Törökbálinti Horgászpark – 2024.04.06.

Régóta meg kellett volna már látogatnom ezt a tavat. Az tartott vissza, hogy egy barátom azt mondta, hogy rengeteg halat lehet itt fogni, de csak kishalakat. Nosza, próbáljuk meg, hátha van benne nagyobb is!

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó Pest megyében, Törökbálint mellett található, mindössze 15 km-re Budapesttől. Ráadásul az autópálya mellett, így a kora reggeli órákban – főleg hétvégén – akár 15 perc alatt elérhető.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó meglehetősen nagy: kb. 1300 méter hosszú, a legszélesebb pontján pedig közel 400 méter széles. A vízfelület 29,8 hektár.

Három oldalról ipari-kereskedelmi környezet veszi körül. A déli oldala csendesebb, itt sétány és szántóföldek vannak. Mindkét oldalról horgászható, de a sétányra gyalog kell beköltözni. Az északi oldalra viszont be lehet hajtani autóval. Az úttól a partig 10-25 méter között változik a távolság, nem kell tehát messzire cipelni a felszerelést.

Az északi oldalon 35 horgászhely van, egymástól átlagosan 35 méter távolságra. Véleményem szerint max 4 bottal lehet egy helyen kényelmesen horgászni. Stégek nincsenek, de a part stabil, és nem nagy a part és a víz közötti szintkülönbség, legalábbis most tavasszal.

Szép a part, sok a fa, van bőven árnyék. Ahol nincs fa, ott pedig be lehet húzódni a faház teraszára, itt a nap és az eső elől is elbújhatunk.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Az északi parton minden horgászhelyhez van egy kb. 3×4 méteres faház. Bútor nincs benne, bojlis ágyat kell vinned. A ház bérleti díja napi 4000Ft. De sátorozhatsz is, az díjmentes. A parton több helyen van mobilvécé. Fürdési lehetőség sajnos nincs, mert nem áll rendelkezésre vezetékes ivóvíz és csatorna. Ha több napra jönnél ide, és szeretnél tisztálkodni, hozz magaddal egy kemping tusolót, és kannában vizet is.

SZOLGÁLTATÁSOK

A halőrházban van egy nagyon korrekt büfé, ahol üdítőital, kávé, sör, rövidital, jégkrém, chips mellett horgász aprócikkek, élő csalik, etetőanyagok, bojlik kaphatók. Áram a horgászállásokon nincs. Ha az etetőhajót, fejlámpát, telefont kellene tölteni, azt a halőrházban díjmentesen töltik. A déli partra való beköltözéshez 30db kiskocsi áll rendelkezésre, ezek használata díjmentes, ha azonnal visszaviszed.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó 0-24 óráig nyitva van, de érkezni természetesen csak napközben lehet. Jegyárak 2024-ben:

Nappali jegy (06.00-18.00 h-ig):               4000 HUF
Éjszakai jegy (18.00-06.00 között):          4000 HUF
24 órás (06.00-tól vagy 18.00-tól):           6000 HUF

A tónak nincs honlapja, Facebook oldala: https://www.facebook.com/torokbalintihorgaszpark

A halőrház telefonszáma: +36 (70) 366 1100

HALÁLLOMÁNY

A halállomány legnagyobb része ponty és dévér, de találhatók benne amurok és ragadozók is. Ha valaki harcsázni szeretne, azt előzetesen egyeztetni kell, és a szabályokról tájékoztatást kell kérni a halőrtől. Ugyanez vonatkozik a pergetésre is, ami csak szezonálisan engedélyezett.

A HORGÁSZAT

Pontosan 6-ra érkeztem a kapuhoz. Ezt abban a pillanatban meg is bántam, mert legalább 12 autó állt előttem. Azonban nagyon gyorsan és profin zajlott a beengedés és jegykiadás, meglepően hamar bejutottam. Helyet nem foglaltam előre, fél napra talán nem is lehet, ezért azt kaptam, ami jutott: a 6-os állást. Ehhez kb. egy kilométert kellett gurulnom a tó melletti földúton.

Panoráma felvétel a 6-os állásról, ahol horgásztam.

Ezúttal is azzal kezdtem, hogy a hajót a radarral és a GPS-el felszerelve vízre tettem, és feltérképeztem az előttem lévő vizet. Meglehetősen sekély volt, de ez így tavasszal nem is olyan nagy baj. A tó közepén sem volt 1,6 méternél mélyebb. A meder teljesen sík, enyhén iszapos itt. Mivel törést nem találtam a tó közepéig, azon túl pedig a szemközti verseny miatt tilos volt húzni, azokat a pozíciókat mentettem a GPS-be, ahol halakat láttam.

Egy bojlis és egy magvas etetést alakítottam ki 102 és 105 méterre. Előbb a bojlit húztam be, majd a tigrismogyorót. Ekkor már 8 óra volt. Alig vettem ki a hajót a partra, a tigrismogyorót azonnal elhúzta egy hal. Egy 5,30kg-s pontyot sikerült merítenem. Fél kilenckor letelepedett mellém egy feederes horgász, ő is azonnal fogott egy 7 kilós pontyot.

A továbbiakban sem kellett túl sokat várni a kapásokra: a behúzás után 20-30 percen belül jött a kapás a magvas etetésről, de csak hasonló méretű halak jöttek.

A bojlira 10:50-ig kellett várnom. Nagyon jól húzott a hal, örültem is neki. Azt hittem egy nagyobb ponty, de kiderült, hogy egy 4kg körüli tok. Őt nem fotóztam le, mert ki sem vettem a vízből. A merítőben könnyedén megszabadítottam a szakáll nélküli horogtól, lefertőtlenítettem, és már engedtem is vissza. Így nem kellett a szokásos módon dajkálni, azonnal el tudott úszni.

Az ötödik ponty után már szerettem volna lassítani, és szelektálni a nagyobbak közül. Mindkét horog mellé dupla 20-as bojlit tettem fel, egyikre Yodát, a másikra Tüzes barackot. A kapások lelassultak ugyan, de a méret nem növekedett. Ezek a halak simán felvették a dupla 20-ast. A legnagyobb hal az utolsó lett, 7,5kg-val, délután kettőkor.

Ekkor már eléggé fáradt voltam, és úgy éreztem, hogy nagyobbat már nem fogok ma. Talán még nem is nagyon táplálkoznak a legnagyobbak. Elkezdtem összepakolni, mert még fotókat is akartam készíteni a parton. Így zártam a napot:

Törökbálinti Horgászpark
Időpont: 2024.04.06. 8:00 – 14:05-ig

8:05 5,3 ponty
8:55 4,3 ponty
9:45 4,70 ponty
10:15 5,80 ponty
10:50 4,50 tok
11:25 5,30 ponty
12:15 5,40 ponty
12:55 5,90 ponty
14:05 7,50 ponty
Összesen 53,05 kg

ÖSSZEFOGLALVA

A tópart szép, rendezett. Ekkora tónál azt gondolná az ember, hogy nincs nagy halsűrűség. Hát vagy mégis az van, vagy csak nekem volt nagy szerencsém, mert jó helyre ültem. Szemközt freestyle method feeder OB verseny volt. Nem akarom magamat hozzájuk hasonlítani, hisz egyrészt más módszerrel horgásztunk, másrészt ők profik, és pedig csak kedvtelésből horgászom. Mindenesetre figyelemreméltó, hogy a legjobb szektorban átlag 48,6kg-t, de a leggyengébb szektorban is átlag 34,5 kg-t fogtak. Szóval valószínűleg valóban sok hal lehet a tóban, és aznap nem volt nagy különbség a szektorok halsűrűségében sem.

A tógazda szerint a pontyok legnagyobb része 5-8 kg közötti. De vannak szépen 10kg feletti példányok is, sőt tavaly nyáron fogtak itt egy 21kg feletti öreg pontyot is.

Szinte csak jót tudok mondani a tóról, sőt a halőrökről is. Profik, gyorsak, és segítőkészek. Egyetlen hátránya van a tónak: a halőrháztól távoli állásokhoz túl közel van az autópálya. Ezt megszenvedtem 2020-ban a Battyán Carp Lake-en is, amikor 80 méterre horgásztam az M7-estől. A zaj miatt inkább a halőrházhoz közelebbi (kb. 21-35.) állásokra érdemes helyet foglalni. Itt az autópálya is messzibb van, valamint a növényzet és az épületek is jelentősen csillapítják a pálya zaját. Mindenesetre egy 12-24 órás örömpecára bármikor szívesen kijönnék ide máskor is, hátha sikerülne megcsípni egy vagy két 10+-os pontyot.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Háziréti horgásztó, Pilisvörösvár – 2023.10.18.

Ügyfeleink körében messze a legnépszerűbb horgászhely a Pilisvörösvár mellett található Háziréti horgásztó. Illendő volt, hogy én is tiszteletemet tegyem itt. Valójában már jártam itt tavasszal egy fél napos peca erejéig, de kevés sikerrel. Most több szerencsém volt, de nem ebből a beszámolóból fogod megtudni, hogy hogyan lehet itt sok halat fogni. Viszont aki még nem járt itt, az hasznos információkra lelhet itt.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó egyik legnagyobb előnye, hogy mindössze 17km-re van Budapest központjától, a reggeli órákban fél óra alatt elérhető. Pest megyében, Pilisvörösvár mellett található.

Az utolsó 1 km-t földúton kell megtenni. Sáros időben ez kalandos lehet, de szerencsére most száraz volt az út.  

A TÓ ISMERTETÉSE

Völgyzárógátas tó, amelyet a Házi-réti-patak és a Határ-réti-patak összefolyásánál a víz felduzzasztásával hoztak létre még a rendszerváltás előtt. A rengeteg fa, és Pilis hegyei gyönyörű környezetet biztosítanak a horgászathoz.  

A tó vízfelülete a vízállástól függően 24-26 hektár, nem kicsi tehát. Minden oldalról horgászható, kivéve a gátoldalt. Itt van ugyan egy széles stég, de itt csak az úszós horgászat engedélyezett. A tó műholdképe:

A tó két oldalán út vezet a horgászállásokhoz. De csak a déli oldalon szabad behajtani autóval (jelenleg 500Ft ellenében), ott is csak a 11-es horgászállásig, és csak a ki-és bepakolás idejéig. A tó többi részére kiskocsival, vagy csónakkal kell beköltözni. Az ágakban egyébként is nélkülözhetetlen a csónak, mert rengeteg az akadó.

Sajnos helyfoglalási lehetőség nincs, érkezési sorrendben történik a helyek elfoglalása. Épp ez tartott vissza eddig az idelátogatástól, mert én szeretem, ha tudom, hogy a kiszemelt helyem rendelkezésre fog állni. Mondanom sem kell, hogy tavasztól őszig hétvégenként teli a tó horgásszal, de hétköznaponként azért szellősebben lehet horgászni.

