Háziréti horgásztó, Pilisvörösvár – 2023.10.18.

Ügyfeleink körében messze a legnépszerűbb horgászhely a Pilisvörösvár mellett található Háziréti horgásztó. Illendő volt, hogy én is tiszteletemet tegyem itt. Valójában már jártam itt tavasszal egy fél napos peca erejéig, de kevés sikerrel. Most több szerencsém volt, de nem ebből a beszámolóból fogod megtudni, hogy hogyan lehet itt sok halat fogni. Viszont aki még nem járt itt, az hasznos információkra lelhet itt.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó egyik legnagyobb előnye, hogy mindössze 17km-re van Budapest központjától, a reggeli órákban fél óra alatt elérhető. Pest megyében, Pilisvörösvár mellett található.

Az utolsó 1 km-t földúton kell megtenni. Sáros időben ez kalandos lehet, de szerencsére most száraz volt az út.  

A TÓ ISMERTETÉSE

Völgyzárógátas tó, amelyet a Házi-réti-patak és a Határ-réti-patak összefolyásánál a víz felduzzasztásával hoztak létre még a rendszerváltás előtt. A rengeteg fa, és Pilis hegyei gyönyörű környezetet biztosítanak a horgászathoz.  

A tó vízfelülete a vízállástól függően 24-26 hektár, nem kicsi tehát. Minden oldalról horgászható, kivéve a gátoldalt. Itt van ugyan egy széles stég, de itt csak az úszós horgászat engedélyezett. A tó műholdképe:

A tó két oldalán út vezet a horgászállásokhoz. De csak a déli oldalon szabad behajtani autóval (jelenleg 500Ft ellenében), ott is csak a 11-es horgászállásig, és csak a ki-és bepakolás idejéig. A tó többi részére kiskocsival, vagy csónakkal kell beköltözni. Az ágakban egyébként is nélkülözhetetlen a csónak, mert rengeteg az akadó.

Sajnos helyfoglalási lehetőség nincs, érkezési sorrendben történik a helyek elfoglalása. Épp ez tartott vissza eddig az idelátogatástól, mert én szeretem, ha tudom, hogy a kiszemelt helyem rendelkezésre fog állni. Mondanom sem kell, hogy tavasztól őszig hétvégenként teli a tó horgásszal, de hétköznaponként azért szellősebben lehet horgászni.

A tó észak-nyugati tájolása miatt a déli part mindig árnyékos. A nyári kánikulában ez kimondottan előnyös. Ősszel-tavasszal azonban kellemesebb a napos északi oldal.

Az úszós stégen kívül 3 stég van. A többi helyen a partról lehet horgászni. A vízhez való lejutás néhány helyen problémás lehet, főleg esős időben. Néhány fotó a horgászhelyekről:

A tó szélessége a gátnál kb. 250m. A gát közepétől a félsziget csúcsáig egy bójasor van, annak jelzésére, hogy azokon túl nem szabad behúzni, sőt előttük is illik elhagyni 5-10 métert az összeakadások elkerülése érdekében.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Szállás itt csak az van, amit magaddal hozol: a sátor. Ez nekem nem is okoz gondot, én szinte mindig sátorozni szoktam. A tavon körben több helyen van „gravitációs” WC, a halőrház mellett azonban van angol WC és tusolási lehetőség is.

SZOLGÁLTATÁSOK

Na ilyenek itt nincsenek. Ha az etetőhajó akkumulátorát szeretnéd feltölteni, az azért megoldható a halőrházban.

NYITVATARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó 0-24 óráig nyitva van, de érkezni természetesen csak napközben lehet.

A 2023-as jegyárakat az egyszerűség kedvéért lefotóztam:

A tónak honlapja nincs, Facebook oldala viszont van: https://www.facebook.com/haziretihorgaszto

A halőrház telefonszáma: +36 30 197 0982

Ezen a számon egyébként érdeklődhetsz is a halőrnél, hogy a van-e épp szabad hely a parton. Könnyebbséget jelent, hogy a jegyek 12-24-48 stb. óráig érvényesek. Tehát ha délután 4-kor tudod megkezdeni a horgászatot, mert akkor szabadul fel a kiszemelt hely, akkor a jegyed attól kezdve érvényes a lejárat napján délután 4-ig.

HALÁLLOMÁNY

A tóban fogható leggyakoribb halak a ponty, a harcsa, balin, csuka, süllő, amur, dévérkeszeg. Nem ritkák a 10 kg feletti, sőt előfordulnak 20 kiló feletti halak is. A tóban lakó legnagyobb ponty neve „Púpos”. Utoljára 2023. június 8-án fogták ki, és 37,5kg-t nyomott.

Harcsából előfordulnak 70kg feletti példányok is. Egyik kedves ügyfelünk meg is fogott egy ilyet, pedig pontyozott. De a harcsának megtetszett a bojli, felvette. Előfordul ilyen.

A HORGÁSZAT

Mint mostanában mindig, azzal kezdtem, hogy felszereltem a hajóra a radart és a GPS-t is, majd üresen vízre tettem, és körbejártam. Az előttem lévő területen minimális iszap volt. A meder egyenletes volt, sehol egy törés. Ezért halakat kezdtem keresni. Találtam is két halrajt, 70, illetve 80 méterre tőlem. Sajnos többségük vízközt volt, ami nem sok jót vetített előre. Mindenesetre megjelöltem a két helyet, és aztán ezeket horgásztam meg.

Tekintettel arra, hogy a lehűlő vízben (reggel fagyott) a halak óvatosabban táplálkoznak kisebb csalikat igyekeztem használni. Egyiken csak egy kis pop-up volt, a másikat Yoda bojlival és pop-uppal csaliztam, de majdnem felére összefaragva.

A kis pop-upra sajnos csak keszegek jöttek ezúttal. A Yodát viszont negyed 11 körül elhúzta egy szép ponty. 9,00 kg-snak mértük.

Ugyanazt a csalit visszahúztam ugyanoda, és alig vettem ki a hajót a vízből, máris újabb kapás érkezett. Ő épp feleakkora volt, 4,50kg-nak mértük.

Ezen felbátorodva a másik botomat is bojlival csaliztam. Ekkor még nem tudtam, hogy aznapra véget is ért a horgászat. A behúzott végszerelékeket nem bolygattam, hisz a Bait Bait bojlik nagyon sokáig bírják a vízben, csak időnként ráetettem a GPS segítségével. De sajnos egyetlen mozdítás sem jött délután 4-ig. Nemcsak nekem, másnak sem, dehát az kevéssé vigasztalja az embert, hogy senkinek  sem megy jobban.

ÖSSZEFOGLALVA

A tó kétségtelenül az egyik legszebb, ahol valaha horgásztam, ráadásul közel is van, és úgy tűnik, nagytestű halak lakják. A tó mérete miatt nem várhatunk olyan halbőséget és kapássűrűséget, mint a kisebb, intenzíven telepített tavakon. A rendszeresen itt horgászó ügyfeleink átlagosan 3-4 halat szoktak fogni 24 óra alatt, és az átlagsúly 8kg. Nekem most kettőre futotta, igaz, csak fél napot horgásztam.

Némi kritikát is megfogalmazok, remélem, nem tiltanak ki érte. Építő jelleggel teszem. Nekem a legfőbb problémám a tóval, hogy nem lehet helyet foglalni. Tudom, ez plusz feladatokat okozna, és talán anyagi kiesést is, hisz vannak inkorrekt horgászok, akik lefoglalják a helyet, aztán mégsem mennek el. Persze ez csak alkalmi kiesés, hisz az ilyeneket ki lehet tiltani. Jelentkező pedig bőven akadna a helyükre, a tó közelsége, szépsége, halállománya miatt.

Emellett a foglalás hiánya elriasztja azokat a horgászokat, akik hozzám hasonlóan rengeteg felszereléssel érkeznek, és nem szeretnek versenyt futni a helyekért. További hátránya a foglalás hiányának, hogy így az sem követhető nyomon, hogy ki hagyta hátra szemetesen a horgászhelyet.

Lehetne egy kicsit több helyen pad, de még inkább szaletli, ami véd a naptól, esőtől. És a horgászhelyek egy része is lehetne biztonságosabb, mert esős, saras időben szerintem nem azok. A hal megmerítése, és a hajó vízre tétele megoldható ugyan a partról is, de amikor a halat vissza szeretnénk helyezni a tóba, akkor bizony le kell menni a vízhez. Mégse dobhatjuk bele szegény halat egy méterről.

Ez nem saját tapasztalat, inkább a rendszeresen ott horgászók említették: kevés a telepítés. Ha van halas jegy, akkor bizony telepíteni kell az elvitt halak helyett. De nemcsak azért kell, hogy legyen mit hazavinni a halászlébe, hanem azért is, hogy pótolják a természetes elhullást. Vagy a másik megoldás az, hogy megszüntetni a hal elvitelt, és csak a sporthorgászatot engedélyezni, így a természetes szaporulat pótolhatná az elhullást. De tartok tőle, ez nem aratna osztatlan tetszést a törzsközönség körében.

Mindezekkel együtt a tó jó és szép, remélem ilyen is marad. Közel is van, érdemes meglátogatni. De ha jót akarsz, akkor hétköznap menj, mert hétvégén zsúfolt.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Carplove Park, Gödöllő – 2023.10.11.

A vénasszonyok nyara csodaszép idővel ajándékozott meg bennünket. Ezt a napot igazán kár lett volna az irodában tölteni, így kilátogattam egy rapid nappali pecára a hozzám legközelebbi nagyhalas tóra, a Carplove Horgász és Pihenőparkba. Természetesen a Bigponty tavat választottam.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó Pest megyében található, mindössze 36 km-re Budapesttől. Ez a macskaugrásnyi távolság a forgalomtól függően mindössze 30-50 perc alatt leküzdhető.

Az út nagyobbik része az M3-ason tehető meg, aztán keresztül kell menni Gödöllőn, és sajnos a HÉV-en is. Ez időnként elég sok várakozással jár. Amikor horgászni mész, Te is biztosan alig várod már, hogy odaérj a partra. Ezért érdemes inkább a hosszabbik utat választva beiktatni azt a kis kurflit az M31 irányába, mert így elkerülheted a HÉV átjárót.

A TÓ ISMERTETÉSE

A Carplove Park 4 tóból áll. A kisebb tavakban bográcsba való halak laknak. Ide is sportjegyet kell venni, de a halak napi áron elvihetőek. A negyedik tó, a Bigponty tó lesz nekünk érdekes, mert ezt lakják termetes halak.

A tórendszer, amelynek a Carplove Park is része a Rákos-patak felduzzasztásával jött létre évtizedekkel ezelőtt. Erdő veszi körül, a környezet kimondottan szép.

A Bigponty tavon 10 horgászhelyet alakítottak ki. Többségük stéggel ellátott. Mindegyik állásról készítettem fotót, hogy kiválaszthasd, melyik felel meg neked legjobban. Az állások kétszemélyesek. Hétvégenként legalább 36 órára lehet csak előre helyet foglalni, és 2 személyre állásonként. Rövidebb időre, és egy főre csak akkor fogadnak el foglalást, ha marad hely. Hétköznap nincsenek ilyen megkötések, egy fő is mehet akár fél napra is.

