Lupa Fishing – Budakalász, 2019.08.24.

Régóta izgatta a fantáziámat a Budakalász melletti Lupa tó. Tudtam, hogy nehéz pálya, benne van a betlizés veszélye. A siker érdekében célszerű lenne hosszabb időt rászánni, de már a nyár végén jártunk, szűkében voltam a szabadságnak, csak egy fél napot tudtam rászánni. Sebaj, gondoltam kiviszem a feleségem is, és legfeljebb napozunk, és pancsolunk egyet a tó szélében, bár ez tilos, mégpedig azért, mert veszélyes. De azért abból nem lehet semmi baj, ha az embernek melege van, belelógatja a lábát, és lelögyböli magát. Mert a víz csodálatos, kristálytiszta. Ha pedig e rövid idő alatt mégis sikerül halat fogni, az tuti hatalmas élmény lesz, mert azt hallottam, igazi erőgépek lakják a tavat.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A Lupa Tó mindössze 1 km-re van Budapest északi határától, Budakalász mellett. Nekem Újpestről a Megyeri hídon át mindössze 11km. A tóig aszfaltozott út vezet, de csak az elülső részéig, ahol a strand bejárata van. Onnan még 500m-t kell gurulni egy murvás úton a halőrházig.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó 1940-től 2012-ig kavicsbányaként üzemelt. Az első halak az 1965-ös dunai árvíz idején telepedtek meg a tóban. A teljes vízfelülete közel 100 hektár (!!!). Régebben horgásztak benne, azonban éveken keresztül kihasználatlan volt, be volt zárva. Néhány évvel ezelőtt a tó déli részét megszerezte a Sziget Fesztivál korábbi tulajdonosa, Gerendai Károly, és 3 milliárd forintért felépítettek itt egy strandkomplexumot. A strandolás mellett különböző vízi sportokat is lehet űzni: búvárkodás, flyboard, jetovator, hoverboard, jetlev, wakeboard. Hogy melyik mit jelent, azt szerintem többségünk nem is tudja. Hasznos lehet, ha viszel magaddal a pecabot mellé egy távcsövet is, mert így a kapástalan időszakokban mindezekre rácsodálkozhatsz. Meg a sok bikinis plázacicára is. 🙂 Csak a kapásjelzőt el ne felejtsd bekapcsolni!

Horgászni a tó északi és északkeleti partjáról lehet. Ez már nem Gerendai birodalma. Összesen 22 horgászállást alakítottak ki, amelyek telefonon foglalhatóak. Mindegyik megközelíthető autóval, és ott is parkolhatsz. Az út és a horgászállások között több méter a szintkülönbség, de mostanra korrektül kialakították a lejárókat mindenhol.

Az első 10 horgászállás az északi parton van. Itt szűkösebbek a helyek, max 2 horgász fér el. Autóval viszont kényelmesen parkolhatsz. Ezek közül az első 6 horgászállással szemben van a Wakeboard pálya, ezért itt a meghorgászható távolság korlátozott.

A 11-22-es állások az északkeleti parton vannak. Itt tágasabb a tér, mert lankás homokpadok vannak. Ha hűvös időben jössz ide, gumicsizmát hozzál, mert a merítéshez és az etetőhajó vízre tételéhez is bele kell gázolnod a sekély vízbe. Nagyobb társasággal ide érdemes jönni. Parkolni viszont nem egyszerű, mert keskeny az út. Jól le kell húzódni, hogy másik autó el tudjon hajtani melletted. Megfordulni nem lehet. Vagy visszatolatsz a sarokig, vagy elmész a 22-es állásig, és ott megfordulsz. A 22-es állás egyébként a legnépszerűbb, mert a parton is jól el lehet férni, és az út mellett is elfér 2 autó.

A tó medre bányató lévén igen változatos. A széle többnyire sekély ugyan, de nagyon hirtelen törések vannak benne. Ezért is veszélyes itt a fürdés, mert ha nem figyelsz, hirtelen több métert zuhanhatsz. A mélyebb rétegekben ráadásul akár 10 fokkal is hidegebb lehet a víz, és görcsöt kaphatsz! Szóval ne kockáztass!

Egy fontos figyelmeztetés: amíg a tó zárva volt, a rabsicok rendszeresen átmásztak a kerítésen, és lopták a halat. Hatalmas a terület, nehezen ellenőrizhető. Amióta újra lehet horgászni, ezek rájöttek, hogy sokkal jobb horgászfelszerelést lopni, mint halat. A horgászat során lenn vagy a vízparton, a kocsid meg feletted, és nem látsz rá. Zárd be, és kapcsold be a riasztót!

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Na, ez egy nomád hely. Ha több napos túrát tervezel, ide sátrat kell hoznod. Tusolási lehetőség nincs, a tó körül több helyen van mobil WC.