A tó észak-nyugati tájolása miatt a déli part mindig árnyékos. A nyári kánikulában ez kimondottan előnyös. Ősszel-tavasszal azonban kellemesebb a napos északi oldal.

Az úszós stégen kívül 3 stég van. A többi helyen a partról lehet horgászni. A vízhez való lejutás néhány helyen problémás lehet, főleg esős időben. Néhány fotó a horgászhelyekről:

A tó szélessége a gátnál kb. 250m. A gát közepétől a félsziget csúcsáig egy bójasor van, annak jelzésére, hogy azokon túl nem szabad behúzni, sőt előttük is illik elhagyni 5-10 métert az összeakadások elkerülése érdekében.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Szállás itt csak az van, amit magaddal hozol: a sátor. Ez nekem nem is okoz gondot, én szinte mindig sátorozni szoktam. A tavon körben több helyen van „gravitációs” WC, a halőrház mellett azonban van angol WC és tusolási lehetőség is.

SZOLGÁLTATÁSOK

Na ilyenek itt nincsenek. Ha az etetőhajó akkumulátorát szeretnéd feltölteni, az azért megoldható a halőrházban.

NYITVATARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó 0-24 óráig nyitva van, de érkezni természetesen csak napközben lehet.

A 2023-as jegyárakat az egyszerűség kedvéért lefotóztam:

A tónak honlapja nincs, Facebook oldala viszont van: https://www.facebook.com/haziretihorgaszto

A halőrház telefonszáma: +36 30 197 0982

Ezen a számon egyébként érdeklődhetsz is a halőrnél, hogy a van-e épp szabad hely a parton. Könnyebbséget jelent, hogy a jegyek 12-24-48 stb. óráig érvényesek. Tehát ha délután 4-kor tudod megkezdeni a horgászatot, mert akkor szabadul fel a kiszemelt hely, akkor a jegyed attól kezdve érvényes a lejárat napján délután 4-ig.

HALÁLLOMÁNY

A tóban fogható leggyakoribb halak a ponty, a harcsa, balin, csuka, süllő, amur, dévérkeszeg. Nem ritkák a 10 kg feletti, sőt előfordulnak 20 kiló feletti halak is. A tóban lakó legnagyobb ponty neve „Púpos”. Utoljára 2023. június 8-án fogták ki, és 37,5kg-t nyomott.

Harcsából előfordulnak 70kg feletti példányok is. Egyik kedves ügyfelünk meg is fogott egy ilyet, pedig pontyozott. De a harcsának megtetszett a bojli, felvette. Előfordul ilyen.

A HORGÁSZAT

Mint mostanában mindig, azzal kezdtem, hogy felszereltem a hajóra a radart és a GPS-t is, majd üresen vízre tettem, és körbejártam. Az előttem lévő területen minimális iszap volt. A meder egyenletes volt, sehol egy törés. Ezért halakat kezdtem keresni. Találtam is két halrajt, 70, illetve 80 méterre tőlem. Sajnos többségük vízközt volt, ami nem sok jót vetített előre. Mindenesetre megjelöltem a két helyet, és aztán ezeket horgásztam meg.

Tekintettel arra, hogy a lehűlő vízben (reggel fagyott) a halak óvatosabban táplálkoznak kisebb csalikat igyekeztem használni. Egyiken csak egy kis pop-up volt, a másikat Yoda bojlival és pop-uppal csaliztam, de majdnem felére összefaragva.

A kis pop-upra sajnos csak keszegek jöttek ezúttal. A Yodát viszont negyed 11 körül elhúzta egy szép ponty. 9,00 kg-snak mértük.

Ugyanazt a csalit visszahúztam ugyanoda, és alig vettem ki a hajót a vízből, máris újabb kapás érkezett. Ő épp feleakkora volt, 4,50kg-nak mértük.

Ezen felbátorodva a másik botomat is bojlival csaliztam. Ekkor még nem tudtam, hogy aznapra véget is ért a horgászat. A behúzott végszerelékeket nem bolygattam, hisz a Bait Bait bojlik nagyon sokáig bírják a vízben, csak időnként ráetettem a GPS segítségével. De sajnos egyetlen mozdítás sem jött délután 4-ig. Nemcsak nekem, másnak sem, dehát az kevéssé vigasztalja az embert, hogy senkinek  sem megy jobban.

ÖSSZEFOGLALVA

A tó kétségtelenül az egyik legszebb, ahol valaha horgásztam, ráadásul közel is van, és úgy tűnik, nagytestű halak lakják. A tó mérete miatt nem várhatunk olyan halbőséget és kapássűrűséget, mint a kisebb, intenzíven telepített tavakon. A rendszeresen itt horgászó ügyfeleink átlagosan 3-4 halat szoktak fogni 24 óra alatt, és az átlagsúly 8kg. Nekem most kettőre futotta, igaz, csak fél napot horgásztam.

Némi kritikát is megfogalmazok, remélem, nem tiltanak ki érte. Építő jelleggel teszem. Nekem a legfőbb problémám a tóval, hogy nem lehet helyet foglalni. Tudom, ez plusz feladatokat okozna, és talán anyagi kiesést is, hisz vannak inkorrekt horgászok, akik lefoglalják a helyet, aztán mégsem mennek el. Persze ez csak alkalmi kiesés, hisz az ilyeneket ki lehet tiltani. Jelentkező pedig bőven akadna a helyükre, a tó közelsége, szépsége, halállománya miatt.

Emellett a foglalás hiánya elriasztja azokat a horgászokat, akik hozzám hasonlóan rengeteg felszereléssel érkeznek, és nem szeretnek versenyt futni a helyekért. További hátránya a foglalás hiányának, hogy így az sem követhető nyomon, hogy ki hagyta hátra szemetesen a horgászhelyet.

Lehetne egy kicsit több helyen pad, de még inkább szaletli, ami véd a naptól, esőtől. És a horgászhelyek egy része is lehetne biztonságosabb, mert esős, saras időben szerintem nem azok. A hal megmerítése, és a hajó vízre tétele megoldható ugyan a partról is, de amikor a halat vissza szeretnénk helyezni a tóba, akkor bizony le kell menni a vízhez. Mégse dobhatjuk bele szegény halat egy méterről.

Ez nem saját tapasztalat, inkább a rendszeresen ott horgászók említették: kevés a telepítés. Ha van halas jegy, akkor bizony telepíteni kell az elvitt halak helyett. De nemcsak azért kell, hogy legyen mit hazavinni a halászlébe, hanem azért is, hogy pótolják a természetes elhullást. Vagy a másik megoldás az, hogy megszüntetni a hal elvitelt, és csak a sporthorgászatot engedélyezni, így a természetes szaporulat pótolhatná az elhullást. De tartok tőle, ez nem aratna osztatlan tetszést a törzsközönség körében.

Mindezekkel együtt a tó jó és szép, remélem ilyen is marad. Közel is van, érdemes meglátogatni. De ha jót akarsz, akkor hétköznap menj, mert hétvégén zsúfolt.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Carplove Park, Gödöllő – 2023.10.11.

A vénasszonyok nyara csodaszép idővel ajándékozott meg bennünket. Ezt a napot igazán kár lett volna az irodában tölteni, így kilátogattam egy rapid nappali pecára a hozzám legközelebbi nagyhalas tóra, a Carplove Horgász és Pihenőparkba. Természetesen a Bigponty tavat választottam.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó Pest megyében található, mindössze 36 km-re Budapesttől. Ez a macskaugrásnyi távolság a forgalomtól függően mindössze 30-50 perc alatt leküzdhető.

Az út nagyobbik része az M3-ason tehető meg, aztán keresztül kell menni Gödöllőn, és sajnos a HÉV-en is. Ez időnként elég sok várakozással jár. Amikor horgászni mész, Te is biztosan alig várod már, hogy odaérj a partra. Ezért érdemes inkább a hosszabbik utat választva beiktatni azt a kis kurflit az M31 irányába, mert így elkerülheted a HÉV átjárót.

A TÓ ISMERTETÉSE

A Carplove Park 4 tóból áll. A kisebb tavakban bográcsba való halak laknak. Ide is sportjegyet kell venni, de a halak napi áron elvihetőek. A negyedik tó, a Bigponty tó lesz nekünk érdekes, mert ezt lakják termetes halak.

A tórendszer, amelynek a Carplove Park is része a Rákos-patak felduzzasztásával jött létre évtizedekkel ezelőtt. Erdő veszi körül, a környezet kimondottan szép.

A Bigponty tavon 10 horgászhelyet alakítottak ki. Többségük stéggel ellátott. Mindegyik állásról készítettem fotót, hogy kiválaszthasd, melyik felel meg neked legjobban. Az állások kétszemélyesek. Hétvégenként legalább 36 órára lehet csak előre helyet foglalni, és 2 személyre állásonként. Rövidebb időre, és egy főre csak akkor fogadnak el foglalást, ha marad hely. Hétköznap nincsenek ilyen megkötések, egy fő is mehet akár fél napra is.

A tó szélessége kb. 180m, hosszúsága kb. 270m. Mivel kétoldalról horgászható, sőt az egyik végéből is, így tekintettel kell lenni egymásra az összeakadások elkerülése érdekében.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Az állások egy részén van faház, vagy lakókocsi. A belsejüket nem láttam, de külsejükből ítélve, a belső sem kínálhat keleti kényelmet. Mindegy, én úgyis sátorozni szoktam. Aki családdal jön, az  viszont el tudja helyezni a családot összkomfortos szállásokon, amelyek fenn a büfé környékén találhatóak.

Ha olyan állást foglalsz, ahol ház is van, akkor hétvégén kötelező kivenni a házat is. Hétközben nem kötelező. Ha viszont áramra van szükséged, akkor ahhoz csak a házzal együtt juthatsz hozzá.

A tavon körben több helyen van „gravitációs” WC, a büfé mellett azonban van angol WC és tusolási lehetőség is.

SZOLGÁLTATÁSOK

Fenn a domboldalon van egy nagyon korrekt büfé, ahol csillapíthatod az éhségedet és szomjadat, valamint beszerezhetsz csalikat és apróbb horgászcikkeket. A Rocky-tó mellett található egy játszótér is a család apróbb tagjai részére.

Áramot az 1-5 állásokon vételezhetsz, de csak akkor, ha a házat/lakókocsit is kibérled.

NYITVATARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó 0-24 óráig nyitva van, de érkezni természetesen csak napközben lehet. A jegyárak 2023-ban:
Nappali (06.00-18.00 h-ig, minden nap):               4200 HUF
Éjszakai (18.00-06.00 között, júniusig csak P-Sz napokon):           4200 HUF
24 órás (06.00-tól vagy 18.00-tól, júniusig csak P-Sz napokon):  6500 HUF
Kedvezményes (36 vagy több óra horgászat esetén):               6000 HUF / 24h

A tó honlapja: https://carplovepark.hu/

Facebook oldala: https://www.facebook.com/carplovepark

A halőrház telefonszáma: +36 (30) 398-1889 (helyfoglalás)

HALÁLLOMÁNY

A halak átlagsúlya meghaladja a 6 kg-ot, nem ritkák a 8-10 kg-os amurok, pontyok, de belefuthatunk akár 15 kg-nál is nagyobb halakba is. Előfordulhatnak 4 kiló feletti koi pontyok is. A tavat számos balin, süllő és 4kg feletti szürke harcsa is lakja.

A HORGÁSZAT

Az 1-es állást foglaltam el. Ez ugyanis közvetlenül ott van a parkoló sarkánál, így odaparkolhattam a stégtől pár méterre. A többi állásra kiskocsival kell behurcolkodni.

Azzal kezdtem, hogy felszereltem a hajóra a radart és a GPS-t is, majd üresen vízre tettem, és körbejártam. Kiválasztottam 2 ígéretesnek tűnő helyet, és megjelöltem a GPS-szel. Ezután konzekvensen erre a két helyre horgásztam.

Régebben többször is megfordultam ezen a tavon feederbottal, változó sikerrel. Utoljára épp két éve jártam itt, akkor már etetőhajóval. Hát egy jó nagyot betliztem. Most ezt mindenképp el akartam kerülni, ezért – tekintettel a lehűlő vízre is – kisméretű csalikat tettem fel. Az egyik botot tigrismogyoró-Rodin pop-up kombóval csaliztam. A másik botra pedig – most jön az eretnekség – flat method kosarat szereltem, és 2mm-es Aqua pellettel, illetve kicsi, kisúlyozott pop-uppal csaliztam.

Közel egy órán keresztül nem történt semmi. Aztán a methodot elhúzta egy nyamvadt keszeg. Sebaj, visszahúztam ugyanoda. Ekkor már nem sokat kellett várni, hamarosan jött egy igazi pontykapás. A fárasztás végén egy 6 kilós potyeszt sikerült bölcsőbe tenni. Fotó nem készült róla, mert még nem állítottam fel a szelfiállványt.

Ettől kezdve viszont felpörögtek az események. Szinte megállásom sem volt: csalizás, behúzás, fárasztás, fotózás, fertőtlenítés, mérés, visszahelyezés. A fárasztások meglepően sokáig tartottak. A halak viszonylag könnyen kijönnek a stégig, ott azonban megmakacsolják magukat, és nem hajlandóak a felszínre jönni. Nem pazarolják az energiáikat, szép nyugodtan köröznek a mélyben. Türelemjáték őket a felszínre imádkozni, főleg ha tisztességesen, kíméletesen bánsz a hallal, és nem téped a száját. Remélem, Te is így teszel.

Dél körül történt, hogy már közel egy órája fárasztottam egy halat, amikor fárasztás közben megszólalt a másik kapásjelzőm is, és a hal megindult megállíthatatlanul s tó közepe felé. Le is húzott vagy 50 méter zsinórt, mire megállt. A dolog úgy megzavart, hogy nem figyeltem egy pillanatra, és elvesztettem az addig fárasztott halat. Természetesen addigra elment a másik is. Mint amikor 2 labdát dobnak feléd, és zavarodban egyiket sem tudod elkapni.

Később ez a dupla kapás még egyszer megismétlődött, de akkor nagyobb szerencsém volt. Egy amurt sikerült megfognom a tigrismogyoróval, amikor megjött a kapás a másik botomon is. Az amurt gyorsan visszatettem, így a fotózásról lemaradt. De legalább meglett a másik hal is. Íme az öt hal a hétből, amit le sikerült fotóznom.

2 hal lemaradt a képről. A legelső ponty, mert még nem állt a szelfiállvány, és az egyetlen amur, mert jött a következő kapás.

ÖSSZEFOGLALVA

A tó szép környezetben van, és úgy tűnik, nagytestű halakból sincs hiány. Persze ez nem mindig mutatkozik meg, hisz betliztem is már itt. Most viszont sikerült eltalálnom a csodálatos őszi időben a megfelelő csalit, ami passzolt a halak gusztusához, és az idei év legmozgalmasabb horgászatát sikerült megvalósítanom: kb. 8 óra alatt 7 halat fogtam, amelyek összsúlya 49kg volt.

Ha ide jönnél horgászni, Budapest felől könnyedén útba ejthetsz bennünket Újpesten, és egy kiváló Delta etetőhajóval, radarral, GPS-szel megsokszorozhatod az esélyedet a nagypontyok és amurok horogra csalására.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Dália Tavak, Bakonyszentkirály – 2023.07.10-12.

Ha a horgászat közben nemcsak a kifogott halakban szeretnél gyönyörködni, hanem a téged körülvevő természeti környezetben is, akkor jó választás a nemrég megnyílt Dália Tavak. Ide látogattam egy 48 órás horgászatra a legnagyobb kánikulában.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó Veszprém megyében található, kb. 130 km-re, a forgalomtól függően közel kétórányira Budapesttől.

Hogy milyen az út az autópálya után a fenti útvonalon, azt nem tudom megmondani, én ugyanis az M7-est választottam, mert Fejér megyei matricám van. A két útvonal távolságra és időben is majdnem megegyezik. Ami megdöbbentett, az az, hogy úgy éreztem, mintha egy másik Magyarországon járnék. Leggyakrabban Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben közlekedem, ha vidékre visz az utam. Tisztelet a kivételnek, rengeteg pusztuló, haldokló falut látok, sok helyen már a kocsma is bezárt. A Várpalotától Bakonyszentkirályig érintett falvakban viszont példás rend van, szépek a házak. Az utak pedig egy Várpalota utáni pár kilométeres szakasztól eltekintve kitűnő állapotban vannak, sehol egy kátyú, de még foltozgatás nyomai sem láthatóak. Egészen a tóig aszfaltozott úton lehet autózni.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tavak madártávlatból

A Dália Tavak egy több tórészletből álló víztározó, ami a Hajmás-patak felduzzasztásával jött létre. Jelenleg a 2-es és 3-as tavon lehet horgászni. Van ott egy ötödik tó is, de ez tudtommal egy horgászegyesület kezelésében áll. A 2-es tavat választottam, mert abban vannak nagyobb halak, és annak a partján van elegendő hely a tábor kialakítására.

A 2-es tó kb. 200m széles, és 300m hosszú, tehát 6 hektár lehet. Mindkét partja mentén stéges horgászhelyek vannak kialakítva. A déli oldalon 10, az északin pedig 13. A stégek tehát 20-30 méterre vannak egymástól, és mindegyik 3×1,5 méteres, egy horgász fér el kényelmesen. Ilyenkor nyáron nem árt tudni, hogy hol van árnyék. A déli oldal szinte teljesen kopasz, csak az 1-es állás árnyékos. Az északi oldalon pedig a 11., 14., 15., 21., 22. és 23-as helyeken találsz árnyékot a stég közelében.

Vigyázni kell azonban, mert a fák nem fiatalok. Mire behúztam mindkét végszerelékemet, percek alatt egy jó nagy vihar kerekedett. Karvastagságú száraz ágak elkezdtek potyogni az autóm körül, úgyhogy repülőrajttal menekültem ki a szabad térre. Szerencsére a sátram még nem állt. Ezek után az inkább a napra állítottam fel, és az autóval is oda parkoltam.

Minden stéghez tartozik egy nagy mulcsozott placc is, ami ideális a sátorállításra. Én csak azért nem oda sátoroztam, mert még az is túl közel volt a fához.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Na, ezek azok a világi hívságok, amiket itt ne keress! Ez egy nomád hely. Mobil toalettek persze vannak, de a fejed feletti fedélről és a tisztálkodásról magadnak kell gondoskodnod. Én szeretek sátorozni, a tisztálkodást pedig egy 10 literes kemping tusolóval oldottam meg. A halőr segített, megtöltötte nekem kútvízzel. Abból mindkét este le tudtam tusolni, és napközben is jó hasznát vettem a nagy melegben.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó 0-24 óráig nyitva van, de érkezni természetesen csak napközben lehet.
A jegyárak 2023-ban:
12 óra / 2 bot 4.500.- Ft.         
24 óra / 2 bot 7.000.- Ft. 

A tó honlapja: https://www.daliatavak.hu/

Facebook oldala: https://www.facebook.com/daliatavak  

A halőrház telefonszáma: +36 (30) 122-2377

De ha helyet akarsz foglalni, akkor ne ezt hívd, hanem a tó honlapján foglald le a helyedet online itt: https://www.daliatavak.hu/horgaszhelyfoglalas/

HALÁLLOMÁNY

Két tónusú tükörpontyok, fekete színű tőpontyok, aranysárga pikkelyesek, koik, spanyolmintás koi pontyok, ghostok (fehér szellem) és spanyolmintás pontyok úszkálnak a tavakban. A legnagyobb ponty jelenleg 17 kg. Laknak a tóban emellett amurok is, a legnagyobb 15 kilós.

A HORGÁSZAT

A 16-os állást foglaltam el. Mint mostanában mindig, azzal kezdtem, hogy üresen betettem a hajót, és megradaroztam az előttem lévő vizet. Hallottam, hogy a patakmedret érdemes meghorgászni. A radar azonban a partszélben sekély, mindössze 60-70cm-es vizet mutatott, ami egyenletesen mélyült 1,70-ig, majd a tó közepétől ismét emelkedett. patakmedernek nyomát sem találtam. A radar szerint a meder nem kemény, van némi iszap, ezért 20cm-es előkéket tettem fel, és kikönnyítettem a csalit, majd a végszerelékeket a tó közepéig húztam be, ami kb. 100m.

A vihar csak minimális mértékben csillapította a hőséget, ugyanakkor a lehullott eső még nagyobb fülledtséget eredményezett. Nem is számítottam sok kapásra. Az látható volt a víz felszínén, hogy van mozgás a tóban, sok beleúszás is megszólaltatta a kapásjelzőmet, de az első kapásra éjfélig kellett várnom. Egy nagyon szép mintázatú, de nem túl nagy, kb. 3 kilós ponty tette tiszteletét nálam. A Yoda bojlit vette fel. Addigra olyan fáradt voltam, hogy lefotózni is elfelejtettem. El is mentem aludni.

Másnap 4-kor a bocik ébresztettek. A tó mellett ugyanis egy gazdaság üzemel, vagy talán inkább génbank, mert csupa szürkemarhát láttam.

Akinek nagyon kényes az orra, azt lehet, hogy zavarni fogja, engem nem zavartak. Hatalmas területük van, ezt járják be a napi rutinjuk szerint, tehát nincsenek mindig a tó mögött. Viszont minden reggel kakasszó helyett ők ébresztenek. Nincs is ezzel semmi baj, napkeltekor a tisztességes horgász helye ott van a bot mögött.