A tó szélessége kb. 180m, hosszúsága kb. 270m. Mivel kétoldalról horgászható, sőt az egyik végéből is, így tekintettel kell lenni egymásra az összeakadások elkerülése érdekében.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Az állások egy részén van faház, vagy lakókocsi. A belsejüket nem láttam, de külsejükből ítélve, a belső sem kínálhat keleti kényelmet. Mindegy, én úgyis sátorozni szoktam. Aki családdal jön, az  viszont el tudja helyezni a családot összkomfortos szállásokon, amelyek fenn a büfé környékén találhatóak.

Ha olyan állást foglalsz, ahol ház is van, akkor hétvégén kötelező kivenni a házat is. Hétközben nem kötelező. Ha viszont áramra van szükséged, akkor ahhoz csak a házzal együtt juthatsz hozzá.

A tavon körben több helyen van „gravitációs” WC, a büfé mellett azonban van angol WC és tusolási lehetőség is.

SZOLGÁLTATÁSOK

Fenn a domboldalon van egy nagyon korrekt büfé, ahol csillapíthatod az éhségedet és szomjadat, valamint beszerezhetsz csalikat és apróbb horgászcikkeket. A Rocky-tó mellett található egy játszótér is a család apróbb tagjai részére.

Áramot az 1-5 állásokon vételezhetsz, de csak akkor, ha a házat/lakókocsit is kibérled.

NYITVATARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó 0-24 óráig nyitva van, de érkezni természetesen csak napközben lehet. A jegyárak 2023-ban:
Nappali (06.00-18.00 h-ig, minden nap):               4200 HUF
Éjszakai (18.00-06.00 között, júniusig csak P-Sz napokon):           4200 HUF
24 órás (06.00-tól vagy 18.00-tól, júniusig csak P-Sz napokon):  6500 HUF
Kedvezményes (36 vagy több óra horgászat esetén):               6000 HUF / 24h

A tó honlapja: https://carplovepark.hu/

Facebook oldala: https://www.facebook.com/carplovepark

A halőrház telefonszáma: +36 (30) 398-1889 (helyfoglalás)

HALÁLLOMÁNY

A halak átlagsúlya meghaladja a 6 kg-ot, nem ritkák a 8-10 kg-os amurok, pontyok, de belefuthatunk akár 15 kg-nál is nagyobb halakba is. Előfordulhatnak 4 kiló feletti koi pontyok is. A tavat számos balin, süllő és 4kg feletti szürke harcsa is lakja.

A HORGÁSZAT

Az 1-es állást foglaltam el. Ez ugyanis közvetlenül ott van a parkoló sarkánál, így odaparkolhattam a stégtől pár méterre. A többi állásra kiskocsival kell behurcolkodni.

Azzal kezdtem, hogy felszereltem a hajóra a radart és a GPS-t is, majd üresen vízre tettem, és körbejártam. Kiválasztottam 2 ígéretesnek tűnő helyet, és megjelöltem a GPS-szel. Ezután konzekvensen erre a két helyre horgásztam.

Régebben többször is megfordultam ezen a tavon feederbottal, változó sikerrel. Utoljára épp két éve jártam itt, akkor már etetőhajóval. Hát egy jó nagyot betliztem. Most ezt mindenképp el akartam kerülni, ezért – tekintettel a lehűlő vízre is – kisméretű csalikat tettem fel. Az egyik botot tigrismogyoró-Rodin pop-up kombóval csaliztam. A másik botra pedig – most jön az eretnekség – flat method kosarat szereltem, és 2mm-es Aqua pellettel, illetve kicsi, kisúlyozott pop-uppal csaliztam.

Közel egy órán keresztül nem történt semmi. Aztán a methodot elhúzta egy nyamvadt keszeg. Sebaj, visszahúztam ugyanoda. Ekkor már nem sokat kellett várni, hamarosan jött egy igazi pontykapás. A fárasztás végén egy 6 kilós potyeszt sikerült bölcsőbe tenni. Fotó nem készült róla, mert még nem állítottam fel a szelfiállványt.

Ettől kezdve viszont felpörögtek az események. Szinte megállásom sem volt: csalizás, behúzás, fárasztás, fotózás, fertőtlenítés, mérés, visszahelyezés. A fárasztások meglepően sokáig tartottak. A halak viszonylag könnyen kijönnek a stégig, ott azonban megmakacsolják magukat, és nem hajlandóak a felszínre jönni. Nem pazarolják az energiáikat, szép nyugodtan köröznek a mélyben. Türelemjáték őket a felszínre imádkozni, főleg ha tisztességesen, kíméletesen bánsz a hallal, és nem téped a száját. Remélem, Te is így teszel.

Dél körül történt, hogy már közel egy órája fárasztottam egy halat, amikor fárasztás közben megszólalt a másik kapásjelzőm is, és a hal megindult megállíthatatlanul s tó közepe felé. Le is húzott vagy 50 méter zsinórt, mire megállt. A dolog úgy megzavart, hogy nem figyeltem egy pillanatra, és elvesztettem az addig fárasztott halat. Természetesen addigra elment a másik is. Mint amikor 2 labdát dobnak feléd, és zavarodban egyiket sem tudod elkapni.

Később ez a dupla kapás még egyszer megismétlődött, de akkor nagyobb szerencsém volt. Egy amurt sikerült megfognom a tigrismogyoróval, amikor megjött a kapás a másik botomon is. Az amurt gyorsan visszatettem, így a fotózásról lemaradt. De legalább meglett a másik hal is. Íme az öt hal a hétből, amit le sikerült fotóznom.

2 hal lemaradt a képről. A legelső ponty, mert még nem állt a szelfiállvány, és az egyetlen amur, mert jött a következő kapás.

ÖSSZEFOGLALVA

A tó szép környezetben van, és úgy tűnik, nagytestű halakból sincs hiány. Persze ez nem mindig mutatkozik meg, hisz betliztem is már itt. Most viszont sikerült eltalálnom a csodálatos őszi időben a megfelelő csalit, ami passzolt a halak gusztusához, és az idei év legmozgalmasabb horgászatát sikerült megvalósítanom: kb. 8 óra alatt 7 halat fogtam, amelyek összsúlya 49kg volt.

Ha ide jönnél horgászni, Budapest felől könnyedén útba ejthetsz bennünket Újpesten, és egy kiváló Delta etetőhajóval, radarral, GPS-szel megsokszorozhatod az esélyedet a nagypontyok és amurok horogra csalására.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Dália Tavak, Bakonyszentkirály – 2023.07.10-12.

Ha a horgászat közben nemcsak a kifogott halakban szeretnél gyönyörködni, hanem a téged körülvevő természeti környezetben is, akkor jó választás a nemrég megnyílt Dália Tavak. Ide látogattam egy 48 órás horgászatra a legnagyobb kánikulában.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó Veszprém megyében található, kb. 130 km-re, a forgalomtól függően közel kétórányira Budapesttől.

Hogy milyen az út az autópálya után a fenti útvonalon, azt nem tudom megmondani, én ugyanis az M7-est választottam, mert Fejér megyei matricám van. A két útvonal távolságra és időben is majdnem megegyezik. Ami megdöbbentett, az az, hogy úgy éreztem, mintha egy másik Magyarországon járnék. Leggyakrabban Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben közlekedem, ha vidékre visz az utam. Tisztelet a kivételnek, rengeteg pusztuló, haldokló falut látok, sok helyen már a kocsma is bezárt. A Várpalotától Bakonyszentkirályig érintett falvakban viszont példás rend van, szépek a házak. Az utak pedig egy Várpalota utáni pár kilométeres szakasztól eltekintve kitűnő állapotban vannak, sehol egy kátyú, de még foltozgatás nyomai sem láthatóak. Egészen a tóig aszfaltozott úton lehet autózni.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tavak madártávlatból

A Dália Tavak egy több tórészletből álló víztározó, ami a Hajmás-patak felduzzasztásával jött létre. Jelenleg a 2-es és 3-as tavon lehet horgászni. Van ott egy ötödik tó is, de ez tudtommal egy horgászegyesület kezelésében áll. A 2-es tavat választottam, mert abban vannak nagyobb halak, és annak a partján van elegendő hely a tábor kialakítására.

A 2-es tó kb. 200m széles, és 300m hosszú, tehát 6 hektár lehet. Mindkét partja mentén stéges horgászhelyek vannak kialakítva. A déli oldalon 10, az északin pedig 13. A stégek tehát 20-30 méterre vannak egymástól, és mindegyik 3×1,5 méteres, egy horgász fér el kényelmesen. Ilyenkor nyáron nem árt tudni, hogy hol van árnyék. A déli oldal szinte teljesen kopasz, csak az 1-es állás árnyékos. Az északi oldalon pedig a 11., 14., 15., 21., 22. és 23-as helyeken találsz árnyékot a stég közelében.

Vigyázni kell azonban, mert a fák nem fiatalok. Mire behúztam mindkét végszerelékemet, percek alatt egy jó nagy vihar kerekedett. Karvastagságú száraz ágak elkezdtek potyogni az autóm körül, úgyhogy repülőrajttal menekültem ki a szabad térre. Szerencsére a sátram még nem állt. Ezek után az inkább a napra állítottam fel, és az autóval is oda parkoltam.

Minden stéghez tartozik egy nagy mulcsozott placc is, ami ideális a sátorállításra. Én csak azért nem oda sátoroztam, mert még az is túl közel volt a fához.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Na, ezek azok a világi hívságok, amiket itt ne keress! Ez egy nomád hely. Mobil toalettek persze vannak, de a fejed feletti fedélről és a tisztálkodásról magadnak kell gondoskodnod. Én szeretek sátorozni, a tisztálkodást pedig egy 10 literes kemping tusolóval oldottam meg. A halőr segített, megtöltötte nekem kútvízzel. Abból mindkét este le tudtam tusolni, és napközben is jó hasznát vettem a nagy melegben.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó 0-24 óráig nyitva van, de érkezni természetesen csak napközben lehet.
A jegyárak 2023-ban:
12 óra / 2 bot 4.500.- Ft.         
24 óra / 2 bot 7.000.- Ft. 

A tó honlapja: https://www.daliatavak.hu/

Facebook oldala: https://www.facebook.com/daliatavak  

A halőrház telefonszáma: +36 (30) 122-2377

De ha helyet akarsz foglalni, akkor ne ezt hívd, hanem a tó honlapján foglald le a helyedet online itt: https://www.daliatavak.hu/horgaszhelyfoglalas/

HALÁLLOMÁNY

Két tónusú tükörpontyok, fekete színű tőpontyok, aranysárga pikkelyesek, koik, spanyolmintás koi pontyok, ghostok (fehér szellem) és spanyolmintás pontyok úszkálnak a tavakban. A legnagyobb ponty jelenleg 17 kg. Laknak a tóban emellett amurok is, a legnagyobb 15 kilós.

