Battyán Carp Lake – Szabadbattyán – 2020.05.17-18.

Egy 24 órás horgászathoz kerestem nagypontyokban gazdag horgászvizet, természetesen olyat, ahol még nem jártam korábban. A Battyán Carp Lake-re esett a választásom, amit amúgy is régóta terveztem meglátogatni.

A TÓ MEGKÖZELÍTÉSE

A Battyán Carp Lake kb. 80km-re van Budapesttől, nem messzi Székesfehérvártól, Szabadbattyán mellett. A Balatonról Budapest felé autózva lehet is látni az autópályáról. A pályáról letérve pár kilométert kell csupán autózni alsóbbrendű aszfaltúton, majd pedig murvás földúton a halőrházig.

A TÓ ISMERTETÉSE

A tó a honlapja szerint 12 hektáros területen fekszik. Ez lehet, hogy teljes bekerített területet jelenti. A Google térképen mérve nekem kb. 9-10 hektárosra jött ki teljes vízfelület, ami trapéz alakú.

1966 óta üzemel horgásztóként. A vízmélysége 1,30 m – 2,40 m között van, a mederfenék változatos. A víz minősége nagyon jó, minden halfaj ív a tóban, ami be lett telepítve (ponty, amur, busa, szürke harcsa, koi ponty, lénai tok, csuka). A tó egy része az erdő mellett található, amely nagyon kellemes árnyékot biztosít a vendégek számára. A tó bizonyos részein nádasok is felfedezhetőek, ráadásul tavirózsák is lettek ültetve a horgásztó egyes területein.

A tó körül összesen 25 db számozott horgászállás van kialakítva. A babonás horgászokra tekintettel 13-as horgászállás nincs J , a 18-as helyen viszont kettő állás is van. Kimondottan a feederesek számára vannak fenntartva az F1-F2-F3 állások. A tó keskenyebb végén (ami nem is annyira keskeny, mert a legvége is 145 méter) egy oldalról lehet horgászni, szemközt nádfal van. A 7. állástól felfelé két oldalról történik a horgászat.

A 3-as, sátras állás

Mindegyik horgászálláson új, kitűnő állapotú, bár nem túl nagy (kb. 2×3 méteres) stég van. Egy horgásznak tökéletes, kettőnek talán egy kicsit szűkös.

A 4-es faház, és a többi állás emelkedő számsorrendben

Nagyon tetszik, hogy a tó honlapján az állások foglaltsága ellenőrizhető, és on-line foglalható. Figyelem Tógazdák! Ez az on-line foglalás ma még viszonylag kevés tó honlapján elérhető. Sok tógazda meg is szüntette a honlapját, és csak a Facebook-on nyomul. Pedig ez hiba. Az on-line foglalás (de minimálisan a foglaltság ellenőrzése) egyre inkább elvárás lesz a horgászok részéről. Aki nem vezeti be, az hátrányba kerül. Nem beszélve arról, hogy a foglalási rendszer mennyi időt megtakarít a horgásznak is, és a tógazdának is. Onnan tudom ezt, hogy amióta magam is bevezettem a foglalási rendszert az etetőhajó kölcsönző honlapomon, feleannyit kell telefonálgatnom, és sokkal könnyebben át tudom látni a hajók foglaltságát.

SZÁLLÁS, TOALETT, TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG

Az állások közül 11 faházas, és 14 sátoros. A házakban két emeletes ágy, egy kis 60 literes hűtő és mikrosütő tartozik a felszereltséghez. Mindegyik ház előtt van egy viszonylag nagy esővédett terasz.

A 11-es faház, és a többi, csökkenő számsorrendben

A 22-es álláson egy VIP faházat építettek, amely sokkal tágasabb. Hatalmas, bútorozott teraszt és egy kitűnően felszerelt konyhát is kapott a ház.

Ha sátoroznál, 14 állás közül válogathatsz. A sátoros helyek mindegyikéhez van egy szaletli, ahová kényelmesen lepakolhatod a felszerelésed, illetve elhúzódhatsz az eső elől.

A 3-as állás, amikor még jól szét voltam pakolva.

A faházakban mosdó nincs. Toalett, tisztálkodási lehetőség a közös vizesblokkban van. Ennek használata a jegy árában benne van. A tó körül több helyen van deszkából épített pottyantós WC.

SZOLGÁLTATÁSOK

A halőrházban természetesen van egy büfé. Hogy mi kapható benne, azt most így a járvány miatt nem tudtam megállapítani, mivel belépni nem lehet, az ablakon keresztül történik a kiszolgálás. Az mindenesetre megragadta a figyelmemet, hogy kedvenc csalijaim, a Bait Bait teljes választéka ott figyel a polcokon.

