a Facebook-on!