A HORGÁSZAT

A 16-os állást foglaltam el. Mint mostanában mindig, azzal kezdtem, hogy üresen betettem a hajót, és megradaroztam az előttem lévő vizet. Hallottam, hogy a patakmedret érdemes meghorgászni. A radar azonban a partszélben sekély, mindössze 60-70cm-es vizet mutatott, ami egyenletesen mélyült 1,70-ig, majd a tó közepétől ismét emelkedett. patakmedernek nyomát sem találtam. A radar szerint a meder nem kemény, van némi iszap, ezért 20cm-es előkéket tettem fel, és kikönnyítettem a csalit, majd a végszerelékeket a tó közepéig húztam be, ami kb. 100m.

A vihar csak minimális mértékben csillapította a hőséget, ugyanakkor a lehullott eső még nagyobb fülledtséget eredményezett. Nem is számítottam sok kapásra. Az látható volt a víz felszínén, hogy van mozgás a tóban, sok beleúszás is megszólaltatta a kapásjelzőmet, de az első kapásra éjfélig kellett várnom. Egy nagyon szép mintázatú, de nem túl nagy, kb. 3 kilós ponty tette tiszteletét nálam. A Yoda bojlit vette fel. Addigra olyan fáradt voltam, hogy lefotózni is elfelejtettem. El is mentem aludni.

Másnap 4-kor a bocik ébresztettek. A tó mellett ugyanis egy gazdaság üzemel, vagy talán inkább génbank, mert csupa szürkemarhát láttam.

Akinek nagyon kényes az orra, azt lehet, hogy zavarni fogja, engem nem zavartak. Hatalmas területük van, ezt járják be a napi rutinjuk szerint, tehát nincsenek mindig a tó mögött. Viszont minden reggel kakasszó helyett ők ébresztenek. Nincs is ezzel semmi baj, napkeltekor a tisztességes horgász helye ott van a bot mögött.

Az első kapás most sem jött túl korán, már majdnem 7 óra volt. Neki a Rodin pop-uppal kikönnyített két szem tigrismogyoró tetszett meg, amit Rodin locsolóval igyekeztem még vonzóbbá tenni. Őt már nem felejtettem el lefotózni.

A hal súlya: 8,70kg

Közben valaki mondta, hogy keressem csak tovább a patakmedret, mert ott van az. És érdemes oda húzni, mert előszeretettel tanyáznak ott a halak. Ismét betettem tehát a hajót a radarral. Mivel velem szemben senki nem horgászott az egész parton, ezúttal még tovább mentem. És láss csodát, kb. 3/4 távolságon megtaláltam a patakmedret, ahol 2m mély a víz. Mivel ebben a nagy melegben ritkák voltak a kapások, az oldódó Yoda helyett a tartós, és igen jól szelektáló Tüzes Barack hóemberrel csaliztam.

A harmadik ponty még többet váratott magára, egészen délután négyig. A patakmederből a Tüzes Barackot vette fel.

A hal súlya: 8,60kg

Ezután aznap már sajnos egyetlen kapásom sem volt. Első éjszaka tök egyedül voltam. Kedd reggel azonban 6 stég megtelt. A horgásztársaknak sem voltak azonban kapásaik, csak kisebb returhalakat sikerült fogniuk.

Mindenesetre az első 24 órát 3 hallal sikerült zárnom. Ez biztatónak tűnt, és már tudtam hol a patakmeder. Bizakodóan tekintettem a második napra.

A várakozásaim azonban nem váltak valóra. A második 24 órában mindössze egyetlen kapást sikerült kicsikarnom a tigrismogyoró-Rodin kombóval. Kb 10 perces fárasztás után halam már mindössze 20-25 méterre volt a stégtől, amikor talált valami akadót, és beleúszott. Letettem a botot az állványra, hátha kiszabadítja magát. Ezt bizonyosan meg is tette, hiszen szakáll nélküli horoggal horgászom, nemcsak itt, de mindenhol. A halat és a végszereléket is elvesztettem sajnos. Ezután ólom helyett kavicsot tettem fel, mert azzal sokkal biztonságosabban lehet fárasztani akadós vízen, hiszen a fárasztás kezdetén kiesik. De több kapást nem sikerült elérnem. Délután kettőkor össze is pakoltam.

ÖSSZEFOGLALVA

A tó nagyon szép környezetben van, az egyik legszebb, ahol valaha horgásztam. Minden bizonnyal szép halakban sincs hiány, de a nagy kánikula miatt erről nem nyílt alkalmam meggyőződni. Ha előre tudom, hogy hol a patakmeder, akkor persze jobb eredmény is lehetett volna. A radar segítségével és egy szemközti tereppontot kinézve így nagyon precízen meg lehetett volna etetni egy pontot.

A 16-os állásról persze csak akkor szabad oda horgászni, ha szemközt nincs senki. A patakmeder eléréséhez célszerűbb az 1-10-es állások valamelyikét lefoglalni. Igaz, ebben a kánikulában azoknak is megvan a hátrányuk: egész nap aszalódhatsz a napon. Viszont onnan dobós pecával is elérhető, ha ki tudod tapogatni, és elég pontosan tudsz dobni. Én maradok a hajó és a radar mellett, ez biztosabb.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Betyár Ponty horgásztó, Naszály – 2023.05.09-10.

Április elején végre megnyílt a régóta beharangozott Betyár Ponty horgásztó, és amint szerét ejthettük, el is látogattunk ide  Spreiczer Zsolt barátommal egy 36 órás pecára.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó Komárom-Esztergom megyében található, kb. 80 km-re, alig több, mint egy órányira Budapesttől.

Útvonal Budapestről

Az M1-esen kényelmesen autózhatsz Tatáig, majd kb. 10 km-t kell megtenned Naszályig. Vigyázz, ne hallgass a Waze-ra! Engem ugyanis elvitt a Komárom felé vezető útra, és onnan valami csak traktorok által járható földúton kellett volna megközelítenem a tavat. Tehát be kell menni Naszályra, és onnan már követheted a navigátor utasításait. A falutól így is kb. 2km, de ez jól járható, murvás út.

A TÓ ISMERTETÉSE

A horgásztó inkább folyóra hasonlít, mint tóra, mert hosszú és keskeny. A teljes hossza 1350m, a szélessége átlagosan 50-60m, a legszélesebb pontján 136m. A vízfelülete kb. 11 hektár.

Ezúttal is vittem magammal radart, így az előttünk lévő medret fel tudtam mérni. Nagyon hirtelen mélyül, de nem túl mély: átlag 2 méter volt az előttünk lévő vízterület. A meder kicsit iszapos, de csak pár centi lehet az iszap. Máshol a tógazda tájékoztatása szerint az átlag vízmélység 2,5 -3,5 méter. A legmélyebb pont 5,5 méter. A meder elég változatos, van meder árok és kisebb törések.

Autóval minden horgászhely megközelíthető, és ott is parkolhatsz a horgászhely mellett. De parkolni kell, mászkálás nincs! Jelenleg 17 horgászállás van, ezek átlag 50 méterre vannak egymástól. A fejlesztés még jelenleg is folyamatban van, nem mindegyik horgászhely van kész. Ami kész van, ott stabil, 3×4 méteres stégen horgászhatsz. Néhány helyen már a faház is rendelkezésre áll, de maradnak majd sátoros állások is. A legtöbb álláson a stég majdnem azonos szintben van a parttal, ezek könnyen megközelíthetőek. Van a tónak egy magasparti része: az 5-9 állások stége néhány lépcsőfokkal lejjebb van az út szintjétől.

A tó csak az egyik oldalról horgászható. Mivel keskeny, ezért a behúzós és a dobós horgászat szerelmesei is jól fogják itt érezni magukat. A horgászhelyek telefonon foglalhatóak.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Néhány faház már áll. A házak berendezése egyelőre spártai: 2 ágy, egy asztal, két polc, és a falon akasztók. Dehát  nem wellnessezni jöttünk, hanem horgászni, nem? Később a házak lambériázva lesznek, és az áram bevezetése után lesz hűtő és mikró is.

A tó körül több helyen mobilvécék találhatóak. Fürödni a halőrház melletti szaniterkonténerben tudsz, itt angol WC is van.

SZOLGÁLTATÁSOK

Áram még nincs a horgászhelyeken, de a házak később el lesznek látva árammal. Van egy büfé a halőrházban itt kávét, hideg vizet, üdítőt, sört, csokit, csipszeket vásárolhatsz. Néhány álláson van bográcsozó hely, fával tüzet rakni csak itt szabad. Máshol tüzet gyújtani tilos, csak gázzal főzhetsz.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó 0-24 óráig nyitva van. A jegyárak:

12 óra / 2 bot 4.000.- Ft.           3 bot 5.000.- Ft.
24 óra / 2 bot 8.000.- Ft.          3 bot 10.000.- Ft.
Faház bérlés: 24 óra  12.000.- Ft.

Facebook oldala: https://www.facebook.com/groups/572688214001027

A telefonszám: 06-30-242-1579

HALÁLLOMÁNY

A nevéhez híven leginkább pontyok lakják a tavat. Régebben egyesületi tóként működött, tehát lehetnek benne egészen nagy öreg pontyok is, amelyek megúszták, hogy bográcsba kerüljenek. De ezek április óta még nem mutatták meg magukat. A tógazda telepített 4-15 kiló közötti pontyokat szép számmal.  Amurral nem találkoztunk, kisebb „teszkós” méretű pontyokkal viszont igen. Ezek a korábban itt élő halak természetes szaporulata lehettek. Harcsa, csuka is lakik a tóban. Kizárólag C&R horgászat megengedett, halat elvinni tilos.

Itt a bizonyíték a harcsák létezésére a tóban. A haresz neve “Öreghideg”.

A HORGÁSZAT

Nem túl meleg, de szép napos idő ígérkezett. A kapásindex nem mutatott semmi biztatót. Ráadásul ismeretlen a víz, szóval úgy indultunk el, hogy ha egy vagy két halat fogunk, akkor már boldogok leszünk.

Mindezt tetézte az, hogy reggel megradaroztam az előttünk lévő vizet, és a radar (ami valójában szonár) egy nyamvadt keszeg nem sok, annyi halat sem mutatott. De nem estünk kétségbe. A víz rendkívül hosszú és keskeny. Feltételeztük, hogy a halak előbb utóbb elvonulnak majd előttünk, és akkor igyekszünk majd megállítani őket finom falatokkal az etetésünkön.

Az ilyen egy oldalról horgászható tavaknál a halak általában a stégekkel szemközti oldalon vonulnak, ide etettünk tehát. Mivel az egyesületi időszakból itt maradt halak biztosan a magvakhoz szokhattak, és a nevelőtóból áttelepített halak is biztosan azt keresik, ezért nem nagy reményt fűztem a bojlihoz. Ennek ellenére csináltam egy csak bojlis etetést. Itt a kedvencemet az Ébredő Erőt kínáltam fel, a hozzávaló pop-uppal és a locsolóval. A másik etetésemen MBaits tigrismogyoró és kukorica keverékével etettem, a hajszálelőkére pedig 2 szem tigrismogyorót és egy szem Rodin pop-upot tettem. És fel is turbóztam a magkeveréket Rodin locsolóval.