SZOLGÁLTATÁSOK

Ebből a szempontból is nomád a hely. Büfé, áram, nincs. Ha etetőhajót hozol ide, akkor annak legyen akkora akkumulátora, hogy kibírja a horgászatot. A halőrrel ugyan valószínűleg le lehet boltolni, hogy töltse fel a lemerült akksit, de ha mondjuk a 22-es álláson vagy, akkor oda-vissza 2400 métert kell kutyagolnod. Ha nálunk bérelsz etetőhajót, akkor mindenképp az egyik Delta hajót javaslom, a 12Ah-s akkumulátorral, és még 2 tartalékkal, vagy szivargyújtós inverterrel. Így nem lesz gondod a töltéssel.

Bográcsozni a kijelölt tűzrakó helyeken szabad.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A Lupán egész évben horgászhatsz, amikor jégmentes a tó.

Horgászjegyek:

-felnőtt 12 órás: 2.500 Ft
-felnőtt 24 órás: 5.000 Ft
-ifjúsági 12 órás: 2.000 Ft
-ifjúsági 24 órás: 4.000 Ft
-gyerek 12 órás: 500 Ft
-gyerek 24 órás: 1.000 Ft
-délutáni 4 órás: 1.500 Ft
-hétvégi 60 órás: 10.000 Ft

A jegyek kizárólag sporthorgászati célra jogosítanak fel! Halat megtartani nem engedélyezett!

A tó honlapja: jelenleg átalakítás alatt
A Facebook oldala: https://www.facebook.com/pg/lupafishing/
A horgászatra vonatkozó szabályokat a FB oldal “Névjegy” menüpontjában találod, mégpedig itt: https://www.facebook.com/lupafishing/about/
A telefonszám: 06-30-645-3176

HALÁLLOMÁNY

A tó korából is következtethetünk, hogy bizony tartogathat igazi matuzsálem pontyokat, amurokat, süllőket és harcsákat a tó mélye. A szóbeszéd szerint még kecsegék és márnák is élnek a vízben, 2017 októberében még szivárványos pisztrángot is fogtak. A tó 2017-től az Óbuda Zrt. kezelésbe került, és ettől az évtől újrakezdődött a víz halállományának frissítése, mely során több tonna 3 nyaras ponty, 50db 10-15kg közötti anyaponty, megközelítőleg 800db 2 nyaras csuka, illetve aranykárász került elsőkörben telepítésre. A telepítések tavasztól folytatódnak, több őshonos halfajunkkal.

A HORGÁSZAT

Mivel a feleségem is jött, és nem akartam sürgetni, mi voltunk aznap a leglustább horgászok a tavon: 8 óra is elmúlt, mire megérkeztünk. A 8-as helyet foglaltam le előzetesen. Azért választottam ezt a helyet, mert állítólag itt, az északi oldalon érdemes parti pecával is próbálkozni. A Wakeboard pályától viszont már távolabb van, tehát behúzhatok bármilyen messzire.

Így is tettem. Az egyik botommal methodoztam, a másikat behúztam. Ezen hallisztes bojlival csaliztam és etettem, a nagy golyót kikönnyítettem egy 16-os vajsavas pop-uppal. A behúzást halradar segítségével végeztem. Szép lassan húztam, és sikerült egy olyan púpot találnom, ahol csak 3 méteres volt a mélység.

11-ig mozdításom sem volt egyik boton sem. A methodon többször is frissítettem, különböző csalikkal próbálkozva, mindhiába. 11-kor meguntam, és átszereltem bojlira. Már épp be akartam azt is húzni, amikor elsült a másik botom. Meglepően hosszú fárasztás vette kezdetét. Sajnos elment jobbra, a Wakeboard felé, és már attól féltem, hogy ott felcsavarja a zsinórt egy oszlopra. Szerencsére sikerült visszafordítani. Szinte hihetetlen, de közel 2 óra telt el, mire megpillanthattam egyáltalán az árnyékát. Akkor már láttam, hogy a nem egy kapitális ponttyal van dolgom, hanem a legrosszabb fajtával: amelyik már iszonyú izmos, de nem kövér, ezért hatalmas erő lakozik benne. 2 óra 10 perc telt el a kapástól, mire meg tudtam meríteni. Legalább annyira fáradt voltam, mint ő.

Hogy miért tartott ilyen sokáig a fárasztás? Máshol egy ekkora pontyot 15-20 perc alatt hálóba terelek, pedig nagyon kíméletesen szoktam fárasztani. De nem itt a Lupán. Először is itt a kristálytiszta vízben – mint minden bányatóban – nagyon erősek a halak. Másodszor több mint 200 méterről kellett parthoz terelnem a halat. Közben számtalanszor megfordult, és ellentmondást nem tűrve elindult az ellenkező irányba. Harmadszor a szokásosnál is sokkal óvatosabban fárasztottam, mert nagyon meg akartam fogni az első halamat a Lupán. Nem szerettem volna, ha egy szájszéli akadás miatt elveszítem a túlzott erőltetés következtében. Amikor a Facebookon közzétettem ezt a bejegyzést, néhányan ki is gúnyoltak emiatt, de nem zavart különösebben.

