Csendespart Horgásztó – Délegyháza – 2019.05.07

Május elején, az évszakhoz képest meglehetősen hideg időben a Csendespart horgásztónál jártunk Spreiczer Zsolttal. Pár nappal korábban tört be a hidegfront, napokig esett és hideg volt. Gondoltuk, normális ember ilyen időben itthon marad, biztosan éhesek lehetnek már a halak. Az eső elállt ugyan, de a levegő nem akart melegedni, és szinte viharos szél fújt egész nap. Kínunkban azon röhögtünk, hogy biztosan eltévedtünk, és a Csendespart helyett a Fagyosparton lyukadtunk ki. 🙂

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó Budapest déli határától, az M0-tól mintegy 20km-re, Délegyháza mellett található. Délegyháza utcáin könnyű elkeveredni, navigátor nélkül ne induljon el senki. De a Waze-ban sem érdemes megbízni, mert rossz oldalra visz. A cél előtt, még a műúton haladva érdemes balra figyelni: egy nem túl nagy tábla jelzi, hogy ott kell letérni a tó felé, amit egy kb. 300 méteres erdei földúton érhetünk el. Az út két keréknyomból áll, szembejön valaki, tolatni kell a legközelebbi félreállási lehetőségig. Most, hogy hétköznap is volt, hideg is volt, nem fenyegetett ilyen veszély. 6 előtt pár perccel értünk oda a kapuhoz, a halőr pont utánunk futott be. Mint később kiderült, más nem is jött egész nap. Fagyoskodás közben fel is tettük magunknak a kérdést, hogy normálisak vagyunk-e, és egyetértettünk abban, hogy nem is lehetünk, hiszen horgászok vagyunk. 🙂

A TÓ ISMERTETÉSE

Ez is egy egykori bányató, mint valószínűleg mindegyik ezen a környéken. A tó egy kb. 6 hektáros csonka téglalap. Vízmélység átlag 3,1 m (2,5-3,9), akadómentes, a meder sóderos, homokos.
A meder nem egyenletes, a halőr szerint középtájt van egy törés. Hogy pontosan hol és milyen, azt nem tudtuk megállapítani, mert a nagy szél miatt ezúttal nem vittünk radart, úgyse ért volna semmit, ha bukdácsol a hajó a hullámokon. A vize tiszta, mint általában a bányatavaké. Azért némi zöld alga van a kavicsokon, de nem zavaró mennyiségben.

A délkeleti part

A tó délkeleti oldalán helyezkedtünk el, arra számítva, hogy az északi szél majd odatolja a halakat. Később kiderült, ez a számításunk nem jött be. A part itt vízszintes, és a víz is nagyon sekély a szélen. Ez nem mindig van így, most az alacsony vízállás volt az oka. Aki mostanában itt akar horgászni, nem árt, ha gumicsizmát vesz, mert az etetőhajó vízre tételénél és a hal merítésénél és visszaengedésénél is bele kell gázolni a vízbe. Máshol meredekebb a part, de lejtős is, így nehezebb elhelyezkedni. A part is kavicsos, nagyon nehéz a bottartót leszúrni. Jó szolgálatot tesz a rod pod.

A parton van néhány fa, de kevés, és kicsik. Nyáron célszerű ernyőt vinni. Vannak viszont szaletlik, ami nekem nagyon szimpatikus. És minden horgászállás megközelíthető autóval, és végig az állás mellett lehet parkolni. Nem kis előny ez annak, aki sok felszereléssel érkezik.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Az állások mögött sok hely van, itt lehet sátorozni is, ami díjmentes. Ezen kívül van 2 lakókocsi és egy 2 személyes faház hűtővel, mikróval, klímával, fűtéssel, ezek napi 5.000Ft-ért bérelhetőek. A nagyobb képekért kattints a galériára!

Update 2020: most nem látom a házat a horgásztó honlapján. Gondolom, el nem bontották, de meg kell kérdezni, hogy ki lehet-e bérelni.

A horgászállások mögött mobilvécék vannak kihelyezve. Aki több napra jön horgászni, az nyilván tisztálkodni is szeretne. Erre ma még nincs lehetőség, de folyamatban van. Elkészült a fúrott kút, és nyárra kialakítanak egy zuhanyzót.

SZOLGÁLTATÁSOK

Az állások mögött több kijelölt helyen lehet bográcsozni. Ha megfőznéd, amit fogtál, azt természetesen napi áron ki kell fizetned, vagy halas jegyet kell vásárolnod. Kutyát csak a halőrrel előzetesen egyeztetve szabad a tó területére behozni. Van ugyanis két nagy testű kutya, és nem biztos, hogy szívesen látják a betolakodó fajtársaikat.

A büfében kávét, üdítőt, sört, egyéb italokat, rendelhetsz. Apróbb horgászcikkeket, csalit, etetőanyagot szintén vásárolhatsz a büfében.