Zsolt is a túlpartot horgászta methoddal, az etetésre pedig több magból álló mixet használt. Csinált egy partközeli etetést az innenső oldalon a nád mellé, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mivel ezek a halak még nem szoktak hozzá a Spomb okozta zajhoz, az etetőanyagot a hajóval vittük be neki is, és arra rádobált.

Az elején nem nagyon zavarták a halak a nyugalmas horgászatot 🙂

A szerelékeim már fél 8 körül a helyükön voltak. De mivel nem volt előttünk hal, mozdításom sem volt. 3 órát kellett várni az első kapásra. A magvas etetésemről jött egy 8,60-as ponty. Na, már nem jöttem hiába! Ezt követően délután 3-ig kellett várni a következőre. Szintén a magvas etetésről jött egy 3,90-es ponty. Délután 5 után azonban végre elsült a bojlis botom is, és egy 10,30-as pontyot szákolhattunk. Itt az a szabály, hogy minden 10 feletti halat jelenteni kell a halőrnek. Ha még nem kapott chip-et, akkor ellátják vele, és a horgász nevezheti el. Az én halam a Luckó nevet kapta.

Ettől kezdve felgyorsultak az események. Vagy azért, mert az esti órákban aktívabbak a halak, vagy ekkorra érett be az etetésünk. Este 10-ig még 4 halat sikerült bölcsőbe fektetnem, köztük még egy 10 kg felettit, aki a Gina nevet kapta.

Zsolt is ütemesen húzta a halakat a feederrel, de a 10 kilós határt nem sikerült átlépnie másnap délelőttig. Az éjszakát alvással töltöttük, a botokat kivettük, és reggel folytattuk. Nap közben ismét lelassultak a kapások. De ekkor jött a túra legnagyobb hala, amit Zsolt fogott.

A hal súlya 11,2kg volt. Mint kiderült, már korábban kapott chipet és nevet, „Henci”-nek hívják. Érdekes, hogy akkor 90dkg-val nagyobb súllyal mérlegelték. Azóta leívhatott, és ennyi súlyt vesztett.

A második napon 3 halat sikerült fognom délután 2-ig. Összesen tehát a szűk másfél nap alatt 10 hallal és 65,9kg-s összsúllyal zártam a túrát. Soha rosszabb horgászatot!

A munka miatt estére sajnos vissza kellett térnem Budapestre, de Zsolt még maradt. Úgy gondolom, hogy a harmadik napon sem unatkozhatott.

ÖSSZEFOGLALVA

A várakozásaimhoz képest sokkal mozgalmasabb horgászatban volt részem ezen a számomra teljesen ismeretlen vízen. A 10 halam közül 7 a magvas etetésre, a tigrismogyoró-Rodin pop-up kombó csalira jött. Ez igazolja az előzetes feltételezésemet, hogy ezek a halak – egyelőre – a magvakat ismerik táplálékként. Azért az Ébredő Erő bojlit is felvették, hiszen kíváncsiak. Majd lesz ez másként is.

A környezet nagyon szép, a halak pedig olyan vehemensen harcolnak, mint egy bányatóban. A tó alakjából adódik, hogy előre nem tudnak menekülni, csak oldalra. Bizony, észnél kellett lennünk, hogy ne gubancolódjanak össze a zsinórjaink.

Azoknak ajánlom a tavat, akik a horgászat élménye mellett a szép környezetre, a csendre és a nyugalomra vágynak. Utaktól, lakott területtől távol van a tó. Az egyetlen zavaró körülmény a traktor volt, ami a szemközti szántóföldön dolgozott, de szerencsére ő sem sokáig. Azon kívül csak a madarak éneke hallatszott. Kitűnően éreztük magunkat.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Szavanna Horgásztó, Alsónémedi – 2022.07.23-24.

Hová menjen a szegény, elvonási tünetekben szenvedő horgász a 40 fokos kánikulában? A sekély vizű völgyzárógátas tavak nem biztos, hogy jó választásnak bizonyulnak ilyenkor, mert hamar túlmelegszik a vizük, és oxigénhiányossá válhatnak. Ezek a folyamatok pedig nincsenek jó hatással a halak étvágyára. Egy mélyvizű bányató jobb lehet ilyenkor. Azok partja viszont gyakran túl kopár, kevés az árnyék, és ott sülünk meg elevenen a parton. Szerencsére találtam egy tavat, ahol mély víz is van, és árnyék is található bőven. A nemrégiben tulajdonosváltáson átesett és újra megnyitott Szavanna horgásztavat látogattam meg egy 24 órás peca erejéig.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó mindössze 31km-re van Budapest központjától. Teljesen a kapuig aszfaltozott úton lehet megközelíteni. Igaz, az utolsó 2km kicsit hepehupás, de mégiscsak aszfalt.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó kavics- vagy sóderbányaként funkcionálhatott valaha. Mint minden ilyennek, rendkívül változatos a medre. Azonnal mélyül a víz, hatalmas törések vannak benne, és a legmélyebb pontja eléri a 13 métert is. A legjobb medertérképet a Facebookon találtam. Ez egy kézzel rajzolt térkép, de nagy előnye, hogy a horgászállások is szerepelnek rajta.

Eszerint 51 horgászállás van a tavon. Ez az én ízlésemnek sok egy kicsit. Főleg a 8-24-es helyeken lehetnek túl sűrűn a horgászok, ha minden hely foglalt. És ez azért is problémás, mert pont itt kanyarodik a part, tehát könnyen előfordulhatnak keresztbe dobások. De a büfével szemközti part is elég sűrű: ott átlag 14 méter jut egy horgászra, ergo 7 méter botonként, ha teljesen teltház van. Szerencsére most nem volt teltház, mert sokan nem is tudják még, hogy újra nyitva van a tó.

A víz egyébként csodálatos, kristálytiszta. A partja pedig teli van fákkal, ez tetszett benne nekem leginkább. Minden horgászállás megközelíthető autóval, és ott is lehet parkolni.

Vannak néhány horgászhely a büfé felőli oldalon, ahol szűkös a hely, máshol van bőven helykínálat az autónak és a sátornak is. Néhány állást lefotóztam.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Szállási lehetőség jelenleg nincs a tónál, sátorozni kell. Ez nekem nem is okoz gondot. A parton körbe „gravitációs” vécék találhatóak. A büfében viszont van külön férfi és női mosdó angol vécével. Tusolási lehetőség egyelőre nincs, de folyamatban van az építése. Addig is, amíg ilyen nyári meleg van, érdemes hozni kempingzuhanyt, és megtöltve azt a tó kristálytiszta vizével, simán le lehet tusolni. Persze csak szappan nélkül, hogy ne szennyezzük a környezetet.

SZOLGÁLTATÁSOK

Szépen felújított büfé van a bejáratnál, le is fotóztam a kínálatát.

Áramvételezési lehetőség az 1-es, a 4-es, a 8-as és a 16-os állások mögött van.

A szomszédos állásokon is hozzájuthatsz az áramhoz, ha hozol magaddal kábeldobot.

Az állások telefonon foglalhatóak. Lehet 12 és 24 órás vagy hosszabb időtartamra foglalni. A honlapon az szerepel, hogy reggel 6-tól másnap reggel 6-ig tart a 24 órás foglalás, de lehet este 6-tól másnap estig is foglalni.

NYITVATARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG
A tó egész évben, 0-24 óráig nyitva van, ha jégmentes.
A jegyárak 2022-ben:
Csak sportjegy van, halat elvinni tilos.
12 órás sportjegy 2 botra 6.000Ft, 3 botra 8.000Ft
Külön kategória az úgynevezett móló, ami a 3-as és 4-es hely. Ennek díja 12 órára 8.000Ft
Az áram ára elég borsos: 6 óránként 1.000Ft. Mint tudjuk, a rezsicsökkentés korszaka véget ért.

A tó honlapja: https://www.szavannahorgaszto.hu/
Facebook oldala: https://www.facebook.com/szavannahorgaszto
A telefonszám: +36 30 609 2340

HALÁLLOMÁNY

Leginkább pontyok, és amurok élnek a tóban. Hogy mekkorák, azt 24 óra alatt nem tudtam személyesen kitapasztalni. De a Facebook-ra feltöltött fotók alapján vannak szépen 10 kiló feletti halak. Egy régi ügyfelünk még 2018-ban megosztotta velünk ezt a két fotót azt itteni fogásairól.

Az amur 12, a ponty 15 kilós.

Kárászt, keszeget fogtak párat a szomszédaim, akik apró csalival feedereztek. Ragadozó is kell legyen a tóban, mert időnként hallottam a rablások hangját a mellettem lévő bokor mögül, és láttam a riadtan menekülő kishalakat.

A HORGÁSZAT

Az nehezen indult sajnos, mert épp akkor érkeztem meg a tóra, amikor elkezdett sötétedni az ég. Annyi időm még volt, hogy összeszereljem a felszerelést, de nem küldtem be a végszerelékeket, mert vihar idején, villámlásban nem célszerű szénszálas botokkal a fejünk felett hadonászni.

A viharnak csak a szélét kaptuk, és amint elvonult, bedobtam az egyik végszereléket szinte a lábam alá. Egy ilyen hirtelen mélyülő tónál ez be szokott jönni. Mielőtt beküldtem volna a másik szereléket, üresen vízre tettem a hajót, és megradaroztam az előttem lévő vizet. Elég szerencsétlen helyre sikerült foglalnom: a 13-14-es állásra. A foglaláskor még nem ismertem a medertérképet, pedig abból kiderült volna, hogy előttem van a 13 méter mély árok, mégpedig sajnos hosszában. Nem tartottam valószínűnek, hogy annak az aljából halat tudnék fogni. A radar meg is erősítette, hogy az itt tartózkodó halak vízközt vannak.

Szerencsére a 8-12 állásokon nem ült senki, ezért a radarral megkerestem a mély árok szélét, és odahúztam a hajóval. Vissza sem tudtam hozni a hajót, mire el is húzta egy hal. Szép küzdelem vette kezdetét, mert az itteni halak rendkívül sportosak. Ez jellemző az ilyen tiszta vizű tavakra. Kb. 10-15 percig tartott a fárasztás, pedig a 4 kilót is csak alulról súrolta a potyesz.

Mire visszaengedtem, be is sötétedett. Na, ez mégiscsak jól indul – gondoltam. Nagy várakozással néztem az éjszaka elé. Aztán még csak mozdítás sem lett belőle. Nemcsak nekem, de a többi állásokról sem hallottam szinte semmi mozgást.