Minden horgászállásnál van áram. Az etetőhajó töltését tehát megoldhatod akkor is, ha házat nem foglaltál. A faházak esetében az áram díja benne van a ház bérleti díjában, a sátoros helyeken egy vízmentes elektromos szekrényből juthatsz áramhoz napi 1.000Ft térítés ellenében. Ezt nem kötelező igénybe venni. Ha kéred, egy kulcsot kapsz, azzal tudod a csatlakozó aljzatokat áram alá helyezni.

Bográcsozni minden álláson lehet. Autófelniből hegesztett háromlábú tűzrakó helyek állnak rendelkezésre erre a célra.

NYITVA TARTÁS, JEGYÁRAK, ELÉRHETŐSÉG

A Battyán Carp Lake egész évben nyitva van, persze amikor jégmentes.

A jegyárakat, és a rengetegféle bérelhető eszköz bérleti díjait legjobb, ha a tó honlapján tekinted meg:

https://battyancarplake.hu/araink/

A tó honlapja: https://battyancarplake.hu/

A Facebook oldala: https://www.facebook.com/Battyán-Carp-Lake

A telefonszám: +36 70 328 5976 (Tógazda); +36 20 390 0440 (Tógazda); +36 70 405 8430 (Halőr – 0-24 óra)

HALÁLLOMÁNY

Ponty, amur, csuka, busa, harcsa, süllő, tokhal és állítólag kecsege is található a tóban. A tórekord ponty egy 21,26 kg-s tőponty. Kárász is sok van, és igen falánkak. Feedereseknek szelektálni kell, ha pontyot is szeretnének fogni.

A HORGÁSZAT

A tavon 7-kor és 19 órakor van a váltás. Így foglalhatsz 12, 24, 36, stb. órára, bármennyi időre, ami a 12 órának többszöröse. Mivel én szinte mindig sátorozom, az esti váltást szeretem, mert addig van ideje megszáradni a sátornak. 18 órára értem oda. A halőr figyelmeztetett, hogy még vannak az álláson, de beengedett. Szándékosan jöttem előbb, hogy még tudjak pár szót váltani az ott lévő horgászokkal, illetve legyen időm sátrat állítani, amíg ők szedelődzködnek. Hát, nem tett boldoggá, amit mondtak: semmit nem fogtak, se nappal, se éjszaka. Nocsak, egy betlinek nézünk elébe?

A 3-as állást foglaltam le. Mivel nem ismertem a tavat, nem tudtam, hol érdemes keresni a halakat. Azért választottam ezt a helyet, mert szemben nádfal van. Úgy gondolkodtam, hogy ha a halak nem jönnének be a tó közepére, a nádnál jó eséllyel megtalálom őket. A távolság ugyan nagy egy kicsit, de egy kevésbé népszerű időpontot választottam (vasárnap estétől hétfő estig), és a foglalás időpontjában még az látszott, hogy a szomszédos állások szabadok. Na, ez a taktika csak részben vált be, mert mások is hasonlóan gondolkodtak: hétfő reggel az 1-7 állások mindegyike megtelt, míg a tó másik vége szinte kongott az ürességtől. Vasárnap éjszaka azért még kicsit szellősebben, szomszédok nélkül horgászhattam.

8 óra lett, mire bement mindkét végszerelék. Az egyiket a nádfal előtt pár méterre tettem le, a másikkal pedig a tó közepe táján próbálkoztam. A kárászokat kerülendő mindkét boton 21-es bojliból és 16-os popup-ból álló hóemberrel csábítgattam a halakat.

Fél 10 körül jelentkezett az első látogató a nádfal előtt letett csalira. Mivel éjszaka nem tudok szelfizni, csak a bölcsőben fotóztam le.

6,60 kg

Na, hál’ Istennek a betlit megúsztam. Ezután hosszabb csend következett, majd fél 12 körül jött az újabb kapás. Sajnos ezt elbénáztam. Fárasztás közben beleúszott a másik zsinóromba, és a sötétben nem láttam, hogy alul vagy felül úszott-e bele. Össze is gubancolta, és meg is lépett a szakáll nélküli horogról.

