Crazy Carp Lake, Kengyel – 2022.06.19-20.

Május elején nyitott meg Jász-Nagykun-Szolnok megye első bojlis tava, a Kengyel község melletti Crazy Carp Lake. Speiczer Zsolt barátommal elhatároztuk, hogy leteszteljük, mielőtt még túl nagy tömeg lenne. Na, ez nem jött össze: teltház volt, de mi szerencsére jó helyet foglaltunk, kényelmesen elfértünk.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó 130 km-re van Budapesttől. Majdnem végig az M4-es autópályán lehet menni. Egy dologra kell csak ügyelni: a WAZE Rákóczifalvatól már egyenesen a tó felé irányít. Ez azonban nem jó, mert több mint 4 km földút van benne. El kell menni Martfű felé, és onnan balra a Kengyel irányába. Így mindössze pár száz métert kell földúton autózni.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó egy halgazdaság tórendszerének része, amit a Nagykunsági főcsatorna vize táplál. A tó hossza kb 500m, szélessége átlag 350m, teljes vízfelülete úgy 17-18 hektár lehet. A horgásztóvá alakítás előtt leeresztették, a medrét kitisztították, majd az újra elárasztott tavat betelepítették horgot soha nem látott halakkal.

A tó nyugati partja mentén alakítottak ki 19 egyszemélyes horgászhelyet. A halőrházhoz közelebbi partszakaszon pedig 4 VIP hely van, amelyek 3 személyesek (6 bot). A horgászhelyeket ábrázoló kép kicsit megtévesztő, mert 180 fokkal el van forgatva.

Nagyon fontos különbség a sima és a VIP horgászhelyek között, hogy csak a VIP helyeken van árnyék. Az 1-19 helyeken nemrég ültettek facsemetéket, de ezek csak évek múlva fognak árnyat adni. Itt az út mellett kell parkolni, de így sem leszel 20 méternél távolabb a kocsidtól. Ilyen kánikulai időszakban azonban ezek a helyek leginkább csak félnapos horgászatokra alkalmasak.

Az 1-19-es horgászhelyek

A VIP helyeken közvetlenül a horgászhelyhez parkolhatsz, így az autód is árnyékban lesz.

A VIP helyeken szép öreg fák vannak.

De a VIP helyek sem egyformák.

A legárnyasabb a 4-es hely. Ide csak délelőtt süt a nap.

Az 1-es is viszonylag árnyékos, a 2-es és a hármas helyen viszont távol vannak a fák a parttól. Nem árt tehát napernyőt vinni, ha közel akarsz ülni a botjaidhoz.

A 2-es és a 3-as VIP hely

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Szállás egyelőre nincs, nem is tudom, terveznek-e. Sátrat kell vinned, vagy lakókocsit húznod. Ez engem nem zavart, én szeretek sátrazni.

A halőrház mellett van egy szaniter épület, itt kulturált angol WC és mosdó található. A zuhanyzó ottjártunkkor még nem volt kész, de ígérték, hogy hamarosan az is elkészül.

SZOLGÁLTATÁSOK

A halőrházban nagyon korrekt büfé van, kávét, vizet, mindenféle alkoholos és alkoholmentes italokat vásárolhatsz. Ha megéhezel, a szomszéd faluban lévő Maci Laci pizzeriából rendelhetsz meleg ételt, kiszállítják a horgászállásodhoz.

Áram nincs a horgászállásoknál, de a VIP 1-es és 2-es álláshoz tudnak áramot kivinni hosszabbítóval. Az etetőhajó akkumulátorát pedig feltöltik neked a büfében.

A VIP helyek mindegyikén van csónak és evező, de hozhatsz csónakmotort is. Kihelyezett bölcső is van, de mérlegelőt neked kell hoznod.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A tó heti 6 napon át van nyitva, a keddi nap szünnap. A jegyárak 2022-ben:
12 órás jegy: 4.700Ft
24 órás jegy: 7.700Ft
VIP helyek ára: 23.800Ft/6 bot/24 óra.
Ez azt jelenti, hogy mindegy hányan mentek, ennyit kell fizetni, és max. 6 bottal lehet horgászni. Két embernek nem egy olcsó hely, háromfelé osztva már barátságosabb.