Legalábbis a halak nem mozogtak. A 6-7-es álláson fiatalok buliztak. Amúgy rendesek voltak, de a mulatós zene, sőt másféle zene sem való a horgásztó partjára szerintem. Jobbra tőlem pedig egy 3 fős társaság horgászott volna, de sajnos sokkal többet emelgették a pálinkásüveget, mint a horgászbotokat. Egyikük bele is esett a vízbe, ami nem kicsit veszélyes ilyen bányatavakon. Olyan kövér volt, hogy egyedül ki sem tudott mászni, a másik két részeg pedig nem tudta kihúzni. Egy harmadik ember segítsége kellett, hogy végre kihalásszák. Szerintem ő lett az új tórekord. Szerencsére az alkohol hamar lebirkózta őket, és elmentek aludni. És hát kinek lesz ilyenkor kapása? Hát persze, hogy a részegeknek. Odamentem, de nem mertem a bothoz nyúlni, inkább megpróbáltam őket felkiabálni. Persze mire az első magához tért, a hal elment.

Szerencsére a részegek reggel elmentek, mégis tovább romlott a helyzet. Odajött ugyanis egy 3 fős társaság a tőlem balra lévő kétszemélyes állásra. Ők teljesen normálisak voltak, csak sajnos onnantól nem tudtam az előttük lévő púpot meghorgászni. Kénytelen voltam magam elé és a részegek üresen hagyott helyére húzni. A végszerelékeket letettem még a mély árok széle előtt. A láb alatti horgászatot feladtam, mert egyetlen kapást sem hozott. Már-már azt hittem, kénytelen leszek 24 órára egyetlen hallal beérni, de ebéd előtt még sikerült fognom egy 4,80-as tükröst, majd egy órával később egy másik tükröst, ami 5,40 kg-t nyomott.

ÖSSZEFOGLALVA

Nem ez volt életem horgászata, de talán ilyen melegben ezzel a három fogással sem szabad elégedetlennek lennem. A tó pedig nagyon tetszik. Nemcsak a fotókon hihetetlenül szép a vize, de a valóságban is. És a partja is szép, teli van fákkal, bokrokkal. A széle pedig körbe náddal övezett, csak az állások előtt van kivágva a nád. Padok, szaletlik nincsenek, de így, hogy ilyen sok fa van, nem is hiányoltam őket. Legközelebb azonban biztosan egy másik állást fogok választani, mert az a sarok, ahol ültem, nem igazán alkalmas behúzós horgászatra. Ha elkészül a tusoló is, akkor pedig szívesen lejönnék erre a tóra egy több napos horgászatra is, hogy megkeressem a 10 kiló feletti pontyokat és amurokat.

Görbüljön! Tősér Sándor

Crazy Carp Lake, Kengyel – 2022.06.19-20.

Május elején nyitott meg Jász-Nagykun-Szolnok megye első bojlis tava, a Kengyel község melletti Crazy Carp Lake. Speiczer Zsolt barátommal elhatároztuk, hogy leteszteljük, mielőtt még túl nagy tömeg lenne. Na, ez nem jött össze: teltház volt, de mi szerencsére jó helyet foglaltunk, kényelmesen elfértünk.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó 130 km-re van Budapesttől. Majdnem végig az M4-es autópályán lehet menni. Egy dologra kell csak ügyelni: a WAZE Rákóczifalvatól már egyenesen a tó felé irányít. Ez azonban nem jó, mert több mint 4 km földút van benne. El kell menni Martfű felé, és onnan balra a Kengyel irányába. Így mindössze pár száz métert kell földúton autózni.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó egy halgazdaság tórendszerének része, amit a Nagykunsági főcsatorna vize táplál. A tó hossza kb 500m, szélessége átlag 350m, teljes vízfelülete úgy 17-18 hektár lehet. A horgásztóvá alakítás előtt leeresztették, a medrét kitisztították, majd az újra elárasztott tavat betelepítették horgot soha nem látott halakkal.

A tó nyugati partja mentén alakítottak ki 19 egyszemélyes horgászhelyet. A halőrházhoz közelebbi partszakaszon pedig 4 VIP hely van, amelyek 3 személyesek (6 bot). A horgászhelyeket ábrázoló kép kicsit megtévesztő, mert 180 fokkal el van forgatva.

Nagyon fontos különbség a sima és a VIP horgászhelyek között, hogy csak a VIP helyeken van árnyék. Az 1-19 helyeken nemrég ültettek facsemetéket, de ezek csak évek múlva fognak árnyat adni. Itt az út mellett kell parkolni, de így sem leszel 20 méternél távolabb a kocsidtól. Ilyen kánikulai időszakban azonban ezek a helyek leginkább csak félnapos horgászatokra alkalmasak.

Az 1-19-es horgászhelyek

A VIP helyeken közvetlenül a horgászhelyhez parkolhatsz, így az autód is árnyékban lesz.

A VIP helyeken szép öreg fák vannak.

De a VIP helyek sem egyformák.

A legárnyasabb a 4-es hely. Ide csak délelőtt süt a nap.

Az 1-es is viszonylag árnyékos, a 2-es és a hármas helyen viszont távol vannak a fák a parttól. Nem árt tehát napernyőt vinni, ha közel akarsz ülni a botjaidhoz.

A 2-es és a 3-as VIP hely

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Szállás egyelőre nincs, nem is tudom, terveznek-e. Sátrat kell vinned, vagy lakókocsit húznod. Ez engem nem zavart, én szeretek sátrazni.

A halőrház mellett van egy szaniter épület, itt kulturált angol WC és mosdó található. A zuhanyzó ottjártunkkor még nem volt kész, de ígérték, hogy hamarosan az is elkészül.

SZOLGÁLTATÁSOK

A halőrházban nagyon korrekt büfé van, kávét, vizet, mindenféle alkoholos és alkoholmentes italokat vásárolhatsz. Ha megéhezel, a szomszéd faluban lévő Maci Laci pizzeriából rendelhetsz meleg ételt, kiszállítják a horgászállásodhoz.

Áram nincs a horgászállásoknál, de a VIP 1-es és 2-es álláshoz tudnak áramot kivinni hosszabbítóval. Az etetőhajó akkumulátorát pedig feltöltik neked a büfében.

A VIP helyek mindegyikén van csónak és evező, de hozhatsz csónakmotort is. Kihelyezett bölcső is van, de mérlegelőt neked kell hoznod.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó heti 6 napon át van nyitva, a keddi nap szünnap. A jegyárak 2022-ben:
12 órás jegy: 4.700Ft
24 órás jegy: 7.700Ft
VIP helyek ára: 23.800Ft/6 bot/24 óra.
Ez azt jelenti, hogy mindegy hányan mentek, ennyit kell fizetni, és max. 6 bottal lehet horgászni. Két embernek nem egy olcsó hely, háromfelé osztva már barátságosabb.

A tó Facebook oldala: https://www.facebook.com/cclake22/
Telefonszám: +36-20-618-2049

HALÁLLOMÁNY

A tógazda állítása szerint jelenleg 37 tonna hal van a tóban, és a halállomány 80%-a 5-18 kg közötti. Az állományban található legnagyobb halak:

Ponty: 24,5 kg
Amur: 26,2 kg
Süllő: 7 kg
Csuka: 8 kg
Szürke harcsa: 15 kg

A HORGÁSZAT

Három héttel korábban lefoglaltam a 3-as és a 4-es horgászhelyeket. Aztán a horgászat előtt egy héttel már látszott, hogy kánikula lesz. Úgy döntöttünk, hogy inkább ráfizetünk, és kérünk egy VIP helyet, mert nem akartunk hőgutát kapni. Ezt jól is tettük, mert 37 fok volt a második napon.

A VIP helyeket 9-től lehet elfoglalni 24 órára. Ehhez váltottunk még egy-egy 12 órás jegyet. Így nem jött ki a 36 óra, de ezt nem is bántuk, mert a második nap délutánra már elég szépen elfáradtunk.

A tógazda nagyon segítőkész volt. Odajött velünk, és megmutatta, van egy bója előttünk kb. 200-250 méterre, oda érdemes húzni. Elmondta azt is, hogy a bojli egyelőre nemigen működik, mert ezek a halak nem ismerik, csak a magvakat. Továbbá elmondta, hogy a halak félnek a spombozástól. Nem tanulták még meg, hogy a hanggal együtt élelem érkezik. Emiatt behúzódtak dobástávolságon kívülre. Persze mi azért próbálkoztunk. Zsolt spombozott, én pedig egyik botomat bojlival csaliztam. A másikat pedig tigrismogyoróval. A tigrismogyoróra jött is 2 hal még délelőtt: egy 6,60-as és egy 4,50-es ponty. Csak az 5kg felettieket fotóztuk.

Zsolt pedig nem győzött kapkodni a botjaihoz, de csak returpontyokat és kölyök amurokat fogott.

Felajánlottam, hogy behúzom neki a bója mellé. Vannak feederesek, akik csökönyösen ragaszkodnak a dogmáikhoz hogy feederhez nem való etetőhajó, de még rodpod sem. OK lehet választani: kölyök amurok, vagy komoly halak? Szerencsére Zsoltot nem ilyen fából faragták. Többször horgásztunk már együtt, és egyetért vele, hogy oda kell horgászni, ahol a halak vannak. Ha nem lehet megdobni, akkor be kell húzni akár a feedert is. Így is tettünk. Ettől kezdve Zsolt fogta a halakat egymás után, én meg nem.

A sok kölyök amur és returponty után megjött a feederre is a méretesebb potyesz – miután behúztuk etetőhajóval.

Két halat akasztottam ugyan, de mindkettő lemaradt épp a merítés előtt. Később kiderült, hogy ennek egy tompa horog volt az oka. Legközelebb jobban figyelek erre. Este kicseréltem a horgot, és meg is lett az eredménye.

A túra legszebb halát Zsolt fogta az éjjel: egy 9,45-ös pontyot.

Másnap már csak a bevált módszerekkel és a bevált helyen horgásztunk.

Elég szép mennyiségű halat fogtunk mindketten, de a 10 kilós határt nem sikerült áttörni. Én így végeztem:

Viszont rettenetesen elfáradtunk, mert ezek a horogszűz halak rettenetesen küzdenek. És éhesek is. Többször is egyszerre fárasztottunk. Sőt, a második nap reggelén olyan is volt, hogy az én két botomon volt egyszerre kapás. A másodikat Zsoltnak kellett kifárasztania. Minden fárasztás sokáig tartott, mert igyekeztünk nagyon kíméletesen fárasztani, és nagy volt a távolság. Ha sikerült volna nagyobb halat horogra csalnunk, akkor minden bizonnyal szükség lett volna csónakra is.

ÖSSZEFOGLALVA

A legfontosabb tanulság, hogy hallgatni kellett volna a tógazdára, és akkor az első nap is olyan parádésra sikerülhetett volna, mint a második. A helyünk kitűnő volt. A 37 fokban sem volt melegünk, olyan jó árnyas volt, és szerencsére a szél is fújt. Azt sajnos nem sikerült megfejtenünk, hogy hogyan lehetne szelektálni a halakat. A bojli nem érdekelte őket. Próbáltunk az ízekkel variálni, de az sem hozta meg az eredményt. De azt mondom, annál nagyobb bajunk sose legyen, mint hogy nem jött meg a 10 pluszos, ha egyébként mindketten 10-nél több pontyot fogtunk szűk másfél nap alatt, és rendkívül jól éreztük magunkat.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Hol, mennyit és mekkora halakat fognak mások?

