Harcsa Horgásztó – Majosháza – 2019.10.15.

A vénasszonyok nyarát kár lenne nem kihasználni legalább egy félnapos peca erejéig, úgyhogy a munkában itt hagytam csapot-papot. A Harcsa Horgásztavat látogattam meg, amiről már sok szépet hallottam. Jó választásnak bizonyult.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A Harcsa Horgásztó kb. 30km-re van Budapest központjától délre. A tó Majosházához tartozik, de tulajdonképpen közelebb van Dunavarsányhoz. Ez a tó is egyike a rengeteg egykori kavicsbánya tónak. Az M0-ról letérve az 51-es úton lehet megközelíteni, és csak az utolsó 500 métert kell földúton megtenni.

A TÓ ISMERTETÉSE

A teljes vízfelület kb. 6 hektár. Az átlagos vízmélysége 4.1 m, ami 3,0m és 5,6 m között változik. A formája egy nem teljesen szabályos trapéz, amibe benyúlik egy félsziget.

A partja eléggé meredek. A vízhez lépcsők vannak kialakítva, ahol lemehetsz halat meríteni, etetőhajót vízre tenni. Most nagyon alacsony volt a vízállás, így én találtam egy helyet, ahol leköltözhettem a víz szintjéig. Tavasszal magasabban szokott állni a víz, tehát fentről, az út mellől lehet horgászni. Az észak-nyugati, leghosszabb partszakaszon van 5 korrekt stég, melyekhez mindegyikhez egy-egy ház tartozik. Ezek foglalhatóak, de csak a stég és a ház együtt. A házak és stégek foglaltságát a tó honlapján a „Foglalások” menüpontban tudod ellenőrizni.

A tó szélessége változó, a legszélesebb pontján 210 méter . Mivel szemből is horgásznak, a zónahatárokat a tógazdák bójákkal jelölték. Ez nagyon megkönnyíti a horgászok dolgát, nem kell mindenkinek magának becsónakázni a bója lerakásához.

A tó autóval teljesen körbejárható, és ott is parkolhatsz a horgászállásodnál.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Az 5 stég melletti faházak 2-2 horgász elszállásolására alkalmasak. A házak teljesen üresek, a bojlis ágyadat, hálózsákodat vidd magaddal. Mindegyikben van áram, elektromos hősugárzóval fűthető. A legnépszerűbb hely a félsziget. Itt is egy kétszemélyes faház van, de nemcsak a stégről, hanem a partról is lehet horgászni. Így akár 4 horgász is elfér. Kettőnek persze sátorozni kell. Rengeteg fa van, kellemes, árnyékos hely. Van egy asztal padokkal és egy bográcsozó hely.

Akik kényelmesebb szállásra vágynak, azok számára a tó északi sarkában van egy kőház. Ebben 4 ágy, mikrosütő, hűtő és tévé is van.

Az út és a kerítés között füves terület van, itt sátorozhatsz. Ennek díja 1.500Ft/nap

Tusolási lehetőség sajnos egyelőre nincs. Frissítés 2021: már van tusolási lehetőség 700Ft/alkalom ellenében. A tó körül több helyen van mobil WC.

SZOLGÁLTATÁSOK

A büfében csipszek, csokik, kekszek, üdítők, sör (csapolt is!), röviditalok, kávé kapható. Hétvégente melegszendvicset is kérhetsz. Elég bőséges a választék etetőanyagokból, csalikból, horgász aprócikkekből.

A tavon körbe minden villanyoszlopon van áram csatlakozási lehetőség. Kábeldobot vigyél magaddal. Az áram díja 12 órára 1.500Ft.. Az etetőhajó töltésére egy kicsit drága mulatság lenne, de sátorfűtésre OK. Ha tőlünk viszel etetőhajót, akkor áram nélkül is kihúzhatsz több napot is az extra akkumulátorral, vagy a szivargyújtóról (is) működtethető inverterünkkel.

Az út ki van világítva, a házakon pedig LED-es fényvetők vannak, amelyek valamilyen szinten megvilágítják a stégeket is.

Bográcsozni a kiépített tűzrakó helyeken lehet, ezekből 7 van összesen: egy a szigeten, kettő a házak között, egy a magas parton, és még 3 a dél-keleti parton.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A Harcsa Horgásztó egész évben nyitva van, amikor jégmentes a víz. Most októberben 6:30-18:00 között lehetett horgászni fél napos jeggyel. 24 órással persze éjjel is.

