Hidegvölgyi Horgásztó – Siófok – 2019.07.03.

Mit tehet a szegény horgász, ha a Balaton déli partján nyaral, és elvonási tünetei vannak?
– Ott a Balaton! – mondanák sokan. A déli parton azonban kevés olyan hely van, ahonnan főszezonban eredményesen lehetne horgászni, legfeljebb éjszaka. Kerestem hát egy horgásztavat. A Siófok melletti Hidegvölgyi horgásztóra esett a választásom, és nem bántam meg.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A tó az M7-estől mindössze 5km-re délre található Siófok mellett. Ebből az 5km-ből azonban 2,3km-t földúton kell megtenni. Akinek túlságosan sportos, alacsony hasmagasságú autója van, azt komoly próbatétel elé állíthatja ez a földút. De megéri megküzdeni vele, mert a tó nemcsak halakban gazdag, de szép is. Az aszfaltozott út végénél egy Y elágazás van. Itt egyes útvonaltervező alkalmazások jobbra küldenének, de ezt hagyd figyelmen kívül: kövesd a kihelyezett útbaigazító tábla utasítását, és tarts balra.

A TÓ ISMERTETÉSE

A Hidegvölgyi horgásztó egy 3,8 hektáros csodálatos környezetben, elhelyezkedő völgyzárógátas horgásztó. A tó hossza 400m, a legszélesebb pontja 136m, mely déli irányba keskenyedik. A meder mélysége a tó középvonalában a keskeny részen 1,5-2m, a szélesebbik végén 2,8m. 19 db kétszemélyes, 25-30m széles horgászállás van kialakítva, ebből egy privát.

A horgászhelyek telefonon foglalhatóak. A nyugati oldalon sok fa van, itt tehát délután árnyékot találsz. Ezúttal a feleségemmel mentem, aki napozni szeretett volna, így a keleti oldalt választottuk, a 12-es állást. Ezen az oldalon itt van a legtöbb fa, de lehet napozni, és van egy asztal is, két paddal. A többi helyre ezen az oldalon mindenképp tanácsos napernyőt vinni.

Panorámakép a halőrháztól. Mozgasd körbe az egérrel, vagy a telefonodon az ujjaddal!

Az autót a parkolóban kell hagynod, és a horgászhelyet gyalogosan kell megközelíteni. A parkoló mellett van néhány kiskocsi, amivel beviheted a felszerelésedet, de ezeket vissza kell vinni, miután kipakoltál. Ha több napra mész horgászni, sok felszereléssel, sátorral, akkor a tógazdával egyeztetve elvileg van rá lehetőség, hogy autóval a horgászhelyhez hajthass. De kizárólag akkor, ha száraz az út. Nagy esőzés után ugyanis veszélyes ráhajtani a gátra.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

A tó mellett nincs bérelhető faház, sátorozni viszont díjmentesen lehet. Toalett, tusolási lehetőség a halőrház mellett található.

SZOLGÁLTATÁSOK

A horgászat ezen a tavon a természet és a halak szeretetéről szól, nem a horgász kényelméről. Aki több napra jön, rendezkedjen be a nomád életre! A tisztálkodási lehetőségen túl egyéb kényelmi szolgáltatásokat ne várj. Cserébe viszont foghatsz szép halakat. Kiépített elektromos hálózat nincs, a telefon és az etetőhajó töltését a tógazdával egyeztetve a halőrházban oldhatod meg.