Kíváncsi vagy, mások hová járnak horgászni, ott mennyi, és mekkora halakat fognak? 2021. augusztus közepe óta minden ügyfelünktől megkérdezem a fogási eredményt, és készítek belőle egy statisztikát. A táblázatot sorba rendezheted a tó neve szerint, a napi átlagfogás, vagy bármelyik másik paraméter szerint, és rá is kereshetsz a tó nevére.

HorgászvízHorgászatok számaNapi átlag dbNapi átlag kgBandanagy kg
Házirét243,527,320,0
Carplove184,435,018,0
Arizona173,541,120,6
Beton161,314,631,5
Alaszka153,829,929,8
Majos Carp Lake (Harcsa)146,655,018,7
Petõfi tó - Dunavarsány112,923,120,0
Füzespart 296,657,918,0
Tereske84,233,012,5
Palotás70,75,623,5
Diana72,824,822,5
Kiskorpád71,418,625,0
Nemesnádudvar73,629,330,0
Vadkan64,539,421,1
Dunakeszi Kavicsbányató66,532,923,2
Joker67,837,718,7
Szavanna63,018,312,5
Tokaj Kovácstó53,846,045,2
Fish World53,828,519,0
Fish Arena51,613,521,0
Derítõ51,43,58,0
Kastély-park tavak54,038,020,0
Ezerjó52,832,730,0
Koi 2-es tó52,128,022,2
Haldorádó - Lajosmizse47,351,515,0
Moby Dick45,751,517,6
Balaton42,512,712,0
Préri bojlis tó44,757,017,5
Koroncó42,029,632,0
Robinson Szigetek43,522,415,3
Pilismarót41,710,820,0
Carp Centrum43,621,112,0
Búzásvölgyi tó34,228,823,2
Ivacsi tó33,216,520,5
Széki tó35,137,724,8
Kerek tó35,837,515,6
Csendespart34,033,817,0
Törökbálinti tó36,844,011,4
S2 Várpalota34,632,215,2
Pozsár34,342,417,5
Pontyozó Horgásztó37,328,814,6
Crazy Carp Lake36,032,016,0
Római tó36,753,916,0
Villantó37,850,115,8
Mixi tó25,038,810,5
Don Carp Lake22,324,817,0
Király Ponty26,370,921,0
Verpelét25,243,79,3
Nagykálló21,720,015,0
Majosliget28,042,311,0
Gyöngyöstarján23,212,114,1
Pölöske21,511,412,0
Betyár Ponty25,225,111,2
Fenyves tó23,929,818,0
RSD20,712,119,0
Izsáki Horgászpark24,523,58,5
Boró Horgásztó25,834,816,5
Lupa11,313,814,0
Nógrádmarcal12,016,010,5
Nagyréti tó10,36,720,0
Mezõcsát11,57,08,0
Palini tó12,530,017,4
Big Carp Lake10,24,220,0
Akasztó14,345,014,0
Hantos10,32,37,0
CARPediem15,040,015,2
Hidegvölgy16,077,522,4
Ökördi10,65,811,5
Nagyréde10,911,117,9
Drávacsepely10,84,415,0
Benta tavak 7-es tó18,056,713,0
Deli tó13,525,011,4
Füzespart 113,015,08,0
Arara horgásztó17,535,07,0
Holdfény tó15,847,510,5
Black Carp Lake13,438,016,5
Csobádi tó11,09,59,5
Carp & Carp10,53,39,4
Pápai tavak12,614,415,0
Harsány11,513,818,5
Bokod12,810,08,5
Levelek15,043,314,0
Agárfuttató16,037,08,5
Gyékényes10,52,55,0

Elsősorban azokat érdemes komolyan venni, ahol többször voltak horgászni. Ha valamelyik tó nincs a listában, az csupán azért van, mert oda még senki nem vitt tőlünk etetőhajót. A “Bandanagy” pedig azt jelenti, hogy ekkora volt a legnagyobb hal, amit ügyfeleink fogtak. Ettől természetesen nagyobb halak is lehetnek a tóban.

Görbüljön!

Nemesnádudvari Tőzeges Tó – 2022.05.15-17.

Amióta vezetem az ügyfeleink fogási statisztikáját, jó pár tó meglátogatásához kedvet kaptam, és még az sem tart vissza, ha messzire kell utazni érte. Most a Nemesnádudvari Tőzeges Tó került sorra, amelyben rengeteg szép hal lakik: 20 kg feletti pontyok, 30kg feletti tokok, és nemrég fogtak egy 100kg-s harcsát is.

Azzal kezdem, hogy a telefont se emeld fel, ha nincs tagsági kártyád! Hogyan szerezhetsz? Az egyik megoldás, ha keresel egy barátot, akinek van, és ő elvisz magával. A távozáskor kérhetsz saját tagságit, és onnantól már te is foglalhatsz helyet, és magaddal viheted a barátaidat. A másik megoldás, hogy ha arra jársz, felhívod a tógazdát, és beugrasz hozzá bemutatkozni. Ha nem jársz arra sem magán, sem üzleti úton, akkor azt is megteheted, hogy elmész horgászni a szomszédos Viktória tavakra, és a horgászat végén tiszteletedet teszed a Tőzeges Tó tógazdájánál.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó nincs közel: 181 km-re van Budapest központjától. Bár az 51-es út mentén található, a legjobb az M6-oson menni, majd Szekszárdnál az M9-esen átkelni a Dunán. Így majdnem végig autópályán gurulhatsz a tóig. De Sükösd után jön a feketeleves! Sem a WAZE, sem a Google Maps nem jó helyre vezet. Úgy találhatod meg a tavat, ha Sükösd után folyamatosan figyeled az út bal oldalát, és amikor látsz egy utat bal felé, felette NA-TURFA Kft. felirattal, ott hajts le!

Ellenkező irányból fotózva.

Majd kb. 600 méter után lesz egy híd, és az után közvetlenül hajts jobbra a töltésen vezető murvás útra. Ezen kell menni kb. 2,5km-t (ne moss autót előtte!), és figyelni bal felé. Ha látsz egy kék konténert, akkor a következő lehajtónál hajts balra! A kék konténer utáni kapunál fogod megtalálni a tógazdát.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó régen tőzegbányaként funkcionált. A teljes vízfelülete kb. 10 hektár, ami belső utakkal több tórészletre tagozódik. A tórészletek között összeköttetés van a vízben, tehát a halak átjárhatnak közöttük. Ennek ellenére a nagy tokhalak előnyben részesítik a 7-es és a 8-as állást, ezért ezek hónapokkal előre le vannak foglalva. 

A vize a tőzeg miatt sötét, de tiszta, másképp nem is élne meg benne a tok. Láttunk benne vízisiklót is, ami szintén nagyon kényes a víz tisztaságára. A meder egyenletes, 1,50 – 1,80 méter között van. Helyenként van benne némi iszap, de nem mély. 

9 horgászállást alakítottak ki a tavon. Egy tórészleten egy vagy kettő állás van, egymástól kényelmes távolságban. Mindegyik álláson ketten vagy hárman horgászhatnak, összesen legfeljebb 6 bottal. Mindegyik álláshoz tartozik egy stég, egy szaletli, és egy faház.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

A faházak 3×3 méteresek, és teljesen üresek. Csak néhány polc van a házban, és akasztó a ruháidnak. Ágyat neked kell hoznod, és minden mást is.

A házakban kényelmesen elfér 3 bojlis ágy, cipőkanállal talán be lehet tuszkolni hármat is. De a harmadik ember valószínűleg jobban teszi, ha sátrat ver, legalább nem kell hallgatnia a másik kettő horkolását. 🙂

A parton körbe gravitációs vécék találhatóak. A kék szaniter konténerben viszont van angol vécé, mosdókagyló és tusoló. A vécé 100Ft-os érmével működik, a tusoláshoz pedig 2db 200Ft-os kell, amiért 2 percet tusolhatsz. Iparkodni kell, ha nem akarsz szappanos maradni. Kicsit drágának tűnik, de vedd figyelembe, hogy itt nincs csatorna, a szippantós pedig nem olcsó. Jól szereld fel magad 100-200Ft-os érmékkel, mielőtt elindulsz ide!

SZOLGÁLTATÁSOK

Áram van a ház oldalán kívül. Hozz egy hosszabbítót vagy kábeldobot! Hozhatsz kávéfőzőt, elektromos hűtőtáskát, és töltheted a telefonod, és az etetőhajót.

A házakhoz tartozik egy nagyméretű, erős és könnyen használható csónak. Ez benne van az árban. Minden mást neked kell hoznod, bérlési lehetőség nincs. Etetőanyaggal is szereld fel magad jól, mert itt nem tudsz vásárolni, csak Sükösdön vagy Baján.

Az nagyon kellemes dolog, hogy online lehet helyet foglalni, ha már megvan a tagságid. Foglalni csak minimum 48 órára lehet, de ennél rövidebb időre nem is érdemes elindulni.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó egész évben nyitva van, ha jégmentes.
A jegyár 2022-ben:  22.000Ft/nap/állás
Ez azt jelenti, hogy mindegy hányan mentek, ennyit kell fizetni, és max. 6 bottal lehet horgászni. Két embernek nem egy olcsó hely, háromfelé osztva már barátságosabb.

A tó honlapja: www.nadudvaritozegesto.hu
Facebook oldala: https://www.facebook.com/pages/NádudvariTőzegesTó
A telefonszám: +36 70 333 6826

HALÁLLOMÁNY

Rengeteg szép hal él tóban: 20 kg feletti pontyok, 30kg feletti tokok, és hatalmas harcsák. Kárászok elvétve vannak, mert a harcsák gondoskodnak róla, hogy ne szaporodjanak el. Akad viszont sajnos törpeharcsa, ezért olyan csalival kell készülni, vagy a bojlit úgy kell csomagolni (pl. harisnyázni), hogy a törpe ne tudja lerágni.

A HORGÁSZAT

A 2-es állást választottam a foglalásnál, abból a megfontolásból, hogy ez, és az 1-es a legnyugisabb helyek.

Ide könnyű volt bepakolni is. A házakhoz odaállni nem szabad ugyanis, de minden házhoz vezető út végén van egy kapu, ami elé oda lehet parkolni a pakolás idejére. A kapuknál vannak kiskocsik, innen kb. 50 métert kellett húzni a cuccot. A pakolás után be kell állni a zárt parkolóba. Itt is azzal kezdtem, hogy felszereltem a radart a hajóra, és beküldtem a hajót üresen, hogy felmérjem az előttünk lévő terület mederviszonyait. Teljesen sík volt, helyenként minimális iszappal, máshol, főleg a széleken kemény. A tógazda is azt tanácsolta, hogy a széleket, a nádat, és a víz fölé hajló fák alatti területet horgásszuk meg. Ki is néztem egy kis öblöt, ami egész nap árnyékban volt.