Jegyárak:
12 órás, nappali sport jegy: 3.000 Ft.
12 órás, éjszakai sport jegy: 3.500 Ft.
24 órás sport jegy: 6.500 Ft.
A további árakat ellenőrizd a honlapon.

A tó honlapja: www.harcsahorgasztomajoshaza.hu
A Facebook oldala: https://www.facebook.com/profile.php…
A telefonszám: 06-70-675-7554

HALÁLLOMÁNY

5-15kg közötti pontyokkal és 1-10kg csukákkal lett betelepítve a tó, ősállományként volt benne amur, ponty, harcsa, kárász, busa, vörös szárnyú keszeg és bodorka. A tórekord ponty 32 kg volt a mérlegeléskor.

A HORGÁSZAT

A zónahatárokat jelző bóják ahol én ültem, ott 70-80 méterre voltak. Ennyit tehát simán meg is lehet spombozni. De ha nem akarsz zajt csapni, vigyél etetőhajót. Én is így tettem. A horgászat elején próbálkoztam methoddal, kereső horgászattal, kevés sikerrel. A másik boton a szokásos, Ébredő Erő hóemberrel próbáltam horogra csábítani a halakat. Az első órában mozdításom sem volt.

Aztán azt vettem észre, hogy a tőlem jobbra eső bója mozog. Mivel mellettem nem volt senki, nosza, kivettem a method szereléket, és lassan, óvatosan odahúztam az etetőhajóval a bója közvetlen közelébe. Amint visszahoztam a hajót, már el is húzta egy hal. Kb. 10 perces fárasztás után bölcsőbe tudtam fektetni. 6,20kg-t nyomott. Visszahúztam ugyanoda, és rövidesen akasztottam még egy halat. Ő sajnos a merítés előtt leugrott a szakállnélküli horogról. Ez kötelező, csakúgy, mint az elhagyós szerelék, és én ezzel maximálisan egyetértek.

6,20 kg

Az Ébredő Erő hóemberem már órák óta mozdulatlan volt. Már épp ki akartam venni, amikor egyszer csak gyönyörűen elhúzta valami. Kb. 10 perce küzdöttem vele, amikor egyszer csak elszakadt a zsinórom. A zsinór végét megvizsgálva kagylóra gyanakodtam, és később ezt a tógazda meg is erősítette. Azt javasolta, hogy kb. 20 méter hosszú kagylóálló előkével célszerű idejönni. Új szereléket tettem fel, ugyanúgy Ébredő Erő hóemberrel. Ezúttal nagyon jó helyre sikerült letennem, mert szinte azonnal kapásom volt. A hal viszont nagyon megdolgoztatott. Közel egy órás fárasztás után sikerült kiemelnem a 12,80kg-s tükröst. Nagyon nagy küzdők tudnak lenni ezek a bányatavi pontyok.

12,80 kg

Délután kettő körül a hóemberem adott még egy 9,10-es pikkelyest. Ő lustább volt, negyedóra alatt sikerül rábeszélnem, hogy készítsünk egy közös szelfit. Eztán szünet következett. Fél 4-kor elkezdtem pakolni, mert még világosban körbe akartam fotózni a tavat. Ez majdnem meghiúsult, mert ismét kapásom lett a még bennlévő botomon. Negyedóra múltán sajnos ezt a halat is elvesztettem, a végszerelékkel együtt. Az ok ugyanaz: a kagyló.

9,10 kg

ÖSSZEFOGLALVA

Csodálatos őszi időben nagyon rövid, ám annál kellemesebb, mozgalmas pecában volt részem. A tóban szép halak vannak, és valószínűleg nem kevés. A tógazda azt mondta, hogy a többi horgász, akik jobban ismerik a terepet, fejenként 5-6 hallal zárták a napot. Ennyi nekem is összejött volna, ha kagylóálló előkével horgászom. Az egyik horgászbolt teszthorgászai is épp aznap voltak ott tesztelni, ők fejenként 10 felett fogtak, de hát ők profik.

A halvesztések ellenére is elégedetten zártam a napot.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Figyelem! A horgászat időpontja: 2019.10.15. A bejegyzésben közült információk az akkori állapotot tükrözik. A körülmények, szolgáltatások, a horgászrend időközben változhattak.

További részletes horgászvíz bemutatókat, valamint horgászattal kapcsolatos tippeket, trükköket itt találsz: >> Hová menjek horgászni? <<

Oszd meg barátaiddal a Facebook-on!