A mérleg a halmérő súlyának levonása után 8,20kg-t mutatott. A kis szemtelen hogy megdolgoztatott! Amikor a fotózás és a fertőtlenítés után visszaengedtem a vízbe, akkor döbbentem rá, hogy milyen kimerült és szomjas vagyok. Nem csoda, hisz több mint 2 órán keresztül fárasztott ő is engem álló délben, 32 fokos melegben a tűző napon. Csak a szerencsekalapom védett valamennyire. 🙂 Negyedórán keresztül nem is horgásztam, csak ültem, és ittam (vizet).

Miután újra erőt gyűjtöttem, beküldtem mindkét horgot. Az egyiket elcsesztem, mert túlmentem vele a púpokon. A végén már csak azért tettem le, mert már féltem, hogy a hajó túlmegy a távirányító hatótávolságán, és irányíthatatlanná válik. Így a csali 5 méteres mélységbe került. Nem is igazán hittem benne, hogy lesz itt hal. Háromnegyed 5-kor mégis ezen jelentkezett egy füstölős kapás. Sikerült megakasztani, azonban egy félperces küzdelem után elvesztettem. Az üres zsinórt húztam ki. A zsinór nem elszakadt, hanem valami elvágta. Valószínűleg egy kagylóhéj. Szóval valószínűleg azért sem érdemes gödörbe lerakni a csalit, mert ha itt jön egy kapás, és a zsinór ráfeszül egy kagylópadra, akkor az elvágja.

Itt véget is ért a horgászat, mert 6-ig szólt a jegyem, és még össze is kellett pakolnom a sok cuccot.

ÖSSZEFOGLALVA

Nem gondoltam volna, hogy így fogok örülni annak, hogy 9 órányi horgászat alatt mindössze egyetlen halat fogtam. Márpedig nagyon örültem. Ez ugyanis nem egy 3 hektáros, túltelepített kockató. Ebben a tóban rengeteg titok van. Távol álljon tőlem, hogy bármit is tanácsolni merjek, hogy hogyan érdemes itt horgászni. Legfeljebb annyit merek leírni, hogy amikor legközelebb megyek, hogyan fogok készülni. Aztán aki jobban ismeri már a tavat, annak az építő jellegű kritikáját szívesen fogadom.

Szóval bár az eddigi tórekordot állítólag parti, dobós pecával fogták, én bizony legközelebb is viszek hajót, mert csak a távolra behúzott csalimra volt kapás. És a púpok megtalálása végett legközelebb is viszek radart. Amennyire láttuk, aznap napközben más egyáltalán nem fogott semmit. A szomszéddal beszéltem, ő is etetőhajóval húzta be. Azt mondta, éjszaka fogott 3 amurt és egy pontyot, de napközben a nagy melegben semmit. Lehet, hogy engem is csak a vajsavas bojli mentett meg a betlitől. Szóval lehet itt sokkal több halat fogni is, de úgy tűnik, ilyen melegben inkább éjszaka.

Minthogy mostanában nemigen fordulok meg egy éven belül kétszer ugyanannál a tónál (hisz jelenleg a célom újabb és újabb vizek felderítése), ide biztos, hogy jövő nyáron is kijövök, valószínűleg többször is. Mert izgat ez a titokzatos víz, közel is van, és ha ide jövünk, az olyan, mintha egy balatoni strandra mennénk. Még annál is tisztább a víz, ráadásul nincs tömeg. Csak béke, nyugalom. Viszont hosszabb időre jövök, az éjszakákat is itt töltöm, a feleségem pedig majd kijön utánam, amikor neki jól esik.

Ha ide jössz horgászni, ne várd, hogy ötpercenként kapásod lesz. Hisz ez egy hatalmas víz, kiszámíthatatlan. Arra viszont számíthatsz, hogy amikor kapásod lesz, akkor nagyon bele kell kapaszkodnod a botodba, mert eszméletlen sportosak az itteni halak. Hatalmas élmény itt megküzdeni egy hallal.

Görbüljön!

Tősér Sándor

u.i.: Legyél Te az első, aki értesül az új beszámolókról! Ha lájkolod az Etetőhajó Újpest oldalát, vagy feliratkozol e-mail hírlevelünkre, akkor rendszeresen olvashatsz tőlünk ehhez hasonló részletes horgászvíz ajánlókat. Így, ha tetszik neked a beszámolóban ismertetett tó, akkor a jövő heti horgászatodat már oda tervezheted (persze ha van szabad hely).

Oszd meg barátaiddal a Facebook-on!