A tavon kötelező a minimum 35-ös főzsinór, a leadcore, az elhagyós szerelék (az ólom felett nem lehet semmi) és a szakáll nélküli horog. Tekintve, hogy a víz széle teli van bedőlt fákkal, ez teljesen érthető. Ettől az öböltől jobbra és balra is ilyen akadók voltak. Nagyon észnél kellett lenni, mert a halak azonnal próbáltak az akadó felé menni.

Az első nap délutánja eléggé kevés sikerélményt adott. Mindkettőnknek csupán egy-egy halat sikerült partra segíteni. A tógazda arra járt, és azt mondta, hogy a pontyok az ívás miatt egymással vannak elfoglalva, nemigen esznek. Azt javasolta, hogy engedjük el a bojlit, nyomjuk inkább a tigrismogyorót, és a kukoricát, nem fogunk unatkozni. Ezzel persze aláírtuk, hogy lemondunk a nagy pontyokról, de hallgattunk rá. Tényleg nem bántuk meg: a második napra odataláltak a halak – főleg az amurok – az etetéseinkre, és szépen sorban jöttek egymás után.

Végül az amurok mellett csak beugrott két 6 kilós pontyocska is. Az utolsó amurt sötétedés után már csak a bölcsőben fotóztam. Este 11 körül kivettem a szerelékeket, mert másnap 200 km autózás várt rám, és aludni kellett.

ÖSSZEFOGLALVA

Az első napi tapogatózás után a második nap már pörgősre sikeredett. Összesen 8 halat sikerült partra csalogatni, 5,50 – 10,40 kg közötti súlyban voltak. Nagyon kellemes, természetközeli hely, de annyira mégse nomád, hogy napokig a saját izzadságunkat kelljen szagolni: van fürdési lehetőség, még ha drága is. A tógazda és a gondnok is nagyon barátságos, segítőkész emberek. Hamarosan biztosan eljövök még ide, és akkor rámegyünk a nagy pontyokra. 🙂

Görbüljön!

Tősér Sándor

Carp Centrum horgásztó, Dunaharaszti – 2022.04.23

Idén március közepén nyílt a Carp Centrum horgásztó. A Horgász Show kiállításon is kinn voltak, így sokan hallhattak már róluk. Két ügyfelem is horgászott már ott, én pedig hivatali kötelességemnek éreztem, hogy meglátogassam a tavat, és beszámolót írhassak nektek.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó mindössze 30km-re van Budapest központjától. Ne bízzátok magatokat a WAZE-re mert rossz irányba visz. A Google Maps jobban tudja: az 51-es úton dél felé haladva balra le kell kanyarodni Alsónémedi felé. Alsónémedi határát jelző táblánál pedig jobbra, és mintegy 600m földút vezet a tóhoz.

Jó nagy eső után érkeztünk meg. Szerencsére mégsem akadtunk el a földúton, mert homokos, sóderos az út, és elitta a csapadékot.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó kavicsbányaként funkcionált, majd a bányászat 20 évvel ezelőtt történt befejezése után a tulajdonosok pontyokat és amurokat telepítettek a tóba. A tó azóta érintetlenül állt. A tó vízfelülete 14 hektár, a vize nagyon tiszta, a meder pedig rendkívül tagolt, számos törés és plató alakult ki benne. A mélysége 2-6 méter között változik.

23 horgászállást alakítottak ki a tavon, egymástól kényelmes, átlag 50 méteres távolságban. A tó szinte mindenhol azonnal mélyül, és még az úgynevezett laposparton is nagyon nagy a szintkülönbség a part és a víz között. Ezért az állásokat úgy alakították ki, hogy cölöpöket vertek le, és az így létrehozott beugrót kitöltötték sóderrel.

A magasparton, az 1-11 állásokon még az út és a horgászhely között is jelentős a szintkülönbség, lépcsőkön lehet megközelíteni a horgászhelyet.

A vízhez pedig két lépcsőfokon lehet lejutni. A lépcső biztonságos, de esőben azért nem árt óvatosnak lenni.

Az út is eléggé keskeny a magaspart mellett, jól félre kell állni, hogy másik autó is elférjen a parkoló kocsik és a kerítés között. Sátor állításra lenn, a horgászhelyek szintjén van hely, ha nem is túl bőséges. Mindegyik állásról van fenn a tó honlapján fénykép, így ezek fotózásával nem vesződtem.

Ha valaki sátorozni szeretne, netán lakókocsit húzni az álláshoz, akkor inkább a laposparton a 12-17-es állásokat javaslom. Itt akkora hely van, hogy akár lakodalmas sátrakat is fel lehetne állítani, és az autóknak is bőven van hely.

Fa viszont mindössze kettő van az egész parton, szóval nyáron ide nem szabad napernyő nélkül jönni.

A bejárathoz legközelebb eső partot, a 18-22-es állást pedig azoknak javaslom, akik több napos horgászatra jönnek, de nem kívánnak vesződni a sátorállítással. Ezeken az állásokon egy-egy lakókonténer kapott helyet. Ezek az állások csak a konténerrel együtt bérelhetőek.

Külön kategória a 23-as állás. Itt nincs konténer, de van rengeteg hely. Itt lehet sátorozni is, de lakókocsi is húzható ide.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

A 18-22-es álláson lévő lakókonténerekben asztal, székek, fogas, áram, világítás, fűtés és klíma is van. Azt ígérik a tulajdonosok, hogy mire bejön a meleg, addigra hűtő és mikró is lesz.

Ágy higiéniai okokból nincs a konténerben, azt mindenkinek magának kell hoznia. A horgásztó FB oldalán többen kritizálták ezt, mert ahhoz vannak szokva, hogy csak egy hálózsákot kell magukkal vinniük. Őszintén szólva én szeretem ezt a megoldást, ugyanis nem szívesen fekszem bele olyan ágyba, amiben korábban mások aludtak, nem biztos, hogy tiszta állapotban. Inkább cipelem az ágyamat.

Azt is kritizálták néhányan, hogy ezek a konténerek nem igazán tűnnek természetközeli megoldásnak. Ezt a nézetet én is osztom, valóban szebben mutatna, ha faházak lennének a vízparton.

A parton körbe mobilvécék találhatóak. A halőrház mellett pedig van egy szaniter konténer, külön férfi és női mosdóval, angol vécével, tusolóval.

SZOLGÁLTATÁSOK

Bérelhetsz csónakot, sörsátort, pontybölcsőt, úszómérlegelőt, merítőt, H bóját, és vásárolhatsz etető pelletet valamint magmixet. Áramvételezési lehetőség jelenleg csak a konténereknél van.

Az nagyon kellemes dolog, hogy online lehet helyet foglalni, ha regisztrálsz. Online foglalni azonban csak 48 órára lehet. Ha ennél rövidebb időre foglalnál, azt csak telefonon teheted meg. Arra viszont mindenképp jó a rendszer a 48 óránál rövidebb foglalásokhoz is, hogy legalább látod, hogy hol van szabad hely.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó egész évben, 0-24 óráig nyitva van, ha jégmentes.

A jegyárak 2022-ben:
24 órás bojlis jegy 2 botra 7.000Ft, 3 botra 8.000Ft, 3 naptól napi 1.000Ft-tal olcsóbb.
A konténerek napi bérleti díja 8.500Ft.

A tó honlapja: www.carpcentrum.hu
Facebook oldala: https:// https://www.facebook.com/carpcentrum1
A telefonszám: +36 20 539 5447

HALÁLLOMÁNY

Leginkább pontyok, és amurok élnek a tóban, azokból is a termetesebbek. Kárászfogásról elvétve hallottam.

A HORGÁSZAT

Nyitásra már ott voltunk, de a szemerkélő esőben 7 óra is elmúlt, mire kipakoltunk. A 14-es állást foglaltuk el. Itt van egy fa, nyáron ez fontos lesz majd. Mielőtt beküldtem volna a végszerelékeket, felszereltem a radart a hajóra, és beküldtem a hajót üresen, hogy felmérjem az előttünk lévő terület mederviszonyait.

Valóban úgy van, ahogy írták a honlapon és a FB oldalon is: a meder rendkívül tagolt. Ez előtt az állás előtt általában 5 méternél is mélyebb, de vannak benne törések, ahol hirtelen felszalad a 3 méterre. A radar nagyon jó szolgálatot tesz itt. Halat viszont sajnos nem sokat mutatott előttünk.

Ennek ellenére negyed kilenc körül már jelentkezett is az első kapás. Szép küzdelem vette kezdetét. Többmint negyedóráig küzdött az ellenfél, de végül persze merítőbe került.

7,10kg-t mutatott a mérleg.

Alig fél óra elteltével pedig jelentkezett a második ponty is.

Ő 7,50kg-t nyomott.

Ezek után nagyon bizakodó voltam. Azt gondoltam, jó kis peca lesz ebből, ha ilyen ütemben jönnek a kapások. Sajnos azonban a második hal egyben az utolsó is volt aznapra. Fél 10-től egész nap csak a mozdulatlan kapásjelzőt bámultam. Meg persze időnként frissítettem. De sem az addig bevált csalira, sem semmi másra nem jött egy árva mozdítás sem. És nem azért nem jött kapás, mert sehol sem volt. A szomszédaink időnként fárasztottak egy-egy halat délután is. De azon a partszakaszon aznap kb. ez a 2 hal bizonyult az átlagnak. Volt, aki hármat is fogott, de olyan is volt, aki betlizett.

ÖSSZEFOGLALVA

A fél 10 utáni eseménytelen horgászat persze csalódást okozott, de előzetesen simán kiegyeztem volna azzal, hogy 2 szép halat fogok egy ismeretlen vízből. Úgy tűnik, rapszodikus ez a víz. Két bérlőnk is járt itt korábban. Egyikük 30 pontyot fogott 3 nap alatt, a másikuk pedig azt mondta, hogy kettőjüknek mindössze 5 pontyot sikerült bölcsőbe tenni 5 nap alatt. Ráadásul ugyanazon az álláson horgásztak. Talán a bolond április tette ezt. És a víz is csak 13 fokos volt a felszínen. Ki tudja, mennyi lehetett 5-6 méteres mélységben? Azt gondolom, rá kell próbálni erre a vízre később, amikor melegebb lesz. Görbüljön!

Tősér Sándor

Arizona Horgásztó – Biatorbágy, 2021.08.25-26.

Egyik barátom, Gábor születésnapját ünnepeltük – természetesen horgászattal, és pezsgővel. Azt a  tavat választottunk hát, amit ő legjobban szeret: az Arizónát. Ezt a tavat szinte mindenki ismeri, de hátha vannak olyanok, akik mégse. Számukra írtam ezt a beszámolót.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó mindössze 30km-re van Budapest központjától, az M1-es mentén.

Normál körülmények között ez nem több félóránál. A jelenlegi budapesti felújítások miatt azonban ennél jóval több ideig kell a dugóban araszolni.  