A sötétben nem volt hangulatom a kötözgetéshez, inkább elmentem aludni, hogy pirkadatra valamennyire kipihenjem magamat. Nahát, ez nem jött össze. Bekalkuláltam ugyan, hogy az autópálya zajos lesz, de azt nem, hogy ennyire. Sokat nem sikerült aludnom. Pirkadat előtt felkeltem, és nekikeseredtem a gubancnak. Természetesen csak az olló segített, de legalább megmaradt minden, csak 30-40 méter zsinór ment a kukába. Fel is kelt a nap, mire elkészültem. Aztán a behúzás nehezebb feladatnak bizonyult a vártnál, mert a pára miatt nem láttam el a nádfalig.

Napkelte a tavon

Mivel előző este a tó közepén mozdításom sem volt, így most mindkét szereléket a nádfal előtt tettem le. Vagy legalábbis ott, ahol a nádfalat sejtettem. 8-ig csend volt, majd ekkor jelentkezett a második látogató egy 5,90 kilós potyka személyében.

Közben megérkeztek a horgászok mindkét szomszédos állásra, így innentől egyezkednünk kellett, hogy kinek melyik fáig, bokorig szól a mandátuma. Ezzel nem is volt baj, csakhogy erről a halak nem kívántak tudomást venni. A jobb oldali szomszédaim akasztottak egy pontyot, ami átjött az én területemre. Ők utána mentek ugyan csónakkal, de a ponty addigra felszedte mindkét zsinóromat, oda is lett mindkét végszerelékem. Ismét szerelés. 🙁

Aztán hosszú ideig nyugalom/unalom, ez szabadon választott. Délután kettőkor füstölős kapás jelentkezett. Az utolsó pillanatban sikerült visszafordítanom a nád előtt. Szerencsére a másik végszerelékem épp nem volt benn, így legalább azzal nem volt gondom, csak arra kellett ügyelnem, hogy a szomszédba nem menjen át. Mintegy 20 percnyi küzdelem után sikerült bölcsőbe fektetni. 11,10kg-t mutatott a mérleg.

Ezután 4-ig már nem történt semmi. Mivel a zajos éjszaka miatt fáradt is voltam, valamint a kocsi híján nem tudtam horgászat közben pakolászni, így 2 órával korábban abbahagytam a pecát.

Mindhárom fogásomat a Bait Bait Ébredő Erő csalikombinációnak köszönhetem. Ezeket a csalikat megvásárolhatod nálam, amikor etetőhajót bérelsz.

ÖSSZEFOGLALVA

Ismeretlen tavon nem lehetek elégedetlen így, hogy 3 szép halat sikerült végül fognom. Ha az alvás(sal való próbálkozás)t és a pakolást leszámítom, kb. nettó 16 óra horgászat alatt történt mindez.

A tó kimondottan szép. A partja is szépen rendben van tartva. Minden rendelkezésre áll, amit egy horgász megkívánhat. Halakból is nyilvánvalóan van elegendő a tóban. Ha ide látogatnál, az alábbi dolgokat célszerű szem előtt tartanod:

  • Foglalj időben, főleg hétvégére, mert a tó rendkívül népszerű a horgászok között.
  • Az 1-7 horgászállásokra etetőhajó helyett inkább csónakos behúzást javasolnék. Az állások ugyanis viszonylag közel vannak egymáshoz: 30-40 méterre. A nádfal pedig túl messzi: 145-180 méterre. Ha egy álláson egy horgász pecázik, akkor is könnyen előfordulhat, hogy a hal keresztbe úszik, és felszedi a szomszéd zsinórját. De ha ketten horgásznak egy álláson, akkor ennek bekövetkezése szinte garantált. Célszerűbb tehát akasztás után csónakkal rámenni a halra. Egyébként is kíméletesebb, mint 180 méterről becsörlőzni. A többi horgászálláson, ahol csak a tó közepéig lehet horgászni, ez nem probléma, mert max. 100 méter a meghorgászható távolság.
  • Ha otthagynád a város zaját, és csendre, nyugalomra vágysz, akkor nem ez a tó a legjobb választás. A tó egyik végén az autópálya zajos, a másik végén a vonat. De a vonat legalább nem zajong folyamatosan. Persze lehet, hogy én is jobban aludtam volna, ha reggel érkezem, és estig már jól elfáradok. Aki több napra jön, az pedig valamennyire hozzászokik. A halakat, a békákat és a nádi madarakat látnivalóan egyáltalán nem zavarja a zaj. A szép fogások azért engem is kárpótoltak a zajért.

Görbüljön!

Tősér Sándor

Ha szeretnél elsőként értesülni a következő horgászvíz ismertetőről, akkor íratkozz fel Facebook oldalunk követői közé, vagy a kereszneved és az e-mail címed megadásával a “Hová menjek horgászni?” hírlevelünkre!

Oszd meg barátaiddal a Facebook-on!