A tó Facebook oldala: https://www.facebook.com/cclake22/
Telefonszám: +36-20-618-2049

HALÁLLOMÁNY

A tógazda állítása szerint jelenleg 37 tonna hal van a tóban, és a halállomány 80%-a 5-18 kg közötti. Az állományban található legnagyobb halak:

Ponty: 24,5 kg
Amur: 26,2 kg
Süllő: 7 kg
Csuka: 8 kg
Szürke harcsa: 15 kg

A HORGÁSZAT

Három héttel korábban lefoglaltam a 3-as és a 4-es horgászhelyeket. Aztán a horgászat előtt egy héttel már látszott, hogy kánikula lesz. Úgy döntöttünk, hogy inkább ráfizetünk, és kérünk egy VIP helyet, mert nem akartunk hőgutát kapni. Ezt jól is tettük, mert 37 fok volt a második napon.

A VIP helyeket 9-től lehet elfoglalni 24 órára. Ehhez váltottunk még egy-egy 12 órás jegyet. Így nem jött ki a 36 óra, de ezt nem is bántuk, mert a második nap délutánra már elég szépen elfáradtunk.

A tógazda nagyon segítőkész volt. Odajött velünk, és megmutatta, van egy bója előttünk kb. 200-250 méterre, oda érdemes húzni. Elmondta azt is, hogy a bojli egyelőre nemigen működik, mert ezek a halak nem ismerik, csak a magvakat. Továbbá elmondta, hogy a halak félnek a spombozástól. Nem tanulták még meg, hogy a hanggal együtt élelem érkezik. Emiatt behúzódtak dobástávolságon kívülre. Persze mi azért próbálkoztunk. Zsolt spombozott, én pedig egyik botomat bojlival csaliztam. A másikat pedig tigrismogyoróval. A tigrismogyoróra jött is 2 hal még délelőtt: egy 6,60-as és egy 4,50-es ponty. Csak az 5kg felettieket fotóztuk.

Zsolt pedig nem győzött kapkodni a botjaihoz, de csak returpontyokat és kölyök amurokat fogott.

Felajánlottam, hogy behúzom neki a bója mellé. Vannak feederesek, akik csökönyösen ragaszkodnak a dogmáikhoz hogy feederhez nem való etetőhajó, de még rodpod sem. OK lehet választani: kölyök amurok, vagy komoly halak? Szerencsére Zsoltot nem ilyen fából faragták. Többször horgásztunk már együtt, és egyetért vele, hogy oda kell horgászni, ahol a halak vannak. Ha nem lehet megdobni, akkor be kell húzni akár a feedert is. Így is tettünk. Ettől kezdve Zsolt fogta a halakat egymás után, én meg nem.

A sok kölyök amur és returponty után megjött a feederre is a méretesebb potyesz – miután behúztuk etetőhajóval.

Két halat akasztottam ugyan, de mindkettő lemaradt épp a merítés előtt. Később kiderült, hogy ennek egy tompa horog volt az oka. Legközelebb jobban figyelek erre. Este kicseréltem a horgot, és meg is lett az eredménye.

A túra legszebb halát Zsolt fogta az éjjel: egy 9,45-ös pontyot.

Másnap már csak a bevált módszerekkel és a bevált helyen horgásztunk.

Elég szép mennyiségű halat fogtunk mindketten, de a 10 kilós határt nem sikerült áttörni. Én így végeztem:

Viszont rettenetesen elfáradtunk, mert ezek a horogszűz halak rettenetesen küzdenek. És éhesek is. Többször is egyszerre fárasztottunk. Sőt, a második nap reggelén olyan is volt, hogy az én két botomon volt egyszerre kapás. A másodikat Zsoltnak kellett kifárasztania. Minden fárasztás sokáig tartott, mert igyekeztünk nagyon kíméletesen fárasztani, és nagy volt a távolság. Ha sikerült volna nagyobb halat horogra csalnunk, akkor minden bizonnyal szükség lett volna csónakra is.

ÖSSZEFOGLALVA

A legfontosabb tanulság, hogy hallgatni kellett volna a tógazdára, és akkor az első nap is olyan parádésra sikerülhetett volna, mint a második. A helyünk kitűnő volt. A 37 fokban sem volt melegünk, olyan jó árnyas volt, és szerencsére a szél is fújt. Azt sajnos nem sikerült megfejtenünk, hogy hogyan lehetne szelektálni a halakat. A bojli nem érdekelte őket. Próbáltunk az ízekkel variálni, de az sem hozta meg az eredményt. De azt mondom, annál nagyobb bajunk sose legyen, mint hogy nem jött meg a 10 pluszos, ha egyébként mindketten 10-nél több pontyot fogtunk szűk másfél nap alatt, és rendkívül jól éreztük magunkat.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Oszd meg barátaiddal a Facebook-on!