A TÓ ISMERTETÉSE

A Biatorbágy melletti halastó természetes eredetű tó volt. A 19. század elejére aztán annyira eliszaposodott, feltöltődött, hogy lecsapolták. 1922-ben azonban az egykori Halbizományi és Halértékesítő Rt. a már lecsapolt biai tó helyén elgátolva a völgyet, újra – mesterséges – halastavat létesített. A tó jelenlegi formájában 4 részből áll. Ezek közül a legfelső működik Arizóna horgásztó néven.

22 horgászállás van a tavon, egymástól kényelmes, átlag 50 méteres távolságban.

Mivel a tó meglehetősen nagy (27 hektár), és az idő is kevés volt  – szokásommal ellentétben nem jártam körbe a tavat, hogy lefotózzam az állásokat. A miénkről és a szomszédos stégről azért elkattintottam egy-egy fotót.

Ez a 7-es, sátras állás, ahol horgásztunk. De mit keres az a faforgácslap a stégen? Nem véletlenül van ott, de feleslegesen. A stég ugyanis balesetveszélyes. 🙁

Ez pedig a 6-os, faházas állás.

Mindegyik álláshoz odaparkolhatsz autóval, ha legalább 24 órás jegyet váltasz. A faházaknak van teraszuk, a sátras állások mellett pedig mindenhol van egy szaletli, ahová eső vagy a tűző elől behúzódhatsz. De szép fák is vannak a tóparton, amelyek árnyékot adnak.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

A házak 2, 3 vagy 4 ágyasak. A szomszédos, 6-os ház belseje így néz ki:

Elég egyszerű. A ház faforgácslapból áll. Hmm. A teraszon van kihelyezve egy hűtőszekrény és egy mikró.

Vannak azért kulturáltabb szállások is. Amelyek nem faházként, hanem egyszerűen „ház”-ként vannak jelölve, azok ilyen lakókonténerek.

Ezek belseje is korrektnek tűnik.

A tó körül mobil illemhelyek vannak kihelyezve. Tusolásra is van lehetőség két helyen is: a halőrház mellett és a 3-as faház mellett.

SZOLGÁLTATÁSOK

Minden horgászhelynél van áramvételi lehetőség, napi 2.000Ft ellenében. Csónakot, csónakmotort, munka akkumulátort, dőlőbóját, pontybölcsőt bérelhetsz. Régebben lehetett bérelni helyben etetőhajót is, de ez megszűnt. Tőlünk viszont bérelhetsz kiváló Delta hajókat. J

Az nagyon kellemes dolog, hogy online lehet helyet foglalni, ha regisztrálsz. Még ennél is kellemesebb, hogy nem déli váltás van, mint sok bojlis tónál, hanem reggel 6-kor és este 6-kor is. Online foglalni azonban csak 48 órára lehet. Ha ennél rövidebb időre foglalnál, azt csak telefonon teheted meg, és nem korábban, mint a horgászatot megelőző napon. Arra viszont mindenképp jó a rendszer a 48 óránál rövidebb foglalásokhoz is, hogy legalább látod, hogy hol van szabad hely.

A halőrház mellett van egy büfé, ahol kávét, vizet, üdítőket, sört, csokit, stb. vásárolhatsz. Ha meleg ételre vágysz, a közeli éttermekből kiszállítják neked.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó egész évben, 0-24 óráig nyitva van, ha jégmentes.

A jegyárak 2021-ben:
24 órás bojlis jegy 2 botra 5.500Ft, 3 botra 6.500Ft, 3 naptól napi 500Ft-tal olcsóbb.
A házak napi bérleti díja 6.500Ft. Szép kártyával is tudsz fizetni, de csak a szállásért.
Dőlő bója: 1.000Ft/nap
Pontybölcső: 1.000Ft/nap Áram: 2.000Ft/nap
Csónak: 2.500Ft/nap
Csónakmotor: 3.500Ft/nap
Munka akkumulátor: 2.000Ft/nap

A tó honlapja: http://arizonahorgaszto.hu/
Facebook oldala: www.facebook.com/Arizóna-Horgásztó-Hivatalos 
A telefonszám: +36 30 529 1228
Email:   arizonahorgaszto@gmail.com

HALÁLLOMÁNY

A tóban szinte csupa nagytestű hal él: pontyok, amurok, tokhalak, harcsák, csukák. Ottlétünk alatt mindössze egyetlen kárász akadt horogra, pedig a barátom kis csalikkal horgászott.

A HORGÁSZAT

Elég nehézkesen, és rosszul indult ez a horgászat. Már a helyfoglalás is nehézségekbe ütközött. Sajnos nekem évente csak 2-3 alkalommal van lehetőségem 48 órára, vagy hosszabb időre elszabadulni. Ezúttal 36 órára szerettünk volna, de sajnos nem volt hely. 24 órát sikerült csak megcsípni. Azt is sokadszori próbálkozásra. Úgy éreztem, mintha a halőr, akivel beszéltem, azt gondolná, hogy ő tesz szívességet nekem, hogy hajlandó kiadni a helyet 24 órára. Pedig mi teszünk szívességet nekik, hogy kitöltjük ezeket a lyukas időpontokat, és pénzt viszünk oda.

A megérkezés sem volt problémamentes. A kapu zárva volt. Csengő sehol, semmi tájékoztatás, hogy mi a teendő, ha be szeretnék jutni. Ott várakozott egy sporttárs, megkérdeztem, mit tegyek. Azt javasolta, kiabáljak, vagy dudáljak. Utóbbit választottam. Hiba volt. A belépés után a halőr, mint a tanító a hülyegyereknek, elmagyarázta, hogy a dudálás itt nem szokás, telefonálnom kellett volna. Én pedig megkérdeztem tőle, hogy ez mégis hol van kiírva? Én is utálnám, ha nekem dudálgatnának, de biztosan nem hoznám ilyen kellemetlen helyzetbe az érkező vendéget, hanem kiírnék valami ilyesmit: „Kedves vendégünk! A kaput a horgászok biztonsága érdekében zárva tartjuk. Kérlek hívd a +36 30 529 1228 számot, és máris nyitjuk a kaput.”

Jól felhúztam magam. Azt mondtam a barátomnak, hogy ez volt az utolsó, hogy ide jöttem, még az ő kedvéért se jövök még egyszer. Most, hogy ezt megírtam, lehet, hogy ki is tiltanak. 🙂 De remélem, bírják a kritikát, és nem sértődnek meg, hanem változtatnak. A sátorépítés és a felszerelés összeállítása után már majdnem sötétedett, mire be tudtam húzni a szerelékeket.

Szerencsére a halak barátságosabbnak bizonyultak a halőrnél. 21 óra körül maszatolós kapás jelentkezett. Nem emeltem rá rögtön, megvártam, míg határozottabb jelzést ad a swinger. A kontaktus felvétele után megpróbáltam a part felé csalogatni. Egy pár métert jött is, aztán megállt. Úgy éreztem, mintha belement volna valami akadóba, vagy sűrű hínárba. A barátom azt mondta, szerinte nincs itt akadó, biztosan valami nagy hal. Nem akartam erőltetni, nyitott nyeletőfékkel visszatettem a botot a rodpodra. Egy darabig csend volt, aztán egyszer mégiscsak megindult. Újra felvettem a kontaktot a hallal, és ha lassan is, de sikerült a part közelébe húznom. Akkor vettük észre, hogy amur, nem is kicsi. Kb. félóra volt a fárasztás. Nagyon érdekesen mozgott: nem csinált olyanokat, mint az amurok szoktak, hogy mint a rakéta, megindul visszafelé. Lassan mozgott, mint egy nagy ponty, de ellenállhatatlan erővel. Végül csak sikerült megmeríteni, de elő kellett vennünk a legnagyobb merítőt.

A bölcsőbe is alig fért bele. 17,05kg-t nyomott.

Éjjel 11 körül határozott kapás jelentkezett a másik botomon. Itt is rögtön érezni lehetett, hogy komoly ellenfél van a zsinór másik végén. De végül kb. 15 perc után megadta magát ez a szép ponty.

A mérleg 15,10kg-t mutatott.

Éjfél után lefeküdtem, mert munkából jöttem, és nagyon fáradt voltam. A szerelékeket kivettem, mert a hálózsákból és a sátorból nem tudok időben kiszabadulni. Ráadásul hideg is van, nem lehet hiányos öltözetben kirohanni a stégre. Nem szeretném, ha a hal bevinné a szereléket valami akadóba, vagy másik sporttárs zsinórjába.

Pirkadatkor viszont már talpon voltam. Az előző esti két szép hal után nagy reményekkel néztem az egész napos peca elébe. A halak azonban másként gondolták. Majdnem reggel 9-ig kellett várnom az aznapi első és egyetlen kapásra. Ez a hal viszont – bár méretre elmaradt az előzőektől – erőben, kitartásban túltett mindkettőn. Továbbig kellet birkóznom vele, mint a másik kettővel összesen: 75 perc kellett, mire megadta magát.

A mérleg 11,80kg-t mutatott.

A barátomat egészen eddig messzire elkerülték a halak. Mindössze egy duci kárászt tudott felmutatni. Abban a pillanatban azonban, amikor bölcsőbe tettem a tükrös pontyomat, végre elsült az ő egyik botja is. Nem tudott tehát segíteni a fotózásban. Elő kellett hát venni a fotós állványomat, és magamat fényképeznem. Aki esetleg nem ismerné ezt a módszert, itt megismerheti: hogyan szelfizhetsz a hallal, ha egyedül vagy?

A barátom pontya is 10kg körül volt. És amint visszatette a vízbe, hamarosan újra megszólalt a kapásjelzője, és a fárasztást követően újból egy 10 kg feletti pontynak örülhetett. Ha egy üzlet beindul … gondoltuk ekkor, de sajnos feltámadt a szél, és elfújta a kapásokat. Délután 4-ig néztük a mozdulatlan swingereket, aztán összepakoltunk, mert 17 órakor el kell hagyni a tavat.

ÖSSZEFOGLALVA

Az Arizóna tó rendkívül sok kellemes tulajdonsággal bír: közel van, nem drága, hatalmas halak lakják, szép a partja (nem egy kockató). Fel van szerelve gyakorlatilag mindennel, amire egy horgásznak szüksége lehet egy több napos túrán.

Építő jellegű kritikának szánom:

A halőrök lehetnének egy kicsit ügyfélbarátabbak. A konténerházak jónak tűnnek, a faházak azonban megérettek a cserére. A stégek megfelelő méretűek, de a miénk például balesetveszélyes volt. A jobboldali deszkák vékonyak, behajlanak. Ahelyett, hogy kicserélték volna őket, rájuk dobtak egy faforgács lapot, ami persze eltörött, és ugyanúgy balesetveszélyes. Az elektromos doboznak letörött a fedele, beázhat. Eső után nemigen mernék hozzányúlni. Szóval több törődést érdemelne ez a tó.

Mindezzel együtt rendkívül jól éreztük magunkat. Az ide járó horgászok beszámolói alapján több halra számítottam ugyan, de aznap nagyon nem ment a hal. A körülöttünk lévő sporttársak is alig fogtak valamit. Dehát ezzel a három fogással, közel 15 kilós átlagsúllyal igazán nem lehetek elégedetlen.

Görbüljön!

Tősér Sándor