Ha több napra mész, és meleg ételt szeretnél fogyasztani, akkor a tótól 800 méterre találsz egy éttermet, illetve több ételfutár is van a közelben, akik kihozzák az étel a tóhoz. A halőr tud segíteni ezzel kapcsolatban.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

Kapunyitás 6 órakor, kapuzárás 22 órakor. 22-06 óra között nincs ki-be járkálás, a kapu zárva van.

Felnőtt éves sport jegy 70 000 Ft
Felnőtt 12 órás hal elvivős 4 500 Ft
Felnőtt 24 órás Sport jegy 5 000 Ft
Felnőtt 12 órás Sport jegy 3 000 Ft

A tónak honlapja már nincs, a Facebook oldala: www.facebook.com/pg/csendespart/
A telefonszám: (70) 262 9664

HALÁLLOMÁNY

A tó halállománya bőséges: jelentős számú amur, csuka, fekete sügér, harcsa, ponty, koi ponty, kárász, tok, süllő, valamint vörösszárnyú keszeg él a tóban.

A HORGÁSZAT

Mint említettem, a tó délkeleti oldalán helyezkedtünk el, arra számítva, hogy az északi szél majd odatolja elénk a halakat. Ezért eleinte elő sem vettük az etetőhajót, dobótávolságon belül próbálkoztunk, 50-60 méterre, illetve partközelben. Nem sok szerencsével jártunk, csak kishalakat fogtunk. Az egyetlen említésre méltó hal, egy piaci méretű ponty volt, amit sikerült fognom ebből a távolságból.

Fél 10 körül eluntuk az eredménytelenséget, és mindketten behúztunk hajóval egy-egy szereléket a tó közepére, vagy azon túl. Zsoltnak a második behúzás meg is hozta a sikert, egy 12,10kg-s pontyot sikerült bölcsőbe fektetnie nem kis küzdelem után.

Kora délután érkezett Zsolt második pontya, egy 5,60kg-s hibátlan töves.

Már kezdtem aggódni, hogy ismét csúnyán lemaradok, amikor délután 3 körül az én spiccem is begörbült és a nyeletőfék elkezdett visítani. Miután megemeltem, még lehúzott róla vagy 20 métert, mire sikerült megállítanom. Aztán megállt egy helyben, se ki- se be. Zsolt távolabb volt, nem látta a kapást. Mikor odanézett, látta, hogy egy helyben állok, karikába hajló bottal. Azt hitte, akadót találtam. Aztán szépen lassan sikerült megindítanom kifelé, de mivel legalább 150 méterre ment el tőlem a hal, jó sokáig tartott, mire egyáltalán a part közelébe tudtam imádkozni. Innen természetesen még többször megindult visszafelé, illetve jobbra is, balra is, mire sikerült megmerítenünk ezt a csodálatos tükröst.

A mérlegelésnél 13,90kg-t nyomott. Számomra az idei legnagyobb eddig, illetve a valaha fogott halaim közül a 3. legtermetesebb.

3 óra után átmenetileg szebb idő lett, és kicsit mérséklődött a szél. A halak is megindultak egy kicsit, sok kárászt és keszeget sikerült fogni. Nekik köszönhetően mozgalmasra sikerült a peca: a telefonom lépésszámlálója 7.150 lépést mutatott este, pedig a garázstól a horgászállásig kocsival mentem.

Zsolt 4 óra körül fogott még egy fekete hátú, 3,75kg-s cigánypontyot, aztán hamarosan úgy döntöttünk, hogy jobb lesz a otthon a meleg szobából nézni a szelet és a felhőket.

ÖSSZEFOGLALVA

Mindketten fogtunk ma egy-egy 10+-os pontyot, melléjük egy, illetve kettő kisebbet, valamint sok keszeget, kárászt. Igazán nem panaszkodhatunk. Talán többet is kihozhattunk volna a mai pecából, ha nem dőlünk be annak a tévhitnek, hogy a halakat a szél áttolja a szemközti partra. Mindkét nagy halat onnan fogtuk ugyanis, ahonnan a szél fújt. Lehet, hogy ők túl nagyok voltak, és a szél sem bírt velük? 🙂

Egy nagyon szimpatikus tavat ismertem meg Zsolt ajánlására: foglalható állások ugyan nincsenek, van viszont parkolási és sátorozási lehetőség a horgászállás mellett, szaletlik, és bőséges halállomány, közöttük nagy és igen jó erőben lévő halakkal. Ha akarsz egy jót pecázni, a Csendespart horgásztó határozottan jó választás.

Görbüljön!

Tősér Sándor

u.i.: Legyél Te az első, aki értesül az új beszámolókról! Ha lájkolod az Etetőhajó Újpest oldalát, vagy feliratkozol e-mail hírlevelünkre, akkor rendszeresen olvashatsz tőlünk ehhez hasonló részletes horgászvíz ajánlókat. Így, ha tetszik neked a beszámolóban ismertetett tó, akkor a jövő heti horgászatodat már oda tervezheted (persze ha van szabad hely).

Oszd meg barátaiddal a Facebook-on!