Az első kapás most sem jött túl korán, már majdnem 7 óra volt. Neki a Rodin pop-uppal kikönnyített két szem tigrismogyoró tetszett meg, amit Rodin locsolóval igyekeztem még vonzóbbá tenni. Őt már nem felejtettem el lefotózni.

A hal súlya: 8,70kg

Közben valaki mondta, hogy keressem csak tovább a patakmedret, mert ott van az. És érdemes oda húzni, mert előszeretettel tanyáznak ott a halak. Ismét betettem tehát a hajót a radarral. Mivel velem szemben senki nem horgászott az egész parton, ezúttal még tovább mentem. És láss csodát, kb. 3/4 távolságon megtaláltam a patakmedret, ahol 2m mély a víz. Mivel ebben a nagy melegben ritkák voltak a kapások, az oldódó Yoda helyett a tartós, és igen jól szelektáló Tüzes Barack hóemberrel csaliztam.

A harmadik ponty még többet váratott magára, egészen délután négyig. A patakmederből a Tüzes Barackot vette fel.

A hal súlya: 8,60kg

Ezután aznap már sajnos egyetlen kapásom sem volt. Első éjszaka tök egyedül voltam. Kedd reggel azonban 6 stég megtelt. A horgásztársaknak sem voltak azonban kapásaik, csak kisebb returhalakat sikerült fogniuk.

Mindenesetre az első 24 órát 3 hallal sikerült zárnom. Ez biztatónak tűnt, és már tudtam hol a patakmeder. Bizakodóan tekintettem a második napra.

A várakozásaim azonban nem váltak valóra. A második 24 órában mindössze egyetlen kapást sikerült kicsikarnom a tigrismogyoró-Rodin kombóval. Kb 10 perces fárasztás után halam már mindössze 20-25 méterre volt a stégtől, amikor talált valami akadót, és beleúszott. Letettem a botot az állványra, hátha kiszabadítja magát. Ezt bizonyosan meg is tette, hiszen szakáll nélküli horoggal horgászom, nemcsak itt, de mindenhol. A halat és a végszereléket is elvesztettem sajnos. Ezután ólom helyett kavicsot tettem fel, mert azzal sokkal biztonságosabban lehet fárasztani akadós vízen, hiszen a fárasztás kezdetén kiesik. De több kapást nem sikerült elérnem. Délután kettőkor össze is pakoltam.

ÖSSZEFOGLALVA

A tó nagyon szép környezetben van, az egyik legszebb, ahol valaha horgásztam. Minden bizonnyal szép halakban sincs hiány, de a nagy kánikula miatt erről nem nyílt alkalmam meggyőződni. Ha előre tudom, hogy hol a patakmeder, akkor persze jobb eredmény is lehetett volna. A radar segítségével és egy szemközti tereppontot kinézve így nagyon precízen meg lehetett volna etetni egy pontot.

A 16-os állásról persze csak akkor szabad oda horgászni, ha szemközt nincs senki. A patakmeder eléréséhez célszerűbb az 1-10-es állások valamelyikét lefoglalni. Igaz, ebben a kánikulában azoknak is megvan a hátrányuk: egész nap aszalódhatsz a napon. Viszont onnan dobós pecával is elérhető, ha ki tudod tapogatni, és elég pontosan tudsz dobni. Én maradok a hajó és a radar mellett, ez biztosabb.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Betyár Ponty horgásztó, Naszály – 2023.05.09-10.

Április elején végre megnyílt a régóta beharangozott Betyár Ponty horgásztó, és amint szerét ejthettük, el is látogattunk ide  Spreiczer Zsolt barátommal egy 36 órás pecára.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó Komárom-Esztergom megyében található, kb. 80 km-re, alig több, mint egy órányira Budapesttől.

Útvonal Budapestről

Az M1-esen kényelmesen autózhatsz Tatáig, majd kb. 10 km-t kell megtenned Naszályig. Vigyázz, ne hallgass a Waze-ra! Engem ugyanis elvitt a Komárom felé vezető útra, és onnan valami csak traktorok által járható földúton kellett volna megközelítenem a tavat. Tehát be kell menni Naszályra, és onnan már követheted a navigátor utasításait. A falutól így is kb. 2km, de ez jól járható, murvás út.

A TÓ ISMERTETÉSE

A horgásztó inkább folyóra hasonlít, mint tóra, mert hosszú és keskeny. A teljes hossza 1350m, a szélessége átlagosan 50-60m, a legszélesebb pontján 136m. A vízfelülete kb. 11 hektár.

Ezúttal is vittem magammal radart, így az előttünk lévő medret fel tudtam mérni. Nagyon hirtelen mélyül, de nem túl mély: átlag 2 méter volt az előttünk lévő vízterület. A meder kicsit iszapos, de csak pár centi lehet az iszap. Máshol a tógazda tájékoztatása szerint az átlag vízmélység 2,5 -3,5 méter. A legmélyebb pont 5,5 méter. A meder elég változatos, van meder árok és kisebb törések.

Autóval minden horgászhely megközelíthető, és ott is parkolhatsz a horgászhely mellett. De parkolni kell, mászkálás nincs! Jelenleg 17 horgászállás van, ezek átlag 50 méterre vannak egymástól. A fejlesztés még jelenleg is folyamatban van, nem mindegyik horgászhely van kész. Ami kész van, ott stabil, 3×4 méteres stégen horgászhatsz. Néhány helyen már a faház is rendelkezésre áll, de maradnak majd sátoros állások is. A legtöbb álláson a stég majdnem azonos szintben van a parttal, ezek könnyen megközelíthetőek. Van a tónak egy magasparti része: az 5-9 állások stége néhány lépcsőfokkal lejjebb van az út szintjétől.

A tó csak az egyik oldalról horgászható. Mivel keskeny, ezért a behúzós és a dobós horgászat szerelmesei is jól fogják itt érezni magukat. A horgászhelyek telefonon foglalhatóak.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Néhány faház már áll. A házak berendezése egyelőre spártai: 2 ágy, egy asztal, két polc, és a falon akasztók. Dehát  nem wellnessezni jöttünk, hanem horgászni, nem? Később a házak lambériázva lesznek, és az áram bevezetése után lesz hűtő és mikró is.

A tó körül több helyen mobilvécék találhatóak. Fürödni a halőrház melletti szaniterkonténerben tudsz, itt angol WC is van.

SZOLGÁLTATÁSOK

Áram még nincs a horgászhelyeken, de a házak később el lesznek látva árammal. Van egy büfé a halőrházban itt kávét, hideg vizet, üdítőt, sört, csokit, csipszeket vásárolhatsz. Néhány álláson van bográcsozó hely, fával tüzet rakni csak itt szabad. Máshol tüzet gyújtani tilos, csak gázzal főzhetsz.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó 0-24 óráig nyitva van. A jegyárak:

12 óra / 2 bot 4.000.- Ft.           3 bot 5.000.- Ft.
24 óra / 2 bot 8.000.- Ft.          3 bot 10.000.- Ft.
Faház bérlés: 24 óra  12.000.- Ft.

Facebook oldala: https://www.facebook.com/groups/572688214001027

A telefonszám: 06-30-242-1579

HALÁLLOMÁNY

A nevéhez híven leginkább pontyok lakják a tavat. Régebben egyesületi tóként működött, tehát lehetnek benne egészen nagy öreg pontyok is, amelyek megúszták, hogy bográcsba kerüljenek. De ezek április óta még nem mutatták meg magukat. A tógazda telepített 4-15 kiló közötti pontyokat szép számmal.  Amurral nem találkoztunk, kisebb „teszkós” méretű pontyokkal viszont igen. Ezek a korábban itt élő halak természetes szaporulata lehettek. Harcsa, csuka is lakik a tóban. Kizárólag C&R horgászat megengedett, halat elvinni tilos.

Itt a bizonyíték a harcsák létezésére a tóban. A haresz neve “Öreghideg”.

A HORGÁSZAT

Nem túl meleg, de szép napos idő ígérkezett. A kapásindex nem mutatott semmi biztatót. Ráadásul ismeretlen a víz, szóval úgy indultunk el, hogy ha egy vagy két halat fogunk, akkor már boldogok leszünk.

Mindezt tetézte az, hogy reggel megradaroztam az előttünk lévő vizet, és a radar (ami valójában szonár) egy nyamvadt keszeg nem sok, annyi halat sem mutatott. De nem estünk kétségbe. A víz rendkívül hosszú és keskeny. Feltételeztük, hogy a halak előbb utóbb elvonulnak majd előttünk, és akkor igyekszünk majd megállítani őket finom falatokkal az etetésünkön.

Az ilyen egy oldalról horgászható tavaknál a halak általában a stégekkel szemközti oldalon vonulnak, ide etettünk tehát. Mivel az egyesületi időszakból itt maradt halak biztosan a magvakhoz szokhattak, és a nevelőtóból áttelepített halak is biztosan azt keresik, ezért nem nagy reményt fűztem a bojlihoz. Ennek ellenére csináltam egy csak bojlis etetést. Itt a kedvencemet az Ébredő Erőt kínáltam fel, a hozzávaló pop-uppal és a locsolóval. A másik etetésemen MBaits tigrismogyoró és kukorica keverékével etettem, a hajszálelőkére pedig 2 szem tigrismogyorót és egy szem Rodin pop-upot tettem. És fel is turbóztam a magkeveréket Rodin locsolóval.

Zsolt is a túlpartot horgászta methoddal, az etetésre pedig több magból álló mixet használt. Csinált egy partközeli etetést az innenső oldalon a nád mellé, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mivel ezek a halak még nem szoktak hozzá a Spomb okozta zajhoz, az etetőanyagot a hajóval vittük be neki is, és arra rádobált.

Az elején nem nagyon zavarták a halak a nyugalmas horgászatot 🙂

A szerelékeim már fél 8 körül a helyükön voltak. De mivel nem volt előttünk hal, mozdításom sem volt. 3 órát kellett várni az első kapásra. A magvas etetésemről jött egy 8,60-as ponty. Na, már nem jöttem hiába! Ezt követően délután 3-ig kellett várni a következőre. Szintén a magvas etetésről jött egy 3,90-es ponty. Délután 5 után azonban végre elsült a bojlis botom is, és egy 10,30-as pontyot szákolhattunk. Itt az a szabály, hogy minden 10 feletti halat jelenteni kell a halőrnek. Ha még nem kapott chip-et, akkor ellátják vele, és a horgász nevezheti el. Az én halam a Luckó nevet kapta.