A büfében kávét, vizet, üdítőt, sört, egyéb italokat vásárolhatsz, de ételről magadnak kell gondoskodnod. Bográcsozni, sütögetni a kijelölt helyeken szabad. Ha magad fogta pontyból szeretnél halászlét főzni, az nem biztos, hogy össze fog jönni, ugyanis kevés a 3kg alatti ponty. Kárász viszont rengeteg van.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

Kapunyitás 5 órakor, kapuzárás 21 órakor. 21-05 óra között nincs ki-be járkálás, a kapu zárva van.

nappali 12 órás jegy: 4.000Ft
éjszakai 12 órás jegy: 3.000Ft
24 órás jegy: 6.000Ft
Pergető 12 órás jegy: 4.000Ft
Heti bojlis jegy 35.000 Ft / 2 bot (3 bot esetén 40.000 Ft)
Éves sporthorgász jegy – ( egyesületi tagság ) 50.000 Ft

A tó honlapja: www.hidegvolgyihorgaszto.hu
A Facebook oldala (csoport): https://www.facebook.com/groups/190698148198736/
A Facebook oldala (hely): https://www.facebook.com/pages/Hidegvolgyi-Horgaszto/200885883366829
A telefonszám: (30) 320-0370
Tógazda: Hermecz Tamás

HALÁLLOMÁNY

Megközelítőleg 550 db 10 kg és 20 kg feletti békés halat, és körülbelül 2 tonnányi minőségi, kimondottan nagytestű ragadozó halat, azon belül többségében csukát rejt a tó. Van ezenkívül rengeteg kárász, amelyeket a ragadozók táplálékául hozat a tóban rendszeresen a tógazda.

A HORGÁSZAT

Etetőhajót ezúttal nem vittem, anélkül is sok volt a csomagunk. Több napos horgászatra azonban mindenképp érdemes vinni hajót, ha nem akarsz spombozással bajlódni és riogatni a halakat.

Későn kezdtem a pecát, mert a nyaralás alatt nem akartam a feleségemet korán kelteni, sürgetni. 8 óra is elmúlt, mire a tóhoz értünk, és fél 9 után repültek be az első csalik.

Method feeder technikával kezdtem, pici csalikkal. Még szinte meg sem feszítettem a zsinórt, máris kapásom volt. Sajnos csak kárász. Ez ment egy órán keresztül. Egy darabig kitartottam, hátha megjön a ponty is, de rá kellett jönnöm, hogy így nem fogok pontyot fogni. Olyan sok a kárász, és olyan mohóak, azonnal elhúzták a pici csalit. Váltottam 16mm-es bojlira, de azt is azonnal támadták a kárászok. Úgy döntöttem, tovább növelem a csali méretét. A baj az volt, hogy nem erre készültem. Nem volt más nagy csali nálam, csak 21mm-es kukoricás etetőbojli, az is csak véletlenül. Ebből az etetőbojliból és 16-os pop-up-ból készítettem “hóember” csalit, és az végre 11 óra után meghozta az első pontyot, ami 6,85kg-t nyomott. Ezt követően csak ezzel horgásztam, és délután négyig még egy 10,80kg-s és egy 11,3kg-s pontyot is sikerült bölcsőbe fektetnem.

ÖSSZEFOGLALVA

Ahhoz képest, hogy ismét kánikulában horgásztam, és igen rövid ideig tartott, a 3 termetes ponttyal úgy gondolom, elégedett lehetek. Valószínűleg több is sikerülhetett volna, ha tudom, hogy ennyi a kárász, és rögtön a „hóember” csalival indítok. A tó fő erénye a nagy halak mellett a csodálatos természeti környezet. Remélem, átjön a tó szépsége a mellékelt panoráma képeken. Ez az egyik legszebb tó, ahol valaha horgásztam. Bátran ajánlom neked is, megéri a nyaralásból kiszakítani egy napot. Görbüljön!

Tősér Sándor

u.i.: Legyél Te az első, aki értesül az új beszámolókról! Ha lájkolod az Etetőhajó Újpest oldalát, vagy feliratkozol e-mail hírlevelünkre, akkor rendszeresen olvashatsz tőlünk ehhez hasonló részletes horgászvíz ajánlókat. Így, ha tetszik neked a beszámolóban ismertetett tó, akkor a jövő heti horgászatodat már oda tervezheted (persze ha van szabad hely).

Oszd meg barátaiddal a Facebook-on!