Ettől kezdve felgyorsultak az események. Vagy azért, mert az esti órákban aktívabbak a halak, vagy ekkorra érett be az etetésünk. Este 10-ig még 4 halat sikerült bölcsőbe fektetnem, köztük még egy 10 kg felettit, aki a Gina nevet kapta.

Zsolt is ütemesen húzta a halakat a feederrel, de a 10 kilós határt nem sikerült átlépnie másnap délelőttig. Az éjszakát alvással töltöttük, a botokat kivettük, és reggel folytattuk. Nap közben ismét lelassultak a kapások. De ekkor jött a túra legnagyobb hala, amit Zsolt fogott.

A hal súlya 11,2kg volt. Mint kiderült, már korábban kapott chipet és nevet, „Henci”-nek hívják. Érdekes, hogy akkor 90dkg-val nagyobb súllyal mérlegelték. Azóta leívhatott, és ennyi súlyt vesztett.

A második napon 3 halat sikerült fognom délután 2-ig. Összesen tehát a szűk másfél nap alatt 10 hallal és 65,9kg-s összsúllyal zártam a túrát. Soha rosszabb horgászatot!

A munka miatt estére sajnos vissza kellett térnem Budapestre, de Zsolt még maradt. Úgy gondolom, hogy a harmadik napon sem unatkozhatott.

ÖSSZEFOGLALVA

A várakozásaimhoz képest sokkal mozgalmasabb horgászatban volt részem ezen a számomra teljesen ismeretlen vízen. A 10 halam közül 7 a magvas etetésre, a tigrismogyoró-Rodin pop-up kombó csalira jött. Ez igazolja az előzetes feltételezésemet, hogy ezek a halak – egyelőre – a magvakat ismerik táplálékként. Azért az Ébredő Erő bojlit is felvették, hiszen kíváncsiak. Majd lesz ez másként is.

A környezet nagyon szép, a halak pedig olyan vehemensen harcolnak, mint egy bányatóban. A tó alakjából adódik, hogy előre nem tudnak menekülni, csak oldalra. Bizony, észnél kellett lennünk, hogy ne gubancolódjanak össze a zsinórjaink.

Azoknak ajánlom a tavat, akik a horgászat élménye mellett a szép környezetre, a csendre és a nyugalomra vágynak. Utaktól, lakott területtől távol van a tó. Az egyetlen zavaró körülmény a traktor volt, ami a szemközti szántóföldön dolgozott, de szerencsére ő sem sokáig. Azon kívül csak a madarak éneke hallatszott. Kitűnően éreztük magunkat.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Hogyan találhatod meg az iszapmentes részeket tapogatás nélkül?

A legtöbb horgász tapogatással keresi meg a mederben a jó horgászhelyet, ahol kemény a meder, és nem fogja lehúzni az ólom a csalit az iszapba. Vannak azonban tavak, ahol nincs csónak, sőt a sajátodat sem viheted oda. Például a Beton tó.

Jó szolgálatot tesz ilyenkor egy etetőhajóra szerelt halradar. Fontos azonban, hogy színes radar legyen. Nézzük meg, hogy hogyan segít nekünk eldönteni a radar a meder keménységét!

A “radar” szó egyébként helytelen, mert a radar elektromágneses hullámokat használ. A “halradarok” viszont hanghullámokat bocsátanak lefelé, és azok visszaverődését érzékelik. A helyes elnevezés tehát a szonár lenne.

A kijelzőn a szonár megjeleníti a visszaverődő jelet, és minél erősebb a jel, annál sárgább színnel ábrázolja. Ha gyengébb a jel, akkor a szín átmegy vörösbe, a nagyon gyenge jel kék, a fehér pedig azt jelenti, hogy onnan nincs visszaverődő jel.

A fenti fotón a meder alatti rész vastagsága nem az iszap mélységét jelenti, hanem azt, hogy a hanghullámok behatolnak a meder alá is, és onnan is visszaverődnek. De látható, hogy mélyebbről egyre kevesebb jel verődik vissza. Azt, hogy kemény vagy lágy (azaz iszapos) a felület, azt a szín mutatja meg. A baloldali rész vörös, tehát lágy, a jobboldali rész pedig sárga, tehát kemény.

És mit jelent a második meder? Ezt a hang oda-vissza verődése okozza. Olyasmi ez, mint a visszhang. A hanghullámok a nagyon kemény mederről nagyon erősen verődnek vissza felfelé, majd a vízfelszínről újra visszatükröződnek, és a mederről ismét elindulnak felfelé. A kétszer visszaverődött jelet érzékeli a szonár úgy, mintha a valóságos meder alatt lenne még egy. A második meder azt jelzi, hogy itt tényleg jó kemény a meder.

Oda érdemes letenni az etetést és a végszereléket, ahol sárga a meder, vagy ahol második meder is van.

De pontosan hová kerül a végszerelék, ha a képen látható pillanatban leengeded? A kép jobb szélén lévő helyre. Az az a hely, ahol a hajó épp tartózkodik, a kép többi része már a múlt, ahol korábban a hajó elhaladt. Hogy ezt a helyet biztosan megtaláld, előbb derítsd fel az előtted lévő vizet: a horgászat megkezdése előtt üresen vízre tett hajóval menj pár kört! Ha megtaláltad a megfelelő helyet, akkor jegyezd meg, hogy milyen irányban, és kb. milyen távol volt! És amikor már a megtöltött hajó viszi befelé a végszerelékedet, akkor a hely előtt lassíts le, hogy biztosan ne fuss túl rajta!

Nálunk a hajókhoz színes, Lowrance radart bérelhetsz. De nemcsak az itt bérelt hajókhoz, hanem akár a sajátodhoz is, ha alkalmas felületet találunk rajta, amire fel tudjuk szerelni. Ezen az oldalon találsz néhány fotót különböző hajókról, amelyek tulajdonosai tőlünk béreltek radart: >> halradar kölcsönzés <<

Görbüljön!

Tősér Sándor

Gigant Fish Tereske – 2022.08.19-20.

A két tó madártávlatból.

Ezúttal családi pecára készültünk a barátainkkal, ezért olyan horgászhelyet kerestem, ami mellett összkomfortos, fürdőszobás horgászházban lakhatunk.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó 75km-re van Budapest központjától. De tőlünk, Újpestről csak 62km, 50 perc alatt elérhető az M2-es autópályán, majd a 2-es úton. Mindössze 2,5km-t kell gyengébb minőségű aszfalton, illetve 1km-t murvás úton autózni.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tavat két részre osztották: a kisebbik, a Google térkép szerint kb. 1,5 hektáros tó nagyhalas tóként üzemel. A nagyobbik, kb. 3 hektáros tó halállománya vegyes, itt vannak piaci méretű pontyok is, amelyeket el is lehet vinni. A tavakat normál körülmények között a Tereske patak táplálja. Sajnos az egész nyáron át tartó aszály megviselte a tavak vízszintjét. A patak kiszáradt, emiatt a nagyobbik tó vizéből egy méter hiányzik. 🙁

A kisebbik tó vízszintjét viszont kútból nyert vízzel sikerült szinten tartani.

Nagy híve vagyok annak, amikor a horgászhely mellett vannak esőbeállók, vagy szaletlik, ahová az eső vagy a tűző napsütés elől el lehet bújni. Itt ezt már túlzásba is vitték. 12 méterenként van egy szaletli. A környezet nagyon szép lenne, de ezzel egy kicsit elrontották. Kétségtelen viszont, hogy nagyon kényelmesen le tudunk pakolni.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

A tó mellett 6 összkomfortos mobilház található teljesen felszerelt konyhával, WC-vel, zuhanykabinnal. Ezek 4-6 fő részére biztosítanak szállást. Van még egy lakókocsi és egy faház is a tó mellett. A házak ára egységesen 25.000Ft/éj. Ez tartalmazza az áramhasználatot és a takarítást is.

A mobilházak belseje

Akik nem foglaltak faházat, azoknak díjmentesen lehet sátorozni, és mobil illemhelyek vannak kirakva. A közösségi mosdóban pedig található női / férfi fürdőszoba zuhanyzóval, mosdóval és toalettel, melynek használati díja 1.000 Ft.

SZOLGÁLTATÁSOK

A büfében hamburgert, hotdogot és egyszerűbb egytálételeket, üdítőket, alkoholos italokat rendelhetsz, és ezeket ki is hozzák a horgászhelyedre. Mi például csülökpörköltet ebédeltünk. Ugyanitt apróbb horgászcikkeket, csalikat, etetőanyagokat is vásárolhatsz.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó egész évben nyitva tart, ha jégmentes.
A jegyárak 2022-ben:
A sportjegy 2 botra 12 órára 4.500Ft, 24 órára 9.000Ft
A halas jegy 2 botra 12 órára 6.000Ft, 24 órára 12.000Ft (Hát, nem olcsó.)
A tó honlapja: https://tereskeihorgaszto.hu/
Facebook oldala: https://www.facebook.com/profile.php?id=100063776363892
A telefonszám: +36 (70) 434 0685

HALÁLLOMÁNY

A gyakori telepítéseknek köszönhetően a tavaknak nagyon gazdag a halállománya. Megtalálható itt ponty, amur, süllő, kárász, keszeg. Pontyból és amúrból rendkívül gyakori a 10kg feletti egyed, nem ritka a 20kg körüli sem, de ezekből a fajokból élnek a tóban 30kg-ot meghaladó példányok is. A nagyobb halak elsősorban a kis tóban vannak, de a nagy tó partján is mérlegeltek már 26 kilós pontyot. A rekord fogás a kis tóból egy 31,70kg-os ponty volt.

A HORGÁSZAT

Mivel szombatra hidegfrontot jósoltak, így az asszonyok végül úgy döntöttek, hogy ázzunk csak meg mi, ők otthon maradnak. 11-től lehet elfoglalni a szállást. Én ekkorra meg is érkeztem, de olyan meleg volt, hogy 2 órámba, és két sörömbe került, mire összeraktam a felszerelést. Aztán még egy darabig vakaróztam, hogy hogyan fogok lejutni a vízhez, amiből hiányzott egy méter (a nagy tónál voltam). Végül leszúrtam egy bottartót a partszélbe és abba kapaszkodva farral le tudtam mászni a vízhez, és ki is tudtam onnan jönni. Ezt minden alkalommal meg kellett ismételni: a hajó vízre rakásánál, a kivételnél, és a halak merítésénél is.

Azzal kezdtem, hogy üresen beküldtem a hajót, és radarral feltérképeztem a medret előttem. A normál körülmények között 2,5 méteres víz most csak 1,4 méter volt a legmélyebb pontján. Törést, patakmedret nem találtam, és nem is tűnt iszaposnak. A halak a tó közepén túl, kb. 80 méterre voltak. Szerencsére szemből nem horgászott senki, így ide küldtem be a végszerelékeket.

Nagy reményeket fűztem az új Yoda oldódó bojlihoz, ezzel csaliztam az egyiket. A másikat pedig a szinte mindenhol jól működő 2 szem M-Baits tigrismogyoróval, 1 popup-pal kikönnyítve. Aztán este fél hatig mozdításom sem volt. Ekkor jött meg Zsolt barátom, és az első kapás is a tigrismogyoróra. Tehát Zsolt nem veszített semmit azzal, hogy később jött, mert mások se fogtak. De aznap nekem is csak ezt az egy halat sikerült partra segítenem, mert a második kapásom lefordult a horogról a part előtt 5 méterrel. Éjszaka nem horgásztunk, mert nappali fénynél sem volt egyszerű lemászkálni a vízhez, és ott egyensúlyozni a csúszós, agyagos sárban.

Reggel fél kilenckor sikerült még egy pontyot fognom tigrismogyoróval. A másik végszerelékre Ébredő Erőt csaliztam, meg később még minden mást is, ami nálam volt, de hiába. A Yodáról azért mondtam le, mert oldódó golyó lévén, nemigen tart tovább pár óránál, és nem voltak túl sűrűek a kapások. Ezután délután négyig nem sikerült fognom semmit.

Délután nagy esőt kaptunk, el is kezdtünk reménykedni, hogy felfrissül a víz, és megjön a halak étvágya. Úgy is lett, szépen elkezdtek csipegetni a halak. Délután 4 után megjött a harmadik pontyom. Közben Zsolt is beindult, dobós pecával már 4 pontyot fogott.

Az első 5 hal

Azt gondoltam, most már újra meg lehetne próbálni az oldódó Yodát. Mindössze 9 szemet tettem a hajóba, a tizediket pedig a hajszálelőkére. Hiszen nem jóllakatni akarjuk a halakat, hanem megfogni, nem igaz? Ez meg is hozta az eredményt, mégpedig kétszer is, tehát nem lehet véletlen. A kettő között még bejött egy potyesz a tigrismogyoróra is. A legszebb hal az utolsó volt, ami a Yodát vette fel: egy 10,10kg-s ponty.

A bandanagy 10,10kg. A Bait Bait Yoda bojlija olyan vonzerővel hat a halakra, hogy ennyi is elég belőle. A bojli nálunk beszerezhető.

HORGÁSZAT A KIS TAVON

Szeptember 14-én úgy döntöttem, teszek egy próbát a kisebbik tavon is, amiben állítólag a nagyhalak laknak.

NÉHÁNY MONDATBAN A TÓRÓL

Itt nem volt olyan alacsony a vízállás, mint a nagyobbik tavon. Az etetőhajót simán vízre lehet tenni puszta kézzel is, nem kell segédeszköz (kampós bot) hozzá. A tó két oldalról horgászható, és kb. 130 méter széles. Emiatt célszerű visszafogottan dobálni és behúzni, de ezt sajnos nem mindenki tartja be. A tó mélysége előttünk középen 140-150cm volt. A széle sekély, 30-40cm azért ebből is hiányzik az aszályos nyár miatt.

A meder akadómentes, de kicsit iszapos. Ezt mutatta a radar is, és az ólom is besüllyedt kicsit. 5-10cm lehet az iszap, emiatt érdemes legalább 20cm-es előkét kötni.

A HALÁLLOMÁNY

Tényleg vannak benne nagytestű halak, de kisebb, 2-3kg körüliek, sőt kárászok is. A legnagyobb hal, amit fogtak itt, az 30kg feletti ponty volt.

A HORGÁSZAT

Reggel hatra érkeztünk a tóhoz Gyuri barátommal, akivel már többször is horgásztunk együtt. A tó északi partján foglaltunk helyet. Nehezen indult a peca, legalábbis nekem. Gyuri már kettőt is fogott, nekem pedig délig kapásom sem volt. A harangszó után szólalt meg először a kapásjelzőm. Egy szép, erős halat sikerült horogra csalnom, de sajnos elbénáztam, mert ahelyett, hogy segítséget kértem volna, magam akartam meríteni. És amíg a merítőért kapálóztam a hátam mögé, meglazult a zsinór, és a hal már ugrott is le a horogról.

Ezt követően viszont gyorsan jött még két kapás, ezeket szerencsésen ki is emeltük. Egy 10,10 kilós amurt, és egy 7,00 kilós pontyot sikerült bölcsőbe fekteni. Ekkorra viszont úgy tűnt, jóllaktak a halak, és nem is jött több. Az esti pakolás közben jött még egy kapásom, de sajnos fél percen belül az is lefordult a horogról.

10,10 kilós amur

7,00 kilós ponty

Gyuri ügyesebbnek bizonyult nálam. Ő négy halat fogott: a legkisebb egy 3 kiló körüli ponty, a legnagyobb pedig egy 12 kilós amur volt.

ÖSSZEFOGLALVA

Immár háromszor horgásztam ezen a tavon. Első alkalommal tavasszal voltam, akkor rengeteg víz volt mindkét tóban. Másodszorra, a nagy tavon a vízhiány nagyon megnehezítette a horgászatot, de a hidegfront ugyancsak jókor jött nekünk is, a halaknak is. Ketten együtt 10 halat fogtunk, köztük egy 10 felettit. Nem lehet okunk panaszra. A Yoda pedig bejött, legalábbis a második próbálkozásra.

A harmadik horgászat során a kis tó sokkal jobban bejött nekem, mint a nagy. Jobban tetszik a halállománya, könnyebben megközelíthető a víz, és sokkal szebb a látvány is. Ez a panorámakép a horgászállásunkról a kis tó északi oldaláról készült.

Biztos, hogy eljövök még ide többször is, mert nekem Újpestről sokkal könnyebben elérhető, mint a Délegyháza környéki tavak. Közvetlenül ott parkolhatok az állás mellett, eső esetén pedig bebújhatok a szaletli alá, két lépésre a botjaimtól. Ilyen félnapos pecákra is kiváló, de több napra is ide lehet költözni sátorral.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Kerek-tó, Esztergom-Búbánatvölgy – 2022.08.03.

Nem szeretem az egyesületi horgásztavakat. Több oka van: általában nem lehet helyet foglalni, húshorgászat folyik, a nagyhalfogási esély minimális, stb. Most mégis ellátogattam egy egyesületi tóra, és azt kell mondjam, ez a hely maga a CSODA! Az egyik legszebb hely, ahol valaha horgásztam. Csak a Búzásvölgyi és a Vadkan tóval tudom egy lapon említeni. És nemcsak szép, de még halat is lehet fogni.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó 55km-re van Budapest központjától. A legrövidebb út a Pilisen keresztül vezet. Ez hajnalban elég kalandos a sötét erdőben, a kanyarok és a vadveszély miatt. Mindössze 6km-rel hosszabb, de így hajnalban sokkal biztonságosabb, ha végigmegyünk a 11-es úton a Duna mentén Visegrád felé. A 11-estől egy keskenyebb út vezet be a Búbánatvölgybe, de ez is aszfaltozott.

Így nagyon kényelmesen meglehet közelíteni autóval a tavat. A horgászállásokhoz nem lehet odaparkolni, de ez nem is csoda, látva ezt a festői környezetet. Viszont 150 méternél a legtávolabbi horgászállás sincs messzebb.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén fekszik, dús erdőkkel borított hegyek által ölelt völgyben. Vízfelülete 6,2 hektár. A mélysége a halőr szerint 2-2,5 méter. Vizét a Búbánat patak táplálja. Partja náddal, fákkal borított.

Néhány helyen stéget építettek, de a fűvel borított partról is gond nélkül lehet horgászni. A part mentén több helyen található szaletli, és valószínűleg minden állás mögött van keményfából készült pad. Található mellette 3 kisebb tó, ezeken nem lehet horgászni, halnevelőként funkcionálnak. A tavak kezelője az Esztergomi Vasutas Horgász Egyesület.

Nemcsak a horgászok látogatják szívesen a tavat, de piknikezni is kijönnek ide az emberek, és a völgybe látogató természetjárók is gyakran megállnak itt.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

A tó északi, keskenyebb része mellett, az út túloldalán található egy vadászház 6db kétágyas, fürdőszobás szobával. Innen kb. 40 métert kell sétálni a tópartig. A vadászház elérhetősége: http://www.kerektovadaszhaz.hu/

Toalett a Vadkacsa büfében található.

SZOLGÁLTATÁSOK

A Vadkacsa büfében hamburgerek és egyszerűbb egytálételek kaphatók (halászlé is!).

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó egész évben nyitva tart, ha jégmentes, de a nyitva tartás időtartama a nappal hosszához igazodik.
A jegyárak 2022-ben: a sportjegy 2 botra 4.000Ft, a halas jegy 6.000Ft
Jegyeket a Vadkacsa büfében lehet váltani.
A tó honlapja: https://vasashe.hu/kerek-to/
Facebook oldala: https://www.facebook.com/KerektoBubanatvolgy
A telefonszám: +36 (30) 530 9229

HALÁLLOMÁNY

A tó jelentős nagytestű állománnyal rendelkezik pontyból, csukából és amurból. Az állományt az 5 kg feletti egyedek elvitelének korlátozásával védik. Az elmúlt 2 évben 130 darab 8 és 14 kg közötti tömegű pontyot, valamint közel 5 mázsa 4-10kg súlyú csukát telepítettek. Ezen felül rendszeresen nagy mennyiségben helyeznek ki 1,5-2kg-os dévéreket. Az egyesület éves szinten legalább 80 mázsa halat telepít.

A HORGÁSZAT

Miután itt nincs helyfoglalási lehetőség, versenyfutás folyik a horgászhelyekért. És mivel a botzsákkal, a rodpoddal, a csalisvödörrel, a pontybölcsővel, a hűtőtáskával meg az etetőhajóval a hátamon elég nehezen tudok versenyt futni, inkább elindultam otthonról hajnal 4-kor, hogy nyitásra, azaz reggel 5-re a parton tudjak lenni. Hétköznap volt, de már így is megelőztek néhányan. Szerencsére a kinézett helyem, a tó legdélebbi stégje még szabad volt.

A stéggel szemben vannak csónakkikötő cölöpök. Itt lehet ugyanis csónakból is horgászni. Ezek azért jók, mert támpontot adnak a behúzáshoz. Ugyanakkor veszélyesek is, mert a hal felcsavarodhat rájuk. Egyik botomat Ébredő Erővel csaliztam, és a legközelebbi cölöp vonaláig húztam, tőle balra úgy 8 méterre. A másik botomat 2 szem tigrismogyoróval és egy szem pop-uppal az oszloptól jobbra. 8-ig sajnos mozdításom sem volt. Közben a nagypapa kihozta Viktort, a 10 éves ifjú horgászt, akivel nemrég a Pontyozó Horgásztónál pecáztunk együtt. Neki felszereltem egy feedert flat method kosárral.

Meguntam a várakozást, és a jobboldali, tigrismogyoróval csalizott botomat áthúztam a tó szélébe, mert úgy láttam, hogy amurok mozognak ott. Hamarosan meg is fogtam az első halamat, egy 3,20kg-s amurt. Aztán még egyet ugyaninnen, ami pont 3 kilós volt.

Na, minthogy a betli réme már nem fenyegetett, nem akartam több 3 kilós amurt fogni. Ezért levettem a tigrismogyorót, és Rodin bojlit csaliztam helyette, majd visszahúztam az oszlop mellé jobbra. 10 óra után végre megjött az első kapásom az Ébredő Erőre, és szerencsésen meg is merítettem a 7,50kg-s potyeszt. Ezzel együtt délután 4-ig összesen 6 kapásom volt a bojlikra: 4 Ébredő Erőre és 2 Rodinra. Sajnos 2 ponty fárasztás közben lemaradt, így 2 amurral és 4 ponttyal zártam a napot.

A legnagyobb hal egy 7,70-es ponty volt. 10+-os halat nem sikerült fogni, pedig biztosan vannak a tóban, mert a szomszéd fogott egy 12 kilóst dobós pecával, kukoricával. Igaz, ő kettővel kevesebb halat fogott, és az összes többi hala kicsi volt. A végén oda is jött megkérdezni, hogy mivel sikerült így szelektálnom. Hát az Ébredő Erő kiválóan szelektál. De a Rodinra is csak 6kg-nál nagyobb halak jöttek. És hát az sem mindegy, hogy az etetőhajóval koncentráltan, mennyiségi helyett minőségi etetés alakítható ki.

Ne feledkezzünk meg Viktorról sem, aki egy szál feederrel vette fel a küzdelmet a halakkal, és egy pontyot és két dévért sikerült neki merítőbe terelnie.

ÖSSZEFOGLALVA

Először horgásztam ezen a tavon, és egyesületi tó lévén nem voltak nagy elvárásaim. Előzetesen simán kiegyeztem volna 2-3 méretesebb hallal. Ehhez képest 6 halat sikerült bölcsőbe fektetni, az összsúlyuk 34,60kg volt. És aminek még a halaknál is jobban örültem: a lélegzetelállító szépségű környezet. Ha Esztergom felé jársz, kukkants be a Búbánatvölgybe! Nem fogod tudni megállni, visszatérsz, és legközelebb hozni fogod a horgászfelszerelésedet is.

Frissítés!

2023-ban újra felkerestem a tavat. Szerencsére előtte átolvastam újra horgászrendet. Jól tettem, mert változott: megtiltották az etetőhajó használatát. Sebaj, kivettem a táskából a behúzós botokat, és betettem helyettük a 390-es feedereket, és a spombozós botomat. Sajnos ez a horgászat közel sem sikerült olyan jól, mint az egy évvel korábbi. De ez nem a feeder módszer hibája, hanem vagy az enyém, vagy csak rosszkor mentem oda. Mindenesetre gyanús volt, hogy a szombati nap ellenére minden harmadik horgászállás üres volt. A környezet azonban ugyanolyan szép volt, mint egy évvel korábban. Ha nem is sokat, de halat is fogtam, szóval panaszra ezúttal sem lehetett okom.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Szavanna Horgásztó, Alsónémedi – 2022.07.23-24.

Hová menjen a szegény, elvonási tünetekben szenvedő horgász a 40 fokos kánikulában? A sekély vizű völgyzárógátas tavak nem biztos, hogy jó választásnak bizonyulnak ilyenkor, mert hamar túlmelegszik a vizük, és oxigénhiányossá válhatnak. Ezek a folyamatok pedig nincsenek jó hatással a halak étvágyára. Egy mélyvizű bányató jobb lehet ilyenkor. Azok partja viszont gyakran túl kopár, kevés az árnyék, és ott sülünk meg elevenen a parton. Szerencsére találtam egy tavat, ahol mély víz is van, és árnyék is található bőven. A nemrégiben tulajdonosváltáson átesett és újra megnyitott Szavanna horgásztavat látogattam meg egy 24 órás peca erejéig.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó mindössze 31km-re van Budapest központjától. Teljesen a kapuig aszfaltozott úton lehet megközelíteni. Igaz, az utolsó 2km kicsit hepehupás, de mégiscsak aszfalt.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó kavics- vagy sóderbányaként funkcionálhatott valaha. Mint minden ilyennek, rendkívül változatos a medre. Azonnal mélyül a víz, hatalmas törések vannak benne, és a legmélyebb pontja eléri a 13 métert is. A legjobb medertérképet a Facebookon találtam. Ez egy kézzel rajzolt térkép, de nagy előnye, hogy a horgászállások is szerepelnek rajta.

Eszerint 51 horgászállás van a tavon. Ez az én ízlésemnek sok egy kicsit. Főleg a 8-24-es helyeken lehetnek túl sűrűn a horgászok, ha minden hely foglalt. És ez azért is problémás, mert pont itt kanyarodik a part, tehát könnyen előfordulhatnak keresztbe dobások. De a büfével szemközti part is elég sűrű: ott átlag 14 méter jut egy horgászra, ergo 7 méter botonként, ha teljesen teltház van. Szerencsére most nem volt teltház, mert sokan nem is tudják még, hogy újra nyitva van a tó.

A víz egyébként csodálatos, kristálytiszta. A partja pedig teli van fákkal, ez tetszett benne nekem leginkább. Minden horgászállás megközelíthető autóval, és ott is lehet parkolni.

Vannak néhány horgászhely a büfé felőli oldalon, ahol szűkös a hely, máshol van bőven helykínálat az autónak és a sátornak is. Néhány állást lefotóztam.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Szállási lehetőség jelenleg nincs a tónál, sátorozni kell. Ez nekem nem is okoz gondot. A parton körbe „gravitációs” vécék találhatóak. A büfében viszont van külön férfi és női mosdó angol vécével. Tusolási lehetőség egyelőre nincs, de folyamatban van az építése. Addig is, amíg ilyen nyári meleg van, érdemes hozni kempingzuhanyt, és megtöltve azt a tó kristálytiszta vizével, simán le lehet tusolni. Persze csak szappan nélkül, hogy ne szennyezzük a környezetet.

SZOLGÁLTATÁSOK

Szépen felújított büfé van a bejáratnál, le is fotóztam a kínálatát.

Áramvételezési lehetőség az 1-es, a 4-es, a 8-as és a 16-os állások mögött van.

A szomszédos állásokon is hozzájuthatsz az áramhoz, ha hozol magaddal kábeldobot.

Az állások telefonon foglalhatóak. Lehet 12 és 24 órás vagy hosszabb időtartamra foglalni. A honlapon az szerepel, hogy reggel 6-tól másnap reggel 6-ig tart a 24 órás foglalás, de lehet este 6-tól másnap estig is foglalni.

NYITVATARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG
A tó egész évben, 0-24 óráig nyitva van, ha jégmentes.
A jegyárak 2022-ben:
Csak sportjegy van, halat elvinni tilos.
12 órás sportjegy 2 botra 6.000Ft, 3 botra 8.000Ft
Külön kategória az úgynevezett móló, ami a 3-as és 4-es hely. Ennek díja 12 órára 8.000Ft
Az áram ára elég borsos: 6 óránként 1.000Ft. Mint tudjuk, a rezsicsökkentés korszaka véget ért.

A tó honlapja: https://www.szavannahorgaszto.hu/
Facebook oldala: https://www.facebook.com/szavannahorgaszto
A telefonszám: +36 30 609 2340

HALÁLLOMÁNY

Leginkább pontyok, és amurok élnek a tóban. Hogy mekkorák, azt 24 óra alatt nem tudtam személyesen kitapasztalni. De a Facebook-ra feltöltött fotók alapján vannak szépen 10 kiló feletti halak. Egy régi ügyfelünk még 2018-ban megosztotta velünk ezt a két fotót azt itteni fogásairól.

Az amur 12, a ponty 15 kilós.

Kárászt, keszeget fogtak párat a szomszédaim, akik apró csalival feedereztek. Ragadozó is kell legyen a tóban, mert időnként hallottam a rablások hangját a mellettem lévő bokor mögül, és láttam a riadtan menekülő kishalakat.

A HORGÁSZAT

Az nehezen indult sajnos, mert épp akkor érkeztem meg a tóra, amikor elkezdett sötétedni az ég. Annyi időm még volt, hogy összeszereljem a felszerelést, de nem küldtem be a végszerelékeket, mert vihar idején, villámlásban nem célszerű szénszálas botokkal a fejünk felett hadonászni.

A viharnak csak a szélét kaptuk, és amint elvonult, bedobtam az egyik végszereléket szinte a lábam alá. Egy ilyen hirtelen mélyülő tónál ez be szokott jönni. Mielőtt beküldtem volna a másik szereléket, üresen vízre tettem a hajót, és megradaroztam az előttem lévő vizet. Elég szerencsétlen helyre sikerült foglalnom: a 13-14-es állásra. A foglaláskor még nem ismertem a medertérképet, pedig abból kiderült volna, hogy előttem van a 13 méter mély árok, mégpedig sajnos hosszában. Nem tartottam valószínűnek, hogy annak az aljából halat tudnék fogni. A radar meg is erősítette, hogy az itt tartózkodó halak vízközt vannak.

Szerencsére a 8-12 állásokon nem ült senki, ezért a radarral megkerestem a mély árok szélét, és odahúztam a hajóval. Vissza sem tudtam hozni a hajót, mire el is húzta egy hal. Szép küzdelem vette kezdetét, mert az itteni halak rendkívül sportosak. Ez jellemző az ilyen tiszta vizű tavakra. Kb. 10-15 percig tartott a fárasztás, pedig a 4 kilót is csak alulról súrolta a potyesz.

Mire visszaengedtem, be is sötétedett. Na, ez mégiscsak jól indul – gondoltam. Nagy várakozással néztem az éjszaka elé. Aztán még csak mozdítás sem lett belőle. Nemcsak nekem, de a többi állásokról sem hallottam szinte semmi mozgást.

Legalábbis a halak nem mozogtak. A 6-7-es álláson fiatalok buliztak. Amúgy rendesek voltak, de a mulatós zene, sőt másféle zene sem való a horgásztó partjára szerintem. Jobbra tőlem pedig egy 3 fős társaság horgászott volna, de sajnos sokkal többet emelgették a pálinkásüveget, mint a horgászbotokat. Egyikük bele is esett a vízbe, ami nem kicsit veszélyes ilyen bányatavakon. Olyan kövér volt, hogy egyedül ki sem tudott mászni, a másik két részeg pedig nem tudta kihúzni. Egy harmadik ember segítsége kellett, hogy végre kihalásszák. Szerintem ő lett az új tórekord. Szerencsére az alkohol hamar lebirkózta őket, és elmentek aludni. És hát kinek lesz ilyenkor kapása? Hát persze, hogy a részegeknek. Odamentem, de nem mertem a bothoz nyúlni, inkább megpróbáltam őket felkiabálni. Persze mire az első magához tért, a hal elment.

Szerencsére a részegek reggel elmentek, mégis tovább romlott a helyzet. Odajött ugyanis egy 3 fős társaság a tőlem balra lévő kétszemélyes állásra. Ők teljesen normálisak voltak, csak sajnos onnantól nem tudtam az előttük lévő púpot meghorgászni. Kénytelen voltam magam elé és a részegek üresen hagyott helyére húzni. A végszerelékeket letettem még a mély árok széle előtt. A láb alatti horgászatot feladtam, mert egyetlen kapást sem hozott. Már-már azt hittem, kénytelen leszek 24 órára egyetlen hallal beérni, de ebéd előtt még sikerült fognom egy 4,80-as tükröst, majd egy órával később egy másik tükröst, ami 5,40 kg-t nyomott.

ÖSSZEFOGLALVA

Nem ez volt életem horgászata, de talán ilyen melegben ezzel a három fogással sem szabad elégedetlennek lennem. A tó pedig nagyon tetszik. Nemcsak a fotókon hihetetlenül szép a vize, de a valóságban is. És a partja is szép, teli van fákkal, bokrokkal. A széle pedig körbe náddal övezett, csak az állások előtt van kivágva a nád. Padok, szaletlik nincsenek, de így, hogy ilyen sok fa van, nem is hiányoltam őket. Legközelebb azonban biztosan egy másik állást fogok választani, mert az a sarok, ahol ültem, nem igazán alkalmas behúzós horgászatra. Ha elkészül a tusoló is, akkor pedig szívesen lejönnék erre a tóra egy több napos horgászatra is, hogy megkeressem a 10 kiló feletti pontyokat és amurokat.

Görbüljön! Tősér Sándor

Crazy Carp Lake, Kengyel – 2022.06.19-20.

Május elején nyitott meg Jász-Nagykun-Szolnok megye első bojlis tava, a Kengyel község melletti Crazy Carp Lake. Speiczer Zsolt barátommal elhatároztuk, hogy leteszteljük, mielőtt még túl nagy tömeg lenne. Na, ez nem jött össze: teltház volt, de mi szerencsére jó helyet foglaltunk, kényelmesen elfértünk.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó 130 km-re van Budapesttől. Majdnem végig az M4-es autópályán lehet menni. Egy dologra kell csak ügyelni: a WAZE Rákóczifalvatól már egyenesen a tó felé irányít. Ez azonban nem jó, mert több mint 4 km földút van benne. El kell menni Martfű felé, és onnan balra a Kengyel irányába. Így mindössze pár száz métert kell földúton autózni.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó egy halgazdaság tórendszerének része, amit a Nagykunsági főcsatorna vize táplál. A tó hossza kb 500m, szélessége átlag 350m, teljes vízfelülete úgy 17-18 hektár lehet. A horgásztóvá alakítás előtt leeresztették, a medrét kitisztították, majd az újra elárasztott tavat betelepítették horgot soha nem látott halakkal.

A tó nyugati partja mentén alakítottak ki 19 egyszemélyes horgászhelyet. A halőrházhoz közelebbi partszakaszon pedig 4 VIP hely van, amelyek 3 személyesek (6 bot). A horgászhelyeket ábrázoló kép kicsit megtévesztő, mert 180 fokkal el van forgatva.

Nagyon fontos különbség a sima és a VIP horgászhelyek között, hogy csak a VIP helyeken van árnyék. Az 1-19 helyeken nemrég ültettek facsemetéket, de ezek csak évek múlva fognak árnyat adni. Itt az út mellett kell parkolni, de így sem leszel 20 méternél távolabb a kocsidtól. Ilyen kánikulai időszakban azonban ezek a helyek leginkább csak félnapos horgászatokra alkalmasak.

Az 1-19-es horgászhelyek

A VIP helyeken közvetlenül a horgászhelyhez parkolhatsz, így az autód is árnyékban lesz.

A VIP helyeken szép öreg fák vannak.

De a VIP helyek sem egyformák.

A legárnyasabb a 4-es hely. Ide csak délelőtt süt a nap.

Az 1-es is viszonylag árnyékos, a 2-es és a hármas helyen viszont távol vannak a fák a parttól. Nem árt tehát napernyőt vinni, ha közel akarsz ülni a botjaidhoz.

A 2-es és a 3-as VIP hely

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Szállás egyelőre nincs, nem is tudom, terveznek-e. Sátrat kell vinned, vagy lakókocsit húznod. Ez engem nem zavart, én szeretek sátrazni.

A halőrház mellett van egy szaniter épület, itt kulturált angol WC és mosdó található. A zuhanyzó ottjártunkkor még nem volt kész, de ígérték, hogy hamarosan az is elkészül.

SZOLGÁLTATÁSOK

A halőrházban nagyon korrekt büfé van, kávét, vizet, mindenféle alkoholos és alkoholmentes italokat vásárolhatsz. Ha megéhezel, a szomszéd faluban lévő Maci Laci pizzeriából rendelhetsz meleg ételt, kiszállítják a horgászállásodhoz.

Áram nincs a horgászállásoknál, de a VIP 1-es és 2-es álláshoz tudnak áramot kivinni hosszabbítóval. Az etetőhajó akkumulátorát pedig feltöltik neked a büfében.

A VIP helyek mindegyikén van csónak és evező, de hozhatsz csónakmotort is. Kihelyezett bölcső is van, de mérlegelőt neked kell hoznod.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó heti 6 napon át van nyitva, a keddi nap szünnap. A jegyárak 2022-ben:
12 órás jegy: 4.700Ft
24 órás jegy: 7.700Ft
VIP helyek ára: 23.800Ft/6 bot/24 óra.
Ez azt jelenti, hogy mindegy hányan mentek, ennyit kell fizetni, és max. 6 bottal lehet horgászni. Két embernek nem egy olcsó hely, háromfelé osztva már barátságosabb.

A tó Facebook oldala: https://www.facebook.com/cclake22/
Telefonszám: +36-20-618-2049

HALÁLLOMÁNY

A tógazda állítása szerint jelenleg 37 tonna hal van a tóban, és a halállomány 80%-a 5-18 kg közötti. Az állományban található legnagyobb halak:

Ponty: 24,5 kg
Amur: 26,2 kg
Süllő: 7 kg
Csuka: 8 kg
Szürke harcsa: 15 kg

A HORGÁSZAT

Három héttel korábban lefoglaltam a 3-as és a 4-es horgászhelyeket. Aztán a horgászat előtt egy héttel már látszott, hogy kánikula lesz. Úgy döntöttünk, hogy inkább ráfizetünk, és kérünk egy VIP helyet, mert nem akartunk hőgutát kapni. Ezt jól is tettük, mert 37 fok volt a második napon.

A VIP helyeket 9-től lehet elfoglalni 24 órára. Ehhez váltottunk még egy-egy 12 órás jegyet. Így nem jött ki a 36 óra, de ezt nem is bántuk, mert a második nap délutánra már elég szépen elfáradtunk.

A tógazda nagyon segítőkész volt. Odajött velünk, és megmutatta, van egy bója előttünk kb. 200-250 méterre, oda érdemes húzni. Elmondta azt is, hogy a bojli egyelőre nemigen működik, mert ezek a halak nem ismerik, csak a magvakat. Továbbá elmondta, hogy a halak félnek a spombozástól. Nem tanulták még meg, hogy a hanggal együtt élelem érkezik. Emiatt behúzódtak dobástávolságon kívülre. Persze mi azért próbálkoztunk. Zsolt spombozott, én pedig egyik botomat bojlival csaliztam. A másikat pedig tigrismogyoróval. A tigrismogyoróra jött is 2 hal még délelőtt: egy 6,60-as és egy 4,50-es ponty. Csak az 5kg felettieket fotóztuk.

Zsolt pedig nem győzött kapkodni a botjaihoz, de csak returpontyokat és kölyök amurokat fogott.

Felajánlottam, hogy behúzom neki a bója mellé. Vannak feederesek, akik csökönyösen ragaszkodnak a dogmáikhoz hogy feederhez nem való etetőhajó, de még rodpod sem. OK lehet választani: kölyök amurok, vagy komoly halak? Szerencsére Zsoltot nem ilyen fából faragták. Többször horgásztunk már együtt, és egyetért vele, hogy oda kell horgászni, ahol a halak vannak. Ha nem lehet megdobni, akkor be kell húzni akár a feedert is. Így is tettünk. Ettől kezdve Zsolt fogta a halakat egymás után, én meg nem.

A sok kölyök amur és returponty után megjött a feederre is a méretesebb potyesz – miután behúztuk etetőhajóval.

Két halat akasztottam ugyan, de mindkettő lemaradt épp a merítés előtt. Később kiderült, hogy ennek egy tompa horog volt az oka. Legközelebb jobban figyelek erre. Este kicseréltem a horgot, és meg is lett az eredménye.

A túra legszebb halát Zsolt fogta az éjjel: egy 9,45-ös pontyot.

Másnap már csak a bevált módszerekkel és a bevált helyen horgásztunk.

Elég szép mennyiségű halat fogtunk mindketten, de a 10 kilós határt nem sikerült áttörni. Én így végeztem:

Viszont rettenetesen elfáradtunk, mert ezek a horogszűz halak rettenetesen küzdenek. És éhesek is. Többször is egyszerre fárasztottunk. Sőt, a második nap reggelén olyan is volt, hogy az én két botomon volt egyszerre kapás. A másodikat Zsoltnak kellett kifárasztania. Minden fárasztás sokáig tartott, mert igyekeztünk nagyon kíméletesen fárasztani, és nagy volt a távolság. Ha sikerült volna nagyobb halat horogra csalnunk, akkor minden bizonnyal szükség lett volna csónakra is.

ÖSSZEFOGLALVA

A legfontosabb tanulság, hogy hallgatni kellett volna a tógazdára, és akkor az első nap is olyan parádésra sikerülhetett volna, mint a második. A helyünk kitűnő volt. A 37 fokban sem volt melegünk, olyan jó árnyas volt, és szerencsére a szél is fújt. Azt sajnos nem sikerült megfejtenünk, hogy hogyan lehetne szelektálni a halakat. A bojli nem érdekelte őket. Próbáltunk az ízekkel variálni, de az sem hozta meg az eredményt. De azt mondom, annál nagyobb bajunk sose legyen, mint hogy nem jött meg a 10 pluszos, ha egyébként mindketten 10-nél több pontyot fogtunk szűk másfél nap alatt, és rendkívül jól éreztük magunkat.

Görbüljön!

